Erről a lemezről Frogfoot kollégának kellene írnia normál körülmények között, hiszen  Death Angel szakértőnek számít, de rövid unszolás után is nemet mondott a feladatra és kifejtette, hogy maradna inkább egy koncertbeszámolónál. Hazai Death Angel koncert most nincs, itt van viszont a banda új lemeze, mely a Relentless Retribution címet kapta és egyben a san franciscoi Bay Area thrash mozgalom egykori nagyjainak idei újabb darabja.

Idén volt már Overkill, Heathen, és Exodus lemez, ebbe a sorba most a Death Angel is beállt és bár a Relentless Retribution egy nagyon korrekt alkotás, úgy gondolom, hogy az előbb említett három művel talán nem veszi fel a versenyt, viszont érdekes dolgokat hoz bőven. A csapat 2008-ban a Killing Season című albummal is hasonló vizeken evezett, viszont még abban az évben basszert cseréltek, Damien Sisson jött és egy évvel később Will Carroll (ex-Machine Head) személyében új dobosuk is lett.

A személyi változások mindig rizikót jelentenek egy csapat életében ez a Death Angel esetében nem érezteti hatását, a két tag jól teljesít, különösen Will Carroll van elemében, kevés dobost hallottam ennyire feszesen játszani. Összességében a dalokkal sincs nagy probléma, a kelleténél talán több korai Metallicat erőltetnek az urak, de az ugye nem volt rossz. Az Absence Of Light-ban mondjuk kései tallicát is hoznak, talán túlságosan is hitelesen.

Mark Osegueda énekét egy kicsit gyenge pontnak érzem, bár ha azt nézem, hogy néhol a thrashes kapkodásból hardcore-os zúzásba vált, akkor ez a köpködős, szavalós ének még passzol is ide, sőt néhol meg egész dallamos dolgokat hoz, amik nem éppen műfaji sajátosságok, viszont ezt plusz pontként számítjuk fel neki. Amúgy pedig a Death Angel is megbízhatóan szállítja a műfaj, minden erősségét és kliséjét egyaránt.  

 

Egyenként nem mennék végig az album dalain, de a jobbakról emlékezzünk meg pár szóban. Ilyen az erős punk-hc attitűddel megspékelt This Hate, az igazi technikás thrash-ből valamit felvillantó Death Of The Meek, a dallamos, fejben ragadó énektémákat hozó Opponents At Sides, a Ted Aguilar és Rob Cavestany döngölős riffjeivel operáló Truce vagy az igencsak húzós Into The Arms Of Righteous Anger.

De még egyszer mondom gyenge dalt nem írt a Death Angel erre az új lemezre, csak a formulák ismerősek már innen-onnan, de a klasszikus thrash sem az a könnyen megújítható műfaj, tudjuk be a dolgot ennek.

 

Ellenben aki szereti a műfaj klasszikusait az kizárt, hogy a Relentless Retribution-ben csalódni fog, hiszen azt az érzést és azokat a megoldásokat a Death Angel teljes hitelességgel interpretálja.