Mond neked az a név valamit, hogy Audrey Horne? Akkor te biztos Twin Peaks fan vagy. Vagy esetleg te is arra a Norvég hard rock/heavy metal brigádra gondolsz, akik bergeniek, és olyan black metál zenekarok tagjaiból verbuválódott, mint az Enslaved, a Shaq vagy a Gorgoroth? Akkor megemelem a kalapom, mert én az életbe nem hallottam még róluk. Kellett volna? Ez attól függ, hogy 2013-ban akarok-e tudomást szerezni egy bergeni hard rock zenekarról, akik lelke sötétebb az univerzumban fellelhető fekete lyukak bármelyikénél.

Úgy veszem észre, a heavy metal, sőt: a HEAVY METAL kezd életre kelni. Miközben az ember már nem győzi felcimkézni a naponta hallott zenekarok tucatjait, és órákig vitatkozik azon, hogy egy adott zenekar éppen post hardcore punk, vagy sludge/crust/core, üdítő ilyen könnyen és szívesen definiálható muzsikát hallgatni, mint az Audrey Horne.

Semmilyen komoly megfejtést nem igényel, egyszerű és könnyed muzsika, profin megírt dalok alkotják a lemezt. Miután tisztába tettem ezt a fura formációt, kicsit utána néztem a zenekar régebbi lemezeinek, ahol azért a hatások nem ennyire egyértelműek. A Dead című nóta pl. egy Alice In Chains klón, aztán van itt Faith No More hatást felmutató dal is a 2007-es Le Fol lemezről, de összességében igen egyedi módon közelítik meg a különböző stílusokat, amitől az több lesz holmi kópiánál. Persze ez érthető, hiszen európaiak, Norvégok, bergeniek...

A 2013-as Youngblood címet viselő lemezük egyértelműbb, letisztultabb, erős hard rock vonásokkal. Ez biztos nagyban betudható annak, hogy a zenekar legelvetemültebb tagja, Tom Cato (Gorgoroth, Sahq), már nem tagja a zenekarnak. Torkjell Rød/Toschie énekes hangja nagyon ott van a szeren. Erőteljes, tiszta és igen nagy tartományban mozog. Arve Isdal/Ice Dale (Enslaved) gitárjátéka Kai Hanseni magasságokban száguld, Thomas Tofthagen-é ( Shaq) nemkülönben. Kjetil Greve dobos pedig nem üti szét a dalokat, pusztán alá rakja azt, ami a maximális élvezhetőséghez szükséges. A basszus és a szinti pozíció igen változatos, nem is merek beírni nevet hozzájuk, lehet pont most változik ismét.

Az Audrey Horne-ban pont az a szép, hogy semmivel sem több annál, mint aminek látszani akar: őszinte figurák örömzenélése, és a saját skatulyáikon túlmutató időtöltése, amiből süt az őszinteség. És ha egy zenéből süt az őszinteség, ott nagy baj már nem lehet. Ha szívedet átjárja a fémzene iránti vágy, ne késlekedj, ez a lemez neked szól!