Az Alice In Chains egy tipikusan olyan zenekar, akit az apróbb hibáival is imádunk. Akikről nem tudjuk elképzelni, hogy valaha is lehetnek boldogok, elégedettek, vagy szar arcok. Egyszerűen egy olyan zenekar, akit a maga búskomor ábrázatával együtt imádunk. Hiszen arról énekelnek, amit mi is átélünk, ha nem is nap, mint nap, de bizonyos időszakonként biztos. Harminc éves a zenekar leghíresebb EP-je.

A Nirvana mindig is egy megosztó banda lesz. Vannak, akik szerint kinyírták a metal zenét, mások szerint eladták magukat, megint mások viszont elvakultan rajonganak értük. A zenekarnak minden bizonnyal voltak hibái, de az is biztos, hogy a három stúdió albumon sose ismételte magát a zenekar. Nézzük is meg, hogyan is kezdődött ez az egész, hiszen a Bleach harmincöt éves és nem mellesleg most harminc éve annak, hogy itt hagyott minket a legenda.

Az albumsimogatók többsége azért úgy néz ki, hogy mielőtt neki ülnék a cikknek, előtte jó párszor meghallgatom, felidézem az albumot. Most ez marhára nem így alakult, sőt a cikk végéig az albumot sem indítottam el, mert minden jött magától. Hiszen egy olyan lemez tizedik születésnapját ünnepeljük, ami annyira része volt az életemnek, minthogy reggel megmosakszom. De mi az, hogy volt? Még most is az egyik legjobb magyar lemeznek tartom a Soundtrack Of Our Friendshipet a Haw előadásában.

A Mastodon számomra a világ egyik legkülönlegesebb zenekara. Hosszú ideig nem értettem, hogy mit esznek rajta az emberek. Mi az, amitől egyre népszerűbb ez a zenekar? Aztán 2009-ben teljesen megváltozott minden az életemben. Kaptam egy olyan zenei sokkot, hogy abból a mai napig nem ocsúdtam még fel. Ezt ünneplem most. Tizenöt éves a Crack The Skye.

Max Cavalera megkerülhetetlen embere lett a metal zene történelmének. Itt most nem arra gondolok, hogy Cavalera nélkül a Sepu semmit se ér, illetve arra, hogy Max már gitározni se tud és kövér, papucsos nagypapa, akit csak a felesége és a pénz mozgat. Nem. Sokkal inkább arra, hogy ez a csávó a kilencvenes években olyan lemezeket rakott le, amik azóta is példa értékűek. Max megmutatta, hogy hátrahagyhatsz mindent és a semmiből is lehet olyat teremteni, ami méltón fogja kiállni az idők próbáját. Harminc éves a Point Blank.

A Lamb Of God egy megkerülhetetlen zenekar, ha bírod a keményebb zenéket. Nem csoda, hogy mi is belebotlottunk már párszor az évek során. Most pedig eljött az idő, hogy a legendás Wrath című albumot ünnepeljük, hiszen tizenöt éves lett a kicsike!

Idén lesz tizenöt éve, hogy megjelent a Dream Theater tizedik albuma, ami egyben az első Mike Portnoy éra utolsó albuma is lett. Habár sokaknak nem szíve csücske ez a lemez, én pont, hogy a kedvelők táborát erősítem, úgyhogy ebben a videóban erről az albumról fogok beszélni kicsit.

Nehéz néhány szóban körülírni, milyen zenét is rejt a Tiamat Wildhoney albuma. Sokféle műfaj és stílus keveredik benne, mégsem zavaros, és kockás papír sem kell hozzá. Lassan 30 éves lesz ez a különleges anyag, nézzük meg kicsit közelebbről!

Robb Flynn egy iszonyatosan megosztó figura. Vagy szereted, amit csinál vagy utálod, de elmenni mellette csak úgy nem lehet. A kilencvenes években egy generációnak nyújtott olyan masszív alapot a Burn My Eyes albummal és a zenekarával, amire azóta is hivatkozási alap. De ez a vezető is tudta igen komoly veszélybe sodorni a zenekarát, ahonnan, ha nehezen is, de kikecmeregtek. Hogy is volt ez húsz évvel ezelőtt?

Annyira hihetetlen, hogy tizenöt éve kényelmetlenül érezzük magunkat, minden egyes alkalommal, ha meghallgatjuk az egyik legalapabb magyar rock/metal lemezt. Annyira nehéz, hogy már nem aktív az Isten Háta Mögött. Lehetetlen elképzelni, hogy ne emlékezzünk meg A Kényelmetlen Lemezről, ha már jubileumi születésnapja van. 

