
A Live Nation keményen kezdi a hetet, ugyanis elhozza nekünk a Judas Priest-et a Faithkeepers nevű turnéjával. A Budapest Sport Arénában folytatjuk a tanév első napját, hiszen szeptember 1-jén látogat hozzánk el a zenekar! Mindenki készen áll?

A Live Nation keményen kezdi a hetet, ugyanis elhozza nekünk a Judas Priest-et a Faithkeepers nevű turnéjával. A Budapest Sport Arénában folytatjuk a tanév első napját, hiszen szeptember 1-jén látogat hozzánk el a zenekar! Mindenki készen áll?

A The Ballad Of Judas Priest című dokumentumfilm a 76. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) mutatkozik be február 12–22. között. Az alkotás a brit heavy metal egyik alapzenekarának több mint ötvenéves pályafutását követi végig, a birminghami kezdetektől a világsikerig. /Fotó: Andy Elvis McGovern/
Meglódult a Judas Priest kreatív szekere, ugyanis úgy tűnik, máris erősen formálódik a 2024-ben megjelent albumuk, az igencsak remek Invincible Shield utódjának anyaga. Ez olyannyira előrehaladott állapotot jelent, hogy Ian Hill szerint már jövőre stúdióba vonulhatnak rögzíteni a dalokat, persze azért még nem eszik azt olyan forrón.
A Judas Priest rendkívül szórakoztató War Pigs feldolgozásának nyári premierjét követően a NWOBHM nagyjai most bemutatták a Black Sabbath dalának frissített változatát, amelyben meglepő módon a néhai Ozzy Osbourne is közreműködik.
Heti dalmegosztásunkban legenda játszik legendától, legenda saját magától, de lesz minőségi rap metal, lebegős doom és szintirock is. /Fotó: Clawfinger, Peter Bjöns/

A Judas Priest hivatalosan is kiadta a Black Sabbath War Pigs dalának feldolgozását, még Ozzy Osbourne és legendás heavy metal zenekar utolsó koncertje előtt, amelyre a hétvégén kerül sor. Bár Rob Halford énekes, Glenn Tipton, Richie Faulkner és Andy Sneap gitárosok, Ian Hill basszusgitáros és Scott Travis dobos nem lépnek fel a szombati nagyszabású "Back To The Beginning" eseményen Birminghamben, tiszteletük jeléül elkészítettek egy stúdióverziót az 1970-es Paranoid album klasszikusából.

Egy ütős dokumentumfilm készül, ezúttal a legendás Judas Priestről. A The Ballad Of Judas Priest című film friss szemszögből mutatja be a NWOBHM-ikonok 50 éves történetét. A rendezésben közreműködik a zenekar fanatikus rajongója, a Rage Against The Machine alapítója, Tom Morello, társa pedig a dokuműfajban igencsak rutinos Sam Dunn.

73 éves korában elhunyt a Judas Priest egykori dobosa, Les Binks. Binks 1977 és 1979 között dobolt a Judas Priestben, és három lemezen játszott: az 1978-as Stained Classon, az 1979-es Hell Bent For Leatheren és az 1979-es Unleashed In The East című élő albumon. Binks két évig dobolt volna a KK's Priestben is, a Judas Priest egykori gitárosának, K.K. Downingnak a projektjében 2019 és 2021 között. A Judas Priestet 2022-ben iktatták be a Rock and Roll Hall of Fame-be, a beiktatott felállásnak ő is tagja volt. Nyugodjék békében.

Bár a legendás brit zenekar napjainkban is aktív, az örökségük ápolására is gondot fordítanak. Ennek keretében most az 1974-es bemutatkozó albumuk, a Rocka Rolla kap ünnepi újrakiadást.
Mint mindenki tudja, a zenekarok rendszerint az első pár lemezen szállítják le az igazi klasszikus témáikat, aztán utána kicsit csökken a lendület, beállnak egy kaptafára és jönnek a jobb esetben jó, de rendszerint kevésbé erős albumok. Ebben a videóban tíz olyan lemezt mutatok be, ami az adott zenekar karrierjében úgy lett fontos mérföldkő, hogy egyáltalán nem a korai időszak terméke volt.
Bemutatta két dalának szépen megvágott élő verzióját az Elegant Weapons. Richie Faulkner (Judas Priest) zenekara, amiben rajta kívül még Ronnie Romero (Rainbow, Michael Schenker Group), Dave Rimmer (Uriah Heep) és Christopher Williams (Accept) nyomatja, tavaly májusban adta ki a bemutatkozó albumát, a Horns For a Halo-t, amin nem mellesleg Rex Brown (Pantera) és Scott Travis (Judas Priest) is hallható. Na, innen emelték ki a Bitter Pill-t és a címadó dalt. A helyszín a Sweetwater Studios.

Noha a Judas Priest éppen az Invincible Shield albummal rója az újabb és újabb (teljességgel megérdemelt) diadalköröket, Rob Halford énekes a minap egyéb zenei tárgykörben is szolgáltatott témát, amikor egy immár évek óta készülő blues szólóalbumáról nyilatkozott.

A csapat legújabb albuma a múlt héten jelent meg, hétfőn pedig már úton voltak a Saxon és a Uriah Heep társaságában.

Elkészült, itt van, megjelent! 6 évvel az előző, szintén nem gyenge Firepower után a Judas Priest kiadott még egy nagylemezt. A zenekar patinás nevéhez méltó anyag született.
Heti dalmegosztásunkban klasszik heavy metal, görög black/gothic, betonkeverős death metal, metalcore elektronikával és egy fiókban maradt dal. /Fotó: Crossfaith/

A brit heavy metal istenek, a Judas Priest legújabb lemeze március 8-án jelenik meg. Azaz most már tényleg mindjárt hallhatjuk, mit is tud ennyi év után még a Metal God. Addig is a zenekar elhozott nekünk egy újabb dalt és annak szöveges videóját. Itt van az INVINCIBLE SHIELD album legújabb dala, a The Serpent and the King.
A csütörtökön érkezett a jó hír, hogy újra hazánkba látogat a Judas Priest, ráadásul a Rockmaraton fesztivál headlinereiként fogják bemutatni a hamarosan megjelenő új nagylemezük anyagát. Az Invincible Shield címre keresztelt korong három dala közül a legújabb a Crown of Horns végre egy normális klipet is kapott, amiben az új nagylemez stúdiózásába lehet kicsit betekinteni. Mutatjuk!

Az igaz nagy dobást a fellépők bejelentésének végére tartogatta a Rockmaraton Fesztivál. A Judas Priest július 13-án Dunaújvárosban koncertezik.

A csapat gitárosa, Richie Faulkner mesélt arról, hogyan vett részt Glenn a friss Judas Priest nagylemez elkészítésében.
Heti dalmegosztásunkban metalistenek, brutál brigád, egy kis nu metal életérzés és két nagy saller itthonról. /Fotó: P.O.D./