Kiadta a szeptember 25-én megjelenő új nagylemezének, a Solarisnak a második előzetes dalát az utóbbi időben rendesen megváltozott felállású The Ocean. A tízperces játékidő felé kúszó Belligerence az elektronikusabb kísérletek után visszakanyarodik a korai idők nyersebb vonalához, így akinek hiányoztak a tüdőbe rúgó riffek, most kap belőle bőven!


Korábban belengette a The Ocean legénysége (illetve az egész zenekar vezetője, Robin Staps), hogy a napokban véget ért turné után jelentősen megváltozik a zenekar felállása. Nos, a sors ezt úgy hozta, hogy kicsit hamarabb megkezdődött a cserebere, már februárban kilépett a 2013 óta ott doboló Paul Seidel, majd a nemrégiben távozott Ramis Ahfeldt után a kanyar végeztével a csapat énekese, Loïc Rossetti adta be a felmondólevelet.
A The Ocean nagyon ügyel arra, hogy a kiadványaik nem csak belbecsben, de kialakításban is a lehető legigényesebbek legyenek, ezalól pedig a korábban kiadott albumpárosuk, a 2018 és 2020-ban megjelent Phanerozoic duó sem kivétel. Ennek az első felét mutatom most be Nektek.
Végre-valahára Budapestet is elérte a The Ocean lemezbemutató kanyarja, amin a már kétéves „friss” albumukat, a földtörténeti zenesort lezáró Phanerozoic II: Mezozoic | Cenozoic-ot mutatták be a szép számú közönségnek. Ráadásul micsoda bemelegítő gárdával! A koncert mindegyik zenekara – ahogy már szokás a The Ocean esetében – a zenekar gitárosának, Robin Stapsnek a kiadójához, a Pelagic Recordshoz tartozó brigád volt, ami számomra ebben az adott irányban egyfajta garancia a minőségre, így sejtettem, hogy nem fogok rossz szájízzel távozni az Akvárium kisterméből. (Fotók: Bands Through The Lens, Fekete Zaj)