Idén harminc éves a Nirvana utolsó albuma. Azt még nem tudjuk, hogy lehúznak-e egy újabb bőrt a legendás In Utero albumról. Az viszont biztos, hogy mi kicsit most megsimogatjuk ezt az albumot, hiszen a Nirvana mindig is közel állt a szívünkhöz.

A Sepulturát a Roots a sztratoszférába katapultálta, azonban ahhoz, hogy odafigyeljenek rájuk kellett a megfelelő alap. A gigászi sikert olyan albumokkal alapozták meg, mint a Beneath the Remains és az Arise, de az igazi pontot az i-re a Chaos A.D. rakta fel, ami szakított a tipikus thrash metal hagyományokkal és megmutatta a zenekar egy új arcát, amivel stílust teremtettek a kilencvenes években.

Egy album, amivel egy legendának vége kellett lennie. Egy album, ami már a megjelenése előtt bukásra volt ítélve, hiszen a világ csúcsáról csak lefelé vezet az út. Egy album, amin utoljára hallhatsz két rendkívül fontos és nélkülözhetetlen tagot. Egy album, amivel minden remény elveszett. Tizenöt éves az All Hope Is Gone.

A Type O Negative számomra mindig egy időszakos zene, viszont amikor elkap magának, akkor hetekig nem enged és az összes koncertet megnézem, amit megtalálok, minden albumot unásig hallgatok és elkezdem tanulni a különböző témákat, valamilyen hangszeren. Ez a zene nemcsak sötét volt, hanem egyszerre szuperzöld is. Hihetetlen, hogy harminc éves az az album, ami elhozta a megváltást a zenekar számára, noha soha nem élvezték igazán a sikert.

Idén nehéz szabadulni Cavalera mestertől és az örökségétől. A Soulfly tizenöt éve adta ki az egyik legvadabb, leggyorsabb, legdurvább anyagát, amiről mindenképpen kell beszélnünk. Irány a háború, a tűz, és a vér, éljen a Conquer! Nézzük is meg milyen ez az anyag ennyi év távlatából.

A kilencvenes években megjelent a modern metal fogalma, ami azóta is pörög, bár soha nem értettem ezt a kifejezést. Mit is jelent ez tulajdonképpen? Honnan jött ez az elnevezés? Ma is van modern metal? Akkor van trendi metal, meg elavult, régi metal? Erről majd később... Most inkább nézzük meg a Fear Factory harmadik, zseniális lemezét. Simogassuk meg az idén huszonöt éves Obsolete-et.

Mindenkinek van egy Metallica élménye. Nincs olyan rock/metal zenét szerető ember a földön, aki ne hallott volna legalább egy dalt a négyestől. Vagy legalább a Master Of Puppets szólójából ne hallott volna egy hangot se (köszi Stranger Things!). Ez a zenekar a történelem során megkerülhetetlenné vált. Így egyértelmű, hogy megemlékezünk a 2003-as, nagy port kavaró albumukról. Te szereted a St. Angert?

A Sepultura körül mindig izzik a levegő. Max vagy Derrick? Az old school dalok vagy az újak a jobbak? Legyen reunion vagy sem? Van-e létjogosultsága a zenekarnak a Cavalera fivérek nélkül? Amúgy is mi a jobb? A Sepu vagy a Soulfly az? Andreas tényleg akkora szemét? Derrick amúgy is mit keres itt? Na, ezeket mi mind félre rakjuk szépen és megemlékezünk a harmadik albumról, ami az "új" frontemberrel készült. Itt a Roorback!

Jerry Cantrell és csapata a grunge zene egyik legsúlyosabb úttörői. Lehet utálni őket, lehet imádni, de szó nélkül elmenni mellettük egyszerűen lehetetlen, ha kicsit is szereted a rockzenét. Egyszerűen hihetetlen, de idén már tíz éves a William DuVall-al készült második albumuk. Emlékezzünk méltó módon meg a The Devil Put Dinosaurs Here-ről.

Jason Newsted egy megkerülhetetlen fazon a metal zene történetében. Ha nem is ásod bele magad annyira mélyen az undergroundba, akkor is tudod, hogy kiről van szó. A csávó nem erőlteti, amit nem kell, de tegnap mégis visszaállt a színpadra a metal formációjával, közel tíz év hallgatás után. Ez egy remek apropó, hogy megemlékezzünk az idén tíz éves Heavy Metal Music albumáról.