
A YouTube-on sok haszontalan tartalmat találunk, de a Drumeo csatornája pont nem ilyen! A csatorna ráfeküdt arra a témára, hogy ismert zenészeket ültet le, hogy tanulják meg egy másik zenekar dalát pár hallgatás után. Persze, csomó egyéb hasznos videójuk van, nem csak dobosoknak! Mike Portnoy megkapta az eddig legnehezebb dalt, Danny Carey témáját kell megtanulnia, ami a Pneuma című dalban halható. Portnoy megpróbálja feltörni a kódot, hogy megtalálja a megoldást, de vajon sikerül neki? Ha pedig kedvet kaptatok nézzétek meg a Drumeo csatornáját, csak pár név akik nem rég szerepeltek: Art Cruz, Brann Dailor és Charlie Benante.
Egy fellépés erejéig újra összeáll a Twisted Sister. A Metal Hall Of Fame jótékonysági gáláján a zenekar a fenti képen is látható klasszikus felállását, azaz Dee Snidert, Jay Jay Frenchet, Eddie Ojedát, Mark Mendozát és A.J Perót iktatják majd be a helyi halhatatlanok közé (Mike Portnoy és Steve Vai vezénylete alatt), valljuk be, nem érdemtelenül. Pero, a zenekar 2015-ben elhunyt dobosa értelemszerűen nem tud ott lenni majd az ünnepségen, így a beavatás tiszteletére adott koncerten a zenekar utolsó éveiben kisegítő Mike Portnoy adja majd a ritmust. A gála január 26-án lesz.
Megérkezett a Dream Theater gitárosának, John Petruccinak a legújabb szólódala. A riffmester szólólemeze
Szűk két hét múlva kerül a boltokba és a megfelelő online felületekre a Neal Morse, Mike Portnoy és Randy George erejét egyesítő feldolgozás formáció harmadik nagylemeze, a Cov3r To Cov3r. A három veterán progger a friss anyag mellett egy, az albumtriót összefogó díszdobozt is megjelentet majd, ez nem meglepő módon Cover To Cover Anthology (Vol. 1 - 3) név alatt lesz elérhető. A hármas egy újabb videóval támogatta meg a friss termést, ez a Jethro Tull-féle Hymn 43-re készült el, természetesen lentebb megtaláltok a videó mellett minden fontosabb infót.
Mi sem mutatja jobban, hogy nincs harag a Dream Theater két alapítótagja, a gitáros John Petrucci és a 2010-ben az Álomszínházból távozott (és sokszor, sokak által visszasírt) dobos, Mike Portnoy között, hogy a hiperaktív ritmusdiktáló üti majd a bőrt a szakállas gitáros hamarosan megjelenő szólólemezén. A Terminal Velocity címre keresztelt album az ősz folyamán várható, a basszusgitárokat Dave LaRue kezeli majd. A korong dallistáját és egy rövid előzetest mellé már mutatunk is!
Az Evanescence gitárosa, Jen Majura is beszállt a mindenkivel jammelős karanténbizniszbe, melynek során rövidke, egy-másfél percben szállítanak le bizonyos klasszikus dalokat. A lentebb látható teljes sorozat ötödik részében az ex-Beatle, George Harrison klasszikusát, a Got My Mind Set On Yout kapta elő az itt az énekes szerepét vállaló Majura, a társak a "bűnben" Gus G. és Mike Portnoy lettek.
Cov3r To Cov3r címen érkezik a Neal Morse, Mike Portnoy és Randy George felállású feldolgozáscsapat, a Cover To Cover új albuma. A
Azt, hogy Mike Portnoy valamennyire tud dobolni, meg hogy a vokálokba is be-beszáll, azt tudtuk. Gitározni viszont kevesebbet látni az öreget, de most ez is megesett, nem is akármilyen módon! Az egyszemélyes szórakoztató központ a Ramones-örökzöldjét, a We're A Happy Family-t dolgozta fel, variálta át kicsit a saját családjára, melyben minden hangszeren és az énekben is Mike Mester nyomatja!
