
Egy hónappal a Trent Reznor közreműködésével készült Swoon után Peter Murphy, alias Mr. Bauhaus, ismét egy neves vendéggel rukkolt elő. The Artroom Wonder című új dalában a Tool basszusgitárosa, Justin Chancellor gondoskodik a súlyos mélyekről.
Egy hónappal a Trent Reznor közreműködésével készült Swoon után Peter Murphy, alias Mr. Bauhaus, ismét egy neves vendéggel rukkolt elő. The Artroom Wonder című új dalában a Tool basszusgitárosa, Justin Chancellor gondoskodik a súlyos mélyekről.
A Tool kitalálta, hogy a kedves barátaival tartanak egy kellemes hétvégét a Dominikai köztársaságban, egészen pontosan Punta Cana partjainál. Az esemény érdekessége, hogy fellépet a friss felállású Primus és Mastodon is. De itt volt még a Coheed And Cambria, az Eagles Of Death Metal, a CKY, az Umphrey's Mcgee és még sorolhatnánk. A lényeg, hogy az esemény nem hétköznapi körülmények között zajlott, mi pedig hoztunk nektek pár felvételt.
Volt idő mikor a titokzatos Tool zenekar koncertjéig minimum Bécsig kellett utazni, aztán a 2007-es Sziget koncert végül megtörte az átkot, így idén bizony már harmadik alkalommal tette tiszteletét nálunk a négyes. Ez végül is nem annyira rossz arány egy olyan zenekar esetében, akinek a tökölődés a lételeme és bár KoaX kolléga nemrég kizsarolta a pozitív választ Justin Chancellor basszusgitárostól egy új lemez esélyeit illetően, ne legyünk telhetetlenek, inkább örüljünk annak, hogy megint felénk kanyarodott a turnébusz.
Ismét hazánkba érkezik a vizualitás és a zene nagymestere, a Tool. A Papp László Sportarénában június 13-án lesz újra koncertje a zenekarnak, két év után. A Live Nationnél még tudok több fajta jegyet is vásárolni, ha eddig haboztatok volna, akkor ITT orvosolhatjátok a problémát. Nemrég Mi is készítettünk a zenekar basszusgitárosával, Justin Chancello-ral egy interjút, amit ITT olvashattok. A cikk olvasása közben pedig tudtok nézni különböző felvételeket a turné hannoveri nyitányáról.
A YouTube-on sok haszontalan tartalmat találunk, de a Drumeo csatornája pont nem ilyen! A csatorna ráfeküdt arra a témára, hogy ismert zenészeket ültet le, hogy tanulják meg egy másik zenekar dalát pár hallgatás után. Persze, csomó egyéb hasznos videójuk van, nem csak dobosoknak! Mike Portnoy megkapta az eddig legnehezebb dalt, Danny Carey témáját kell megtanulnia, ami a Pneuma című dalban halható. Portnoy megpróbálja feltörni a kódot, hogy megtalálja a megoldást, de vajon sikerül neki? Ha pedig kedvet kaptatok nézzétek meg a Drumeo csatornáját, csak pár név akik nem rég szerepeltek: Art Cruz, Brann Dailor és Charlie Benante.
Vannak interjúk, amiknek a megvalósulására hosszú éveket kell várni, már ha egyáltalán összejönnek valamikor. Valószínűleg ebbe a körbe tartozik a Tool zenekar is, akik hosszú-hosszú évek lemezcsendje után 2019-ben jelentkeztek eddigi utolsó albumukkal. A Fear Inoculum turnéjával aztán két évvel ezelőtt Budapestre is elértek, sőt június 13-án ismét a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet a zenekar. Ez szolgáltatta a miértet ahhoz, hogy a zenekar basszusgitárosával Justin Chancellorral beszélgethettünk.
Nemrég, Rick Beaot-nál járt a Tool dobosa, Danny Carey. Az interjú eléggé érdekesre sikeredett, azt is megnézhetiek a cikk további részében, ami azonban fontosabb! Carey elárulta, hogy az Ænima test presszét már meghallgatta és padlót fogott attól, hogy a 180 grammos vinylen, hogy szól az Euology és a Stinkfist. A pontos megjelenésről még nem beszélt, de ha ő már test press-t hallgat a srácokkal, akkor olyan sokat biztos nem kell várni az újrakiadásra!
Egyre közelebb a Tool Budapestet is érintő turnéja. Mindenki tűkön ülve várja, hogy újra lássa a progresszív zene eme óriásait. Ugye emlékeztek, hogy a koncerten tilos filmezni, fotózni, de azért vannak olyan arcok, akik mernek kockáztatni, így lett megörökítve az is, hogy január 23-án csatlakozott a zenekarhoz Billy Strings, akit a Bluegrass zenekarból ismerhettek. Ti kinek örülnétek Budapesten, ha beugrana a zenekar mellé?
Január 10-én a marylandi baltimore-i CFG Bank Arénában a TOOL, hivatalosan is megkezdte a 2024-es turnéját, amivel Június 13-án Budapestre is ellatogat a legendás zenekar. A setlistet tekintve nem igazán variál a zenekar, noha a Schism továbbra is a megérdemelt szabadságát tölti. Természetesen hoztunk nektek pár rajongói felvételt is és a dallistát. Ti Budapesten milyen daloknak örülnétek a legjobban?
A Tool szeret sokat ülni egy-egy albumán, hiszen a legutóbbi 2019-es Fear Inoculumra is tizenhárom évet vártunk. Danny Carey, a zenekar dobosa azonban szépen lengeti a híreket a rajongóknak. Egy interjúban mesélte a napokban, hogy most már semmilyen kiadó nem köti a kezüket, így akár újra csinálhatnak olyan lemezt is, mint például a zenekar első stúdió albuma, az Undertow, rövid dalokkal. Emellett megemlítette azt is, hogy négyük szűrőjén kell átmennie egy albumnak, hogy az megjelenhessen. Ez persze sokáig tart, ellenben soha nem unják meg játszani ezeket a dalokat! Ti mit szólnátok, ha júniusban új dalt is hallanánk az Arénában?
A tegnapi nap híre egyértelműen az, hogy a Tool ismét fellép Budapesten 2024-ben. Alább megmutatjuk, hogy milyen is lesz a Papp László Aréna elrendezése, illetve, hogy mennyibe kerülnek a jegyek. Mélyen a tárcájába akar nyúlni, aki testközelből szeretné látni a zenekart. Ami 2022-ben közel ötvenezer forint volt, jövőre több, mint száznyolcvanezer forint lesz. A tovább gomb után ott az árlista.
A Tool időhúzásban feketeöves, ez biztos. A zenekar utolsó albuma már négy éve jelent meg. A csapat basszusgitárosa Justin Chancellor a napokban elárulta egy podcast műsorban, hogy rengeteg ötletük maradt meg a legutóbbi Fear Inoculum albumról. Azonban biztos, hogy intenzív dalírással még nem foglalkozik a zenekar, ugyanis a jövő év tavaszáig keményen turnéznak, igaz nem Európában (sajnos). Ettől függetlenül a zenei agy nem tud pihenni, így folyamatosan jönnek új ötleteik is, amikből előbb vagy utóbb egy album lesz. De vajon újra tizenhárom évet kell várnunk?
Újabb dalt adott ki a jövőre megjelenő kétrészes albumáról, az Every Sound Has A Color In The Valley Of Nightról a Night Verses. A bitang jó zenét játszó csapat ráadásul nem is akármilyen számot villantott meg, a Séance-ban ugyanis a Tool basszusgitárosa, Justin Chancellor penget. Íme az eredmény!