A hazai thrash metal veteránjai a múlt héten egy három főzenekaros csomag részeként jutottak el az észak-keleti végekre. Jómagam a további fellépők – Alcohol, illetve Nemzeti Hang – dolgaival nem vagyok tisztában, így a pénteki egri szeánszon kizárólag a középső műsorsávban szereplő soproni négyesre koncentráltam.
A Moby Dick nevéhez fűződik az első hazai thrash metal lemez megjelentetése. A Master-Lab Comics triójának hála – ha nem tévedek – Schmiedl Tamásék 2023 vége felé egy másik téren is megszerezték a pole pozíciót. A soproni négyes ugyanis az első olyan hazai (thrash) metal banda, melyről képregény íródott.
Szimplán nonszensz, hogy a 2003-as Golgotával bezárólag CD formátumban szinte az összes Moby Dick nagylemez beszerezhetetlen. Pontosítva a dolgot; bolti forgalomban egyikük sem elérhető… Ne szépítsük a dolgot, a helyzet kicsiben épp ugyanaz, mintha mondjuk az Iron Maiden lemezeket a rajongók Angliában nem tudnák a gyűjteményeikbe helyezni, vagy hogy szorosabban a műfajnál maradjunk, olyan, mintha a német thrashereknek vadászniuk kellene egy Pleasure To Kill vagy akár egy Extreme Aggression CD-re. Szürreális.
Amikor hegyekben jelennek meg a zenei, zenekari könyvek, szinte lehetetlen tartani az iramot. Személy szerint azoknak a zenekaroknak kiadványait is szívesen lapozgatom, akiket amúgy nem nagyon szoktam hallgatni (van, hogy rájuk is kapok, mint a Ramones esetében), de elsősorban azért azokra mozdulok rá, akik közelebb állnak a szívemhez. Talán nem meglepő, de Moby Dick az utóbbi kategóriába esik, így nem volt kérdés, hogy zenekarból nemrégiben kikerült Mentes Norbert könyvét beszerezzem-e és minden más olvasmányt félrerakva nekikezdjek a Na, mi van? 40 év Moby Dicknek. (fotók: Mentes Norbert - Facebook)
Új dalt adott ki a Hűség napjára a Moby Dick. A soproni thrasherek a dalt eredetileg a 2020-as Volt Fesztiválra szánták volna, viszont a megjelenés az ismert okokból mindeddig váratott magára.
Egy Facebook posztban jelentette be a legendás magyar thrash metal zenekar, hogy megválik alapító gitárosától Mentes Norberttől. A gitáros helyét Schmiedl Tamás frontember fia, Schmiedl Balázs veszi át. Az okokkal kapcsolatban a zenekar nem szeretne részletesebben nyilatkozni.
Május 31-én elszabadulnak a riffek a Barba Negra Trackben! Ezen a napon együttes erővel tépi majd le az arcokat a nemzetközi szinten is ismert, éppen új lemezen dolgozó Ektomorf, valamint a lassan négy évtizedes múltra visszatekintő magyar thrash alapcsapat, a Moby Dick. Mondanunk sem kell, mindenkinek ott a helye!
Soha nem látott fokozatra kapcsolva gyártja az új videoklipeket a Moby Dick az idén áprilisban megjelent Terápia lemezről, hiszen a Program már az ötödik klipes nótája a soproni thrash metal legendáknak az idei új korongról. A forgatás helyszíne ezúttal a budafoki Gyártelep műtermének padlása volt, ahol Németh Dániel “Kobe” ötlete alapján, Kőházy Ferenc "FankaDeli" rendezésével készült el a kisfilm a dalhoz, melynek külön érdekessége, hogy a zenekar tagjain kívül szerepel még benne Szarvas Attila színművész és Pintér Tamás.
Mostanában egyáltalán nincs okunk a panaszra, ha koncertélményekre vágyunk és az, hogy mit választunk az igen bőséges kínálatból már tényleg „csak” idő és pénz kérdése. Persze mindig akad egy-egy „miért nem jár erre sohasem” név az éppen aktuális turné felhozatalban, de bőven jön a kárpótlás más irányból, sőt ha egy-egy kedvencről lemaradnánk, a szezon alatt egy kisebb nagyobb út bevállalásával viszonylag nagy eséllyel elcsíphetjük valamelyik közeli fesztiválon. A Testament esetében mindez pont fordítva történt. A Nova Rockon ugyanis sikerült lemaradnom róluk, ám végül hazai pályán "mindenért is" kárpótolva lettem.
