
Egy hét múlva Airbourne-koncert Budapesten

Igen komoly felhozatalt raktak össze a június 22-25 között megrendezésre kerülő Harley-Davidson European 120th Anniversary ünnepségre. A Puskás Aréna parkjában olyan zenészek és zenekarok lépnek majd fel, mint Glenn Hughes, az Airbourne, Danko Jones, Larkin Poe, a Wolfmother, az Edda, a Pokolgép, vagy az Anna & the Barbies, szóval érdemes megtölteni a tankokat és begurulni a fővárosba. A minden értelemben véve rangos, a koncertek mellett sok egyéb más szórakozási lehetőséget magába foglaló esemény részleteit ITT találjátok meg.
Késésüket előre jelezve, kicsit talán fáradtan, de nem megtörve érkezett interjút adni az Airbourne fontember Joel O’Keefe és 2 éve a bandában nyomuló Harri Harrison gitáros. A két zenésszel közvetlen és jó hangulatú beszélgetést sikerült rögzíteni. Ezt követően pedig este egy irgalmatlanul ütős koncerttel mutatták meg a Barba Negra közönségének, hogy mi is az a munkásosztálybéli rock and roll.
Édes teher, mikor az egyszeri rockernek a napi feladatait, illetve munkaterheit alaposan össze kell sűríteni - no és drukkolni, hogy a tőle független körülmények is klappoljanak -, hogy időben odaérjen az ausztrál rockbanda, az Airbourne koncertjére és interjújára. Ügyfelek, forgalom, elveszett parkolójegy, valamint a szakadó eső sem képezhet valódi akadályt.
Eheti dalmegosztásunkban fűszagú thrash metal, happy metalcore, ausztrál rakenró, bánatos doom és a metal mongol nagykövetei.
Breakin' Outta Hell címmel tavaly szeptemberben jelentette meg negyedik stúdióalbumát az ausztrál buli rakenroll Airbourne, akik azóta kisebb megszakításokkal folyamatosan turnéznak, október 29-én pedig ismét Budapestre látogatnak, ahol a Barba Negra Music Clubban adnak koncertet. Ennek okán a nemrég tagcserén átesett banda dobosát Ryan O'Keeffe-t kaptuk el egy rövid beszélgetésre.
Tavaly jelent meg az ausztrál Airbourne új, Breakin' Out Of Hell című nagylemeze. Aminek egyik dalát a rock and roll istenének Lemmy Kilmister úrnak a tiszteletére írták. Ehhez a nagyszerű tisztelgéshez pedig most videó is készült. Amivel most te is tiszteleghetsz, ha a megnyitás után tökig tekered a hangerőt, hiszen Lemmy életfilozófiája is ez volt. Hogy legyen sokkal hangosabb!
Az ausztrál hard rockerek a negyedik albumukkal tértek vissza és senki sem fog meglepődni, ha azt írom, hogy a negyedik sem bonyolultabb, mint az előző három, vagyis maradt az egyszerű képlet: még mindig ragaszkodnak a nyerő formulához a jó öreg rock and rollhoz.
Ahogy már mondtuk szeptember 16-án a Spinefarm gondozásában érkezik az ausztrál Airbourne negyedik lemeze Breakin' Outta Hell címmel. A csapat most a lemez címadó dalára készített szöveges videót, amit alább jól meg is nézhettek.
Szeptember 16-án a Spinefarm gondozásban érkezik az ausztrál Airbourne negyedik nagylemeze Breakin' Outta Hell címmel. Ahogy azt korábban jeleztük a lemez első single-je a címadó dal lesz, ami alább máris meghallgatható. A lemez producere Bob Marlette volt, míg a keverést Mike Fraser végezte.