
Így tolta a Body Count Jimmy Fallon TV show-jában

A Body Count egy fogalom, hiszen a zenekar már lassan harmincöt éve állja meg a helyét. Hiába nyílt alkalmunk a nyáron beszélgetni egyet Ernie-C-vel, úgy hozta az élet, hogy az új album megjelenése kapcsán, ismét lehetőségünk volt a gitárossal dumálni egy rövidet. Mi pedig ezt nem hagyhattuk ki!
A Body Count az évek alatt egy megkerülhetetlen zenekarrá vált. Azok is ismerik, akik nem rajonganak a hip-hop-os betétekért, akiket nem vonz a gangsta-rap, akik nem szeretik a műfaj keveredéseket. Ice-T és a zenekar neve egybeforrt, ha meglátod a zenekar logóját bárhol vagy a nevét egy flyeren tudod, hogy itt könyörtelen aprítás lesz. A zenekar négy év elteltével Merciless címmel ismét friss lemezzel jelentkezik.
Nem árt, ha tisztában vagyunk vele: a “minél rosszabb a hírem, annál jobban fizet” tézis messze nem minden esetben állja meg a helyét. Idén nyáron a budapesti Body Count buli apropóján Ernie C gitáros kifejtette a gondolatait arról, hogyan fogadnák ma az emberek a Cop Killer dalt. Azóta egy, a The Guardiannek adott interjúban Ice-T szintén erről a maga idejében komoly botrányt kavart számról beszélt. Igaz, más szemszögből, de ugyancsak elgondolkodtató módon.
A hazánkat is idén nyáron megjárt Body Count nem semmi feldolgozással lepi meg a rajongóit. A zenekar választása most a Comfortably Numb című Pink Floyd dalra esett. A feldolgozásban nem is akárki működött közre, hiszen David Gilmour segített új köntösbe öltöztetni egykori szerzeményét!
Ha minden Ice-T és a Body Count tervei szerint alakul, akkor még a nyáron kint lesz az új, sorrendben nyolcadik stúdióalbumuk, a Merciless, amelyből a júniusi koncerten mi is kaptunk némi ízelítőt. Addig is jöjjön az a beszélgetés Ernie C gitárossal, amelyre röviddel a buli előtt került sor.
Hát, ez a nap is eljött. Negyedik magyarországi látogatása alkalmával végre-valahára én is láttam az “eredeti gengsztert”, a rap nehézsúlyú világbajnokát, s a színészmesterséget sem középiskolás fokon művelő Ice-T-t, na meg az ő hardcore / hip-hop formációját.
Heti dalmegosztásunkba annyi rocklegenda jutott, hogy alig bírjuk megszámolni őket. Lesz itt hard rock, szóló cuccok dögivel, döngölös rap metal és egy kis death metal. /Fotó: Kerry King/
Dudich Ákost és a Konkrétkönyveket nem kell senkinek bemutatni. A hazai zenei könyvek pápája újabb akcióra készül. Arról már hírt adtunk, hogy a legendás ICE-T életrajza lesz a soron következő könyv a palettán. Azonban most, Ákosék egy könyvbemutatóra invitálnak titeket! Részletek a tovább gomb használata után!
Kiadta a legújabb dalát az Alpha Wolf. Az ausztrál metalcore brigád az iskolai zaklatás témáját kicsit megforgató Sucks 2 Suck-ba egy igazi legendát hívott meg vendégszerepelni, aki nem más, mint Ice-T, egyenesen a Body Countból. Íme a nyakfájdító lendülettel megáldott koprodukció!
Noha ICE-T elsősorban rapperként vált ismertté, azért színészként is szép karriert futott be. Aztán meg ugye jött a sokak által kedvelt Body Count nevű zenekara, így alap, hogy mi is tűkön ülve várjuk, hogy Dudich Ákos a Konkrét Könyvek égisze alatt mikor is hozza ki 2024 folyamán a könyv magyar nyelvű változatát Egy gengszter útja Hollywoodig címmel. Ha szeretnéd bebiztosítani magad egy példánnyal IDE kattintva teheted meg!