Thrash-nagyágyúk, ha találkoznak...! Nem kis nevekkel fog találkozni az, aki kilátogatn a Testament augusztus 7-i Barba Negra Trackes koncertjére. Chuck Billyéknek ugyanis a szintén az USÁ-ból származó Iron Reagan mellett nem más fog nyitni, mint a magyar thrash új lemezzel, a Terápiával jelentkezett harcielefántjabálnája, a Moby Dick. A nagyon is tartalmas, riffgazdag estére még vannak elérhető jegyek, reméljük, nagyon senkit nem kell győzködni a buli fajsúlyának milyenségéről és a megjelenés kötelező mivoltáról!
Újabb rendhagyó videóval jelentkezett a Moby Dick az áprilisban megjelent, Terápia című 11. korongról. A magyar thrash metal alapcsapata ezúttal a “Mindegy egy” tételhez hozott nyilvánosságra egy, a Terápia dalhoz készült videóhoz hasonlóan nem szokványos klipet, amely egyedi látványvilággal támogatja meg a dal hangulatát.
Pénteken jelenik meg a hazai thrash-vonulat alapcsapatának, a Moby Dicknek legújabb nagylemeze, az extra kiadásban a tavalyi teljes Mentes 50 / Körhinta 25 koncert felvételét is tartalmazó Terápia. A négyes, akik szombaton a Kalapács társaságában be is mutatja majd a friss termést, ezúttal a korong címadó dalát adta ki, melyhez egy hangulatos dalszöveges videót is mellékeltek.
Április 19-én jelenik meg a magyar thrash alapcsapat Moby Dick legújabb nagylemeze, a Terápia. A sima, tizenhárom dalos kiadás mellett egy speckó, bónusz DVD-s kiadás is elérhető lesz, melyen a tavalyi, Barba Negrás Mentes 50 / Körhinta 25 koncert felvétele lesz látható. Ebbe a koncertbe nézhettek most bele a csapat jóvoltából, mégpedig az örök klasszikus Múló Álom képében.
Eheti dalmegosztásunkban 30 év után visszatérő thrash/death ikon, ikon előtt tisztelgő redneck zúzda, némi progresszivitás, hazai thrash legenda és a metalzene Deadpoolja.
Öt év után elkészült új lemezével a MOBY DICK. A jövőre 40 éves magyar thrash legenda Terápia című lemezével április 20-án 14 friss thrash metal csapás érkezik a Hammer Records gondozásában, Havancsák Gyula (Accept, Annihilator, Brainstorm, Ensiferum, Stratovarius, Tyr, stb.) részletgazdag grafikájával a borítón, most pedig már meg is lehet hallgatni a sok éve várt új MOBY DICK korong első dalát. A Valóság című dalhoz stúdiós videoklipet is készített Mentes Norbert gitáros (fény, vágás) és dr. Nagy Attila operatőr.
Március 13-án indul a legfrissebb Moby Dick-album, a Terápia előrendelése. A thrash-veteránok albuma április 20-án fog megjelenni, a Havancsák Gyula által készített, így látatlanban is igényes borítót már bemutatták hozzá.
Az év vége most úgy tűnik, a zenekarok tagcseréivel fog elmenni. Most a legújabb a Moby Dicket érintő személyi változás, ahol Budai Béla dobost a Wellhello meghívása miatt az Akelából is ismert Király Zoltán fogja váltani a thrashereknél. A jövőre várható nagylemez felvételeit még úgy néz ki még Budai Béla fogja elintézni, utána viszont már végleges lesz a csere.
Friss dallal és videóval jelentkezett Magyarország legendás, veterán thrash csapata, a Moby Dick. A Mentes 50/Körhinta 25 dupla jubileumra készülő soproniak április 21-én a Barba Negra Trackben is be fogják mutatni a tételt, addig pedig tessék gyúrni rá erőteljesen!
Az Auróra, a Junkies, a Kalapács és a Moby Dick is visszaemlékezős, teljesalbumos lemezzel fog fellépni az idei Rockmaratonon. A július 9-14 között Dunaújvárosban megrendezendő fesztiválon a négy - bátran mondható - veterán zenekar az Előre Kurvák, Gengsztereket, a Nihilt, a Pokoli Színjátékot, valamint az Ösztönt (igen, Kalapácsék két korongot is!) és a Kegyetlen Éveket fogják leporolni.