Az Orphaned Land nem az a kapkodós fajta zenekar, amihez talán kivételes és furcsa örömmel oda lehet biggyeszteni: szerencsére. Ugyanis így minden albumuk kiemelkedő minőségben szállítja le a keleties elemekkel gazdagon átszőtt, progresszív elemekkel sem spóroló metaljukat, így büszkén lehet mondani: nem lehet csalódni egyik anyagukban sem. Ebbe a szép, míves sorba száll be az Unsung Prophets & Dead Messiahs, mely talán az eddigi legkiforrottabb, legerősebb, legdefinitívebb, leginkább "Orphaned Landes" lemeze lett az izraelieknek.
És akkor jöjjön egy kis személyes vonal: tisztán (vagy épp, hogy a körülmények miatt homályosan) emlékszem, amikor először találkoztam az Orphaned Land zenéjével jó pár évvel ezelőtt: az új év első napja volt, így a bódulattól kába fejemet némi zenével igyekeztem magához téríteni. Akkor futottam bele a The Never Ending Way Of ORwarriOR lemez éppen friss klipes dalába, a Sapariba. Az arab zene lüktetése, dallamvilága, meg úgy általában a hangulata mindig is vonzott és hogy még bele volt oltva a metal is, hát egyszerűen tökéletes kombó volt! Nem is kell mondanom talán: úgy beszippantott magába ez a fajta zene, mint a kakaót szokta a kisóvodás. Gyorsan lekagylóztam az említett lemezt, majd az elődjét, a Maboolt és szerelem lett belőle - zenei értelemben. Az ezeket megelőző albumokat nem nagyon szoktam hallgatni, mert ott még nem volt meg az az íz, ami miatt rajongó lettem, így a későbbiekben sem fogom felemlíteni sem a Saharát, sem az El Norra Alilát. Nem rossz lemezek, csak nálam kevésbé hasítanak. De vissza az előző gondolatmenethez!
Szóval azóta is aktívan követem az izraeliek zenéjét, kétszer is volt már szerencsém hozzájuk élőben, egyszer a Club202-es "hangos", majd az A38-as csendesülős bulin és egyszer sem kellett csalatkoznom, leszámítva, hogy legalább egy turnészintist bepattinthatnának, mert a sok sampler kicsit felemássá teszi az élvezeti értéket. De most nem is ez a lényeg. A fent említett (Mabool, ORwarriOR) lemezeket követő All Is One a főleg tiszta énekes megoldásaival egy kicsit meglepett elsőre, de aztán az is beszippantott, ahogy az Amasefferrel közös K'naan lemez is, igaz az a kelleténél lassabban. Utóbbit nem is szoktam túl sűrűn elővenni, pedig tudat alatt megvan bennem, hogy egy kellemes korong.
Őszinte leszek, egy nagyon picit féltem az új albumtól. Hiszen már az azóta szólóban nyomuló Yossi Sassi alapító gitáros már nem erősíti a zenekar sorait, azaz két lemezciklus alatt (ez náluk kb. 3 év) a gitárosszekció teljesen lecserélődött. Persze ott volt a két koncert, hogy megbizonyosodjak róla, nem rossz választás sem Chen Balbus, sem Idan Amsalem, de ott mégis csak a hozott anyagot kellett reprodukálniuk. Aztán mint ez a lemez is bebizonyította: egyáltalán nincs mitől félni, nem hiába kerültek be a már több, mint negyedszázados alakulatba: a frissen leszállított zene a megszokott, egyébként is orbitális magasan lévő lécet még inkább feljebb tornázta!
Amikor már az ember azt hiszi, hogy egy Mabool, ORwarriOR, All Is One hármast nem lehet megugrani, berobban az Unsung Prophets és jön, lát, győz. Azaz: fogja az előző három lemez jellegzetes és erős momentumait, összegyúrja egy gombócba, hagyja állni kicsit, majd felfrissítve, erőtől duzzadtan szabadítja magát a világra, úgy, hogy minden egyes perce érdekes, izgalmas, gondosan hangszerelt és szerethető. Nem is tudom, hogy van-e negatívuma az albumnak, hiszen minden itt van, ami jellemző az Orphaned Land zenéjére: progos dalszerkezetek, csodálatos, keleties melódiák és ütemek, kórusok, ének, hörgés, ami csak kellhet és elvárható, mindezt úgy tálalva, hogy közben csak kapkodod a fejedet, mint a homokviharban, hogy épp mi történik! Ráadásul olyan dallamokkal és riffekkel körítve, hogy szinte örömkönnyeket hullajt a hallgató.
De vajon érdemes-e kiemelni dalokat? Tapasztalatból mondom, hogy az Orphaned Land lemezei tipikusan úgy vannak megírva, hogy annak a tételeit egyben, vagy külön-külön is érdemes legyen hallgatni, ráadásul ha egyenként is kihoznák őket kislemezen (vagy mai értelemben véve: klipes dalok lennének), sem vallana szégyent egyik sem. Külön plusz pont, hogy nem játszanak arra, hogy minden dal epikus hosszúságú legyen, minden tételbe annyi témát és ötletet zsúfolnak bele, amennyi kényelmes, nem húznak semmit, ha kell, akkor tovább is lépnek a következő témára akár pár pillanat alatt. Viszont ha valami pofátlanul jól sikerült a dalokban, persze vissza-visszanyúlnak hozzá, de ez el is várható, azaz ugyanúgy vannak kilenc perces epikusságok, mint háromperces dalok is.
Maga a lemez egyébként nem feltétlen mondható hosszúnak, a maga egy órája pont kellemes időtávot jelent (ebben a műfajban), pont nem lépi meg azt az ingerküszöböt, amit a mai hallgatók már nem tudnak egyben befogadni. Emellett ahogy írtam is, úgy van meg az ismert Orphaned Land íz, hogy közben talán egyszer sem merül fel a gondolat: "mintha már hallottam volna valahol". Persze ezt a hangulatvilágot nem is lehet a végtelenségig halmozni, mégis sikerül kimaxolni minden egyes pillanatát. Nekik megy, nem hiába beszélünk a csapat képében a keleties metal zászlóshajójáról. Zseni!
Szóval egyszerűen nem tudok rosszat mondani erre az albumra. Egyben és részleteiben hallgatva is erős, megállja a helyét, tele van eszeveszetten jó témákkal, hozza a megszokottan magas minőséget. Aki az előző három Orphaned Land lemezt ismeri és szereti, az Unsung Prophetset is imádni fogja (sőt!), aki pedig még nem hallott igazán az izraeliekről, most azonnal ezzel a lemezzel kezdheti is pótolni az elmaradást! A pontozás nem kérdés.
Orphaned Land Official
Orphaned Land Facebook
Az Orphaned Land március 11-én, vasárnap a Dürer Kertben is bemutatja a nagylemezt, a vendégek a Lunarsea, a Subterranean Masquerade és a Dirty Shirt lesznek. A Facebook eseményt ITT találjátok.
