RockStation

Dögös zenék szombaton a Kontrában

2014. június 19. - sunthatneversets

Animal Bodies.jpg

Három női frontember, három különböző stílus, az mellékes is, hogy három különböző országból, a 21. században élünk. Egy bennük a közös: a dög.

Június 21-én, szombaton a Gustave Tiger vendégeként a Kontrában lép fel a lengyel Evvolves. Négyen vannak, Varsóból jönnek, Bibinek hívják az énekesnőjüket, aki szinitizik, a másikat Magdának, ő kezeli a dobgépet. A két gitáros srác hozza az Evvolves zenéjébe a shoegaze-t és a középtempós zajrockot, a lányok a popos érzékenységet. Saját, lengyel nyelvű leírásuk szerint szép dalokat játszanak gitárral, dobgéppel és játékos billentyűkkel. További érdekesség, hogy az egyik számuknak az a címe, hogy Melegebb lesz.

A Gustave Tiger az egyik legjobb dolog, ami idén a rockzenével történt. Nem csak magyar viszonylatban. Van, aki szerint az At Idyll’s End című friss lemezük az év eddigi legjobbja, egy másik vélemény szerint úgy szól a GT, mint a Captured Tracks kiadó zenekarai, csak sokkal eredetibb. A tavaly trióként indult együttes mindenesetre idén Szurcsik Erika énekesővel kiegészülve szintet lépett: a blastbeatek, a templomi kórusok, a brit posztpunk és az amerikai indierock végre semmi egyébhez nem hasonlítható egységgé állt össze. Az este harmadik fellépője, a kanadai Animal Bodies másfél éve a Küss Mich vendégeként játszott először Budapesten, most a napokban megjelenő második nagylemezét turnéztatja kicsit. A szintivel és gitárral játszó duó, azaz Natasha és Sam nem sorolható egyértelműen a coldwave-hez, az ipari zenéhez vagy a zajrockhoz, a háromban egyszerre gyökerezik, új dalai viszont egyértelműen egy fokkal dekadensebb és poposabb csavart hoztak. Ha már ott lesznek, akkor a Küss Mich, azaz Gördön és Splatter is játszanak kicsit. További információk ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr776376609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum