A kezdeti rejtélyeskedés után már a második nótáját adta közkézre a volt King Diamond késő 80-as évekbeli hangszereseiből és Nils K. Rue énekesből (Pagan's Mind) álló all-star csapat. A júniusban megjelenő bemutatkozó albumról, ami a csapat nevét fogja viselni és kilenc tételt sorakoztat majd fel, a nyitó Sleep Eternally után megjött a lemezen is azt követő Gypsy Tears, ami természetesen ugyanúgy egy frankó kis old-school metal tétel.
Új év, új lemezek, új koncertek, meglepetések, csalódások. Hogy az alábbi listában található tizenöt, várhatóan idén megjelenő album meglepetés, csalódás, vagy tisztes iparosmunka lesz, az majd persze "röptében" fog kiderülni (már persze ha tényleg megjelenik), de az biztos, hogy az érkezésükre érdemes lesz odafigyelni minden gitárzene kedvelő fanatikusnak.
A héten visszatérő metalhősök, kifacsart riffek, fantáziavilág, baljós rituálé, szóval nem éppen karácsonyi témák. /Fotó: King Diamond/
Valószínűleg King Diamond rajongói tűkön ülve várták a mai napot, hiszen hosszú várakozás után új dalt jelentet meg a jövőre a Rockmaraton is fellépő zenekar. Állítólag lemez is lesz, de egyelőre beérjük magával a dallal is, melyhez, délután egy videó is érkezik. Itt a Spider Lilly.
Itt a Balhés borítók sorozat huszonkettedik része, ami végül úgy alakult, hogy nem az utolsó lesz a sorozatban. Történt ugyanis, hogy egy bő tucat eddig nem említett képet találtam, úgyhogy... Még két részig biztosan húzza majd ez a széria!
Nem részletezett okokból, de a barátságot fenntartva és egymásnak a legjobbat kívánva külön úton folytatja Joey Vera és a Mercyful Fate. A Joey Armored Saintbeli elfoglaltságai miatt a zenekar már jó ideje Becky Baldwinnal lépett a színpadra, aki így jó eséllyel teljes értékű tag lesz, ha megtörténik a bejelentés.
Ez az év sem maradhat Halloween-i Metalhead Box nélkül, a készítők most is az ünnephez igazították a tartalmat. A cuccosok most igen nagy neveket idéznek meg, de még a CD-ken is kiemelten jó muzsikák kaptak helyet, szóval... Induljon a móka!
Mivel nem akarja elkapkodni az anyagot, ezért leghamarabb 2023-ban lesz elérhető a King Diamond új albuma. A fejleményekről a Metal Blade alapítója, a ráérős munkát abszolút támogató Brian Slagel mesélt a The Metal Voice podcastnek, ennek a felvétele az alábbiakban nézhető, hallgatható meg.
Hivatalos vizuállal körítette a friss dalát a Hammerfall. A Venerate Me nem csak azért érdekes, mert "van" és mert a következő nagylemezüket vezeti fel, hanem mert nem más vendégszerepel benne, mint az egyetlen és igazi legenga, King Diamond. A dal a
Vannak arcok, akikről nehéz lekattanni. Ilyen például Denis Pauna, aki azzal üti el az idejét, hogy az egy adott zenekar neves dalát egy másik stílusában adja elő, nem is akárhogy! Az egyik új alkotásában a Metallica örökzöldjét, a Master Of Puppets-t nyomorgatja meg kicsit, hogy aztán Hetfieldék egyik nagy példaképének, a King Diamondnak a stílusában kenje azt a falhoz. Az eredmény? Príma! Főleg, hogy emberünk milyen ügyesen lehozza a Diamond-stílust!