A millió és egy formációban zenélő Mike Portnoytól nem áll távol a showmankedés és az ökörködés, a tudása mellett ez az, amit igen szeretünk benne. Természetesen, mint progmetal dobistenre, a nemrég elhunyt Neal Peart is hatással volt, aki előtt egy, a Loudwire által készített (szó szerint) kicsi dobcuccos videóval tiszteleg. A mottó: amikor a tudás, a tisztelet és a pihent agy találkozik!
A nyár közepén mi is beszámoltuk a Mike Portnoy, Bobby "Blitz" Ellsworth, Phil Demmel és Mark Menghi által létrehozott projektről, viszont azon kívül, hogy "vannak", egyéb érdemi infót nem lehetett mondani róla. Egy nem is olyan régen adott interjújában a projekt énekese, az Overkill torka, Bobby "Blitz" Ellsworth viszont némi anyazenekaros kérdés között elmondta, mire is kell számítani, a mint kiderült, Made In America névre keresztelt csapattól. Ki nem találnátok: thrash-hegyeket, viszont egy kis csavarral a történetben!
Új, közös csapaton dolgozik Phil Demmel (Vio-Lence, ex-Machine Head), Mike Portnoy (Sons Of Apollo), Bobby "Blitz" Ellsworth (Ovekill) és Mark Menghi (Metal Allegiance). Erről a közösségi médiák felületein számoltak be az érintettek, ha minden igaz, hamarosan dal is érkezik majd a várhatóan elég különleges formáció keze alól.
Josh Steffen az egyik legjobb Youtube-dobos, csoda, hogy egy banda sem csapott még le rá. A látványos és ügyes, ráadásul pofátlanul könnyűnek látszó dobfeldolgozásai mellett néha szokott ötletelgetni is, például hogy Lars Ulrich, vagy Dave Lombardo stílusában dobol el különféle dalokat. Most épp Mike Portnoy (ezer közül is felismerhető) dobstílusát oltotta bele Celine Dion My Heart Will Go On-jába, illetve annak a refrénjébe, viszont többféle verzióban is. Mondhatjuk, hogy Portnoyabb még Portnoynál is?
Az egyszeri metalos ilyenkor kiált fel, hogy "hoppáb*zmeg!". Miért is? Mert közös képet rakott ki a két egykori Dream Theater alapító és zenekari társ, a még mindig ott gitározó John Petrucci és a fedélzetet negyed század után, 2010-ben elhagyó Mike Portnoy. Mivel a búcsú nem volt épp örömteli, elég meglepő a kép megszületése, de annál meglepőbb, hogy nem egy sablon fotót nyomtak fel, hanem egy baráti hangulatot örökít meg a Facebookon megosztott újévi jókívánság.
Mióta kiszállt a Dream Theaterből (ha akarná, sem fogja sohasem "kinőni" az ex-DT dobos rangot), Mike Portnoy már megszámlálhatatlanul sok zenekarban bemutatta az egyébként is tiszteletreméltó dobtudományát - nem mintha bárki is meg akarná kérdőjelezni a képességeit. Az egyik legújabb projektje a bátran szupergroupnak nevezhető Sons Of Apollo, melynek idén megjelent a debütalbuma és melynek a Labyrinth című dalának dobvideóját itt, lent láthatjátok.
Ahogy tegnap is hírt adtunk róla, 66 éves korában szívleállás következtében elhuny Tom Petty énekes/gitáros, a Rock And Roll Hall Of Fame tag, több neves zenekar fontos szereplője. Nyilván a hír, ahogy mindig is, most is visszahangra talált a rockzenei világban, több neves zenész is kifejezte gyászát, részvétét Petty elvesztése kapcsán. Ezekből válogattunk össze párat.
A supergroup, mint kifejezés, mára már igencsak megkopott, hiszen az utóbbi időben már boldog-boldogtalan együtt tud zenélni, sokszor még fizikailag sem kell egy helyen lenniük. De az, amikor Mike Portnoy, Ron "Bumblefoot" Thal, Derek Sherinian, Billy Sheehan és Jeff Scott Soto összefog, ott azért felkapja az ember a fejét. A veretes tagokból álló projekt neve egyébként Sons Of Apollo, a bemutatkozó nagylemez