Az örök kérdés, hogy az Opeth vajon lesz-e újra kemény? Vissza térnek a gyilkos metal riffek, amiket annyira szerettünk? Åkerfeldt újra leordítja a fejünket a mélyen a beléből feltörő gyilkos hörgéssel? Vagy megyünk tovább a tingli-tangli vonalon egy újabb középszerű lemezzel? Esetleg jön egy úgy Damnation?  Mindenre megkapod a választ, ha megnyomod a tovább gombot. 

Oké, hazudtam. Sajánlom. Nem kapsz mindenre választ, mert fogalmam sincs, hogy a következő Opeth album milyen lesz, de azt pontosan tudom, hogy Sorceress milyen lett. Ássuk is bele magunkat egy kicsit jobban a Boszorkány munkájába. A zenekart a kétezerötben megjelent Ghost Reveries-el ismertem meg, ahol a Grand Conjuration és a Ghost Of Perdition dalpárossal egyből megvettek kilóra. Azóta nyálcsorgatva várom mindig az újabb és újabb kiadványokat. Emlékszem, hogy még a The Roundhouse Tapes-től is padlót fogtunk, mert, ha valami így tud élőben is szólni, az mesteri! Aztán láttuk a zenekart élőben (nem egyszer) és totál készek voltunk, hogy az a pálcika ember milyen sátáni hangokat bír passzírozni a hetyke bajusza alól. És mi történt azóta? Voltak jobb próbálkozások, mint a Heritage, amik eléggé rendesen megosztotta az embereket és volt a totál bukás a Pale Communion. És itt van nekünk, kétezer tizenhat őszén a Sorceress.

Az album borító a pávával, már alapjáraton felkelti az ember érdeklődését. Vonzza a tekintetedet, nem bírod levenni róla a szemed és csak azon kapod magad, hogy minden kis apró részletet megbámulsz rajta. Tipikusan egy olyan album borító, amit szívesen kiraknál akár a szobád falára is bekeretezve, mert élmény ránézni. Mindig rejt magában valamit, minden pillantással más érzést kelt benned. Bátran kijelenthetjük, hogy ilyen egy jó borító, akár egy festmény. De vajon elég a jó borító? Mi van a hangzással? Na, erről totál felesleges beszélni, mert az Opeth, akár csak a Tool, Pantera, Mastodon még szar hangzású anyaggal nem állt elő. Úgyhogy ezen a témakörön túl is tudunk lépni, és kezdhetjük az albumot a már előzetesen megismert dallal.

A Sorceress egy beton kemény tompított alapozásra építkezik gitár terén, ami biztos, hogy koncerteken nagyot fog ütni. Mikael a maga dallamos hangját mutatja meg ebben a számban és tökéletesen játszik a dallamokkal. Az ős Opeth fanatikusoknak rossz hírem van. Ezen az albumon sincsen hörgés. Egy-két ponton jobban ordít-kiabál az öreg, de a bélkitépős hörgés elmarad. Ellenben olyan szólókat és riffeket hoznak Frederikkel, hogy az valami hihetetlen. Az egész album, ha az ő szemszögükből nézzük olyan, mint egy kirándulás a varázs erdőben, ahol a boszorkány lakik. Ha az első dal után nem akadtak ki az sátán fanatikus rajongói, akkor majd a  The Wild Flowers-en ki fognak. A lüketető ének dallammal a kis őrült szintetizátor, ami szól közben valami hihetetlen elegyet alkot.  Aztán ott van rá megint csak az ének. Az egész albumban az ének a legjobb. A második dalnál járunk még csak, nem is került terítékre még a két kedvenc tételem, de már eldobtam az eszemet az egésztől. Be kell vallani, hogyha ilyen dalok születnek tiszta énekkel, akkor nem is hiányzik a gonoszság a zenekarból. Soha rosszabbat, de komolyan. És itt még nincs vége. Jön a Damnation érát felidéző klipes Will O The Wisp, amit egyszerűen nem bírok elégszer meghallgatni. Ha egy nap négyszer nem pörgött le ez a szám, akkor egyszer sem az elmúlt két hétben. Lehet, hogy az igazi boszorkány maga Åkerfeldt mert ilyen jó dalokat nem lehet csak úgy írni. Beszéltünk már itt fogós énekről, gitárról és dallamokról, de a zenekarból egy fontos dolog hiányzott szerintem, az évek alatt. Az a probléma pedig a dobjátékban keresendő. Az évek alatt eltűnt belőle az a kicsit latinos hangulatú dobolás, ami ezen a kétezer tizenhatos albumon ismét megtalálható, amitől ismét itt volna az a bizonyos íz, amitől a svéd zenekar annyira különleges volt mindig is.

Igazából, nem vártam egy újabb Blackwater Park-ot, vagy egy Deliverance-et, pláne nem egy Damnation hangulatot. De bíztam benne, hogy amin elindultak a Heritage idején azt fogják tovább vinni és megszínezik egy kicsit, hogy még erősebbek legyenek a dalok. Bátran ki lehet jelenti tehát, hogy a Sorceress egy igazán ütős album lett, méltó a zenekar nevéhez, és nem mellesleg egy kiemelkedő alkotás az idei évben! Béke, Szeretet, Metal
5/5