A Speedrush fékevesztett speed metalban utazik – legalábbis a fantáziadúsnak még véletlenül sem nevezhető zenekarnév erre utal. Alapvetően ez is a helyzet. A frontember, Nir Palikaras által közel két évtizede alapított ötös rengeteg tagcserén van túl. A manapság a thrasher Exarsis soraiban is érdekelt Tassos Papadopoulos gitáros 2016-os csatlakozásával állt össze a jelenlegi kvintett - az abban az évben megjelent bemutatkozó albumot még az előző dobossal rögzítették.
A debütáló Endless War kiadása óta azonban az athéniaknál lemez-fronton eseménytelenül telt az évek. Ennek egyik magyarázata lehet, hogy a zenészek egy része persze további, a görög underground keretei között alkotó formációkban is érdekelt. A töltényöves osztag a Division Mortality című októberi korongon az 1985-ös minta szerint celebrálja a speed metal európai (német) leágazásának elemeit. Hogy a célközönség irányába minél egzaktabb példákkal éljek, a megfelelő kiindulópont a görögök esetében az egészen korai, vagyis a Walls Of Jericho előtti Helloween, a Metal Revolution időszak Living Death-je, a kalóz-korszak előtt járó Running Wild, illetve az olyan kevésbé ismert, szintén korabeli, és szintúgy germán alakulatok, mint a Vampyr, a Tyrant vagy a Gravestone.
A görögök szerencsére nem görcsöltek azon, hogy a zene a majd négy évtizeddel ezelőtti körítésben (megszólalással) kerüljön lemezre. Így is lehet, és voltaképpen csak így érdemes hagyományt ápolni. A Division Mortality ugyanis zeneileg egy az egyben hozza a klasszikus alkotóelemeket, a hangzás azonban nem erőltetetten archaikus. A CD-n minden hangszer tökéletesen szól; igen, még Spiros Spiliotakos négyhúrosa is jól hallható. Nick Ratman szólógitáros pedig szinte az összes dalt feldobja valami emlékezetes betéttel.
Számomra a Speedrush aktuális kollekciója speed vonalon a Bütcher hármas számú korongja mellett a 2024-es kínálat legjobbja. A belgákhoz képest azonban itt mutatóban sincsenek black metalos elemek, ahogy a dalok is többnyire a négy-öt perces játékidőre lettek kalibrálva. A hét tétel – plusz a kicsit (nagyon) elnyújtott intro és a némiképp felesleges akusztikus levezető – tehát hozza a vegytiszta germán speed metalt. Teszi mindezt naprakész tálalásban. Az efféle zsáner-muzsikákban részemről mindennél fontosabb a megfelelő attitűd, a zsigeri, ösztönös megközelítés, ami vagy átjön a lemezen, vagy számomra görcsös erőlködés lesz a végeredmény.
A több mint három perces hangszeres bevezetőből nekem bőven elég lett volna a harmada is, de ha már mindenképp itt a helye, jobban mutatna a lemez utolsó harmadában. A Ride with Death és különösen a sodró Feeding the Carnivores gyorsan feledtetik ezt a kezdeti fiaskót. A lendület pedig a következő fél órában is kitart. Az egységes színvonalú tételek közül külön is ki kell emelnem a hat és fél perces Beyond the Vortex-et és a melodikus betétet kapott Iron Wisdomot. Ha már fentebb emlegettem a Bütchert, Nir vokáljai ugyan kevésbé karakteresek, mint a belgák frontemberének hangja, de a görög kolléga is a változatosságra törekedve adja elő magát.
Ahogy a fejre a Sodom Knarrenheinzére emlékeztető figura a borítón teszi, a Divison Mortality-vel a Speedrush épp úgy próbálja kettéhasítani a sokat tapasztalt speed metalosok koponyáját. Ha ekkora pusztítást nem is visznek véghez, a beállt nyakizmokat mindenesetre sikerül megmozgatniuk. Részemről a relatíve magas pontszám a 2024-es speed metal-felhozatallal való összevetésben értendő.
