Az Incubusról ez előtt a lemez előtt nem sokat tudtam. Tisztában voltam vele, hogy léteznek, az azóta jobb létre szenderült Kettőnégy velük készített adása miatt nagyjából sejtettem is, hogy mi fán terem az amcsik muzsikája, de úgy konkrétabban sosem ástam bele magam mélyebben a körülöttük lévő történésekbe. Persze most is csak véletlen jött a bratyiság, de amúgy is így szeretek zenéket megismerni, szóval az ómen nem volt rossz.
Több újkori kedvencem is úgy jött velem szembe, hogy csak böngésztem, aztán egyszer hopp, rányomtam egy videóra és instantlove. Így volt ez a korábban kidobott, zseni klippel megtoldott Nimble Bastardnál is. Jó, kicsit hazudok, épp egy cikket írtam róluk és megkagylóztam, miről is van szó, de megtetszett! Bejött a dal húzása, aztán a sorban, a lemezmegjelenés előtt megpromózott dalok is szépen elnyerték a tetszésemet, innen ez a recenzió meg már logikus lépésnek tűnt.
Ahogy írtam, semmi, vagy nagyon kevés előzetes élményem volt a zenekarral, így a több helyen is olvasott régi Incubus - új Incubus szócsatába sem tudok beleszállni, nem is akarok. Nekem ez a lemez most AZ Incubus, ez alapján nyilvánítom ki a véleményemet, mert a tiszta lap az tiszta lap. A bővebb ismerkedést pedig napirendre tűztem.
Érdekes módon pár kiemelt dalt leszámítva nem ültem annyira seggre a lemeztől, ami lévén, hogy a nyolcadik a zenekartól, a 8 címet kapta a keresztségben. A Nimble Bastard, State Of The Art, Glitterbomb, Undefeated tömb az abszolút rendben volt (még a Loneliest, vagy a kezdő No Fun sem rossz), egészen véletlenül ezek azok, amiket ki is pakoltak előzetes ízlelgetésre. Viszont a többi dalért már nem tudok maradéktalanul lelkesedni. És nem azért, mert egyébként az Incubus ezen albumon hallható stílusa nem feltétlen egyezik az általános (rock)zenei stílusommal, mert a fenti négy dal tényleg beleégett az agytekervényeimbe. Egyszerűen kicsit olyan, mintha a többi dalt nem is akarták volna rendesen megírni. Vagy úgy lehettek vele, hogy ennyi új dal elég lehet a koncertekre, a többi meg egynek jó? És nem hiszem, hogy ez azért lenne, mert az egyik producer Skrillex volt, mert szerencsére a nemrégiben az anyazenekarába visszatérő DJ nem pakolta meg a dalokat indokolatlan prüntyögésekkel. Talán már le is áldozott már ennek a vonalnak szerencsére.
De térjünk vissza a lemezre! Nekem kicsit olyannak tűnik a dolog, mintha leültek volna egyszer csak úgy és bevillant volna a gondolat: "Hú, bazze, srácok, hat éve nem volt új album. Gyorsan dobjunk már össze valamit." Én legalábbis ezt érzem ki a 8 többi tételéből. Nem vészesen rosszak, nem hallgathatatlanok egyáltalán (habár a nyúlfarknyi When I Became A Man tényleg egyrészt felesleges, másrészt WTF), csak hiányzik a puskapor, a lendület, az akarat
De egyébként meg a korábban kiemelt dalok nagyon odasütnek, mintha nem is ugyanarról a lemezről lenne szó, ezért nem is értem, hogy ha már ott volt ennyi idő, miért nem tudtak több ütős tételt kibuksizni. Mert így igencsak felemás, a dolog, ha a kazetta korszakban lennénk még, azt mondanám, az A oldal és a B oldal között igen nagy a különbség. Ilyen alapon megítélve az A oldalra egy 4,5-et tudnék adni, a B-re pedig egy 3-ast. De mivel az első fél annyival erősebb, legyen az, hogy kicsit fentebb kerekítek és pozitívan megelőlegezek egy 4-est az amerikaiaknak, hátha most egyszerűen csak nem jó napjaimban talált meg a korong. Meg legalább ha tízes skála lenne nálunk, legalább passzolna az album címéhez is a pontozás. De azért legközelebb remélem, hamarabb érkezik az új adag és az kicsit erősebb lesz. Úgy érzem, lenne még, ahonnan ez jött. Aztán meg szépen utánanézek, eddig mit illett volna tudnom róluk. (4/5)
