Onnan tudod, hogy egy dal összkulturális klasszikus lesz, hogy mindenféle átiratok készülnek róla. Az AC/DC Hells Bells-e pont ilyen klasszikus, lentebb megnézhetitek, hallgathatjátok, hogy hogyan is hangzik a dal harangjátékos verzióban.

Az Insane Cherry korábbi terméseiből (nevezzük nevén a betegséget: rockdalok állati hangokra történő átvariálásából) már korábban is hoztunk pár pihentebbet. Most, hogy itt a hétvége, van időtök pihenni, így lefáradni is, itt a legfrissebb agymenésük, a Rammstein Ich Willje.

A Trombone Shorty & Orleans Avenue nevű jazz/soul együttes eljátszotta a Nirvana egyik örökérvényűjét, az In Bloomot. Persze, nincs ebben semmi különös (kivéve a hangszerelést, ami természetesen nagyon patent!), de mi van akkor, ha a szemfüles Dave Grohl is fülest szerez a tervezett előadásról? Hát, egyszerű: beszáll egy jó jammelésre! Ez meg is történt, felvétel is készült, mi meg jól megmutatjuk!

A Crazy Train, az Ace Of Spades, valamint az Enter Sandman után egy újabb klasszikus riffet talált magának a Youtube-gitáros Pete Cottrell, hogy aztán jól átgyúrja azt húsz másik zenekar "keze alá". A legfrissebb áldozat a Pantera egyszerű, ámde annál nagyszerűbb riffje, a Walk, mely jól meg is kapja a kezelést, legyen az a Sepultura, a The Dillinger Escape Plan, a Depeche Mode, a Korn, vagy bármi más banda stílusa.

Pete Cottrell, ahogy korábban megmutattuk már, a Ten Second Songs által ihletve nekiállt riffek különböző zenekarok stílusába való átültetésébe. A legfrissebb áldozat a Crazy Train lett, amit többek között a Trivium, az Anthrax, a Led Zeppelin és a Dream Theater stílusába is átörökített és amelyek a következőképpen hangoznak.

A régi dalok metalba pofozása nem újkeletű dolog, már-már szinte lerágott csont. Viszont az 1932-es Cole Porter írta Gay Marriage musical dalának, a Night & Daynek eme feldolgozása a maga Black Sabbathos ízével (amit egyébként a Metalmorphosis nevű csapat követett el) nem is rossz!

A videómegosztó oldalakon lépten-nyomon gitáros videókba lehet botlani, végül is ahol van kereslet, ott a kínálat is megjelenik előbb-utóbb (az átlagos minőséget most hagyjuk figyelmen kívül, nyilván vannak veszettül pudva rosszak is). Nik Nocturnal ezeket a jobb, vagy rosszabb netes húrbetyárokat szedte sorba és rakta rendbe sztereotípiák alapján, melyekből rögtön tízféle kategóriát is tudott csinálni.

Ezek a "mi lett volna, ha..." videók általában érdekesek tudnak lenni. Legalábbis amik nagyobb nézettségig is eljutnak, nyilván nem hiába. A Frederik Weile által készített kisfilmben az a párhuzamos ötlet-dimenzió(halmaz) elevenedik meg, ahol Dave Grohl kispadra kényszerült és helyette négy másik dobos játszotta fel a Nirvana legismertebb dalát, a Smells Like Teen Spiritet. Nyilván külön-külön lettek kitalálva a sávok, így megnézhetjük, hogy milyen lenne a dal ha a jó Lars Ulrich, Mike Portnoy, Dave Lombardo, a videó készítője, vagy épp Phil Rudd dobolta volna fel. Persze az egészet a humor szemüvegén illik nézni, tökéletesen lejönnek a sztereotip ritmustémák.

Pete Cottrell gondolt egyet és az általunk is rendszeresen bemutatott Ten Second Songs stílusában csinált egy videót. Na, mivel ő a húros hangszereket nyüstöli az ének helyett, inkább fogott egy ikonikus riffet, aztán azt rakta át húsz másik banda "keze alá". Ez a riff pedig nem lett más, mint a rockzene egyik legismertebb dalának, a Motörhead-féle Ace Of Spadesnek a főmotívuma, a húsz zenekar meg... Hát, inkább nézzétek meg, hatalmas lett! Persze nem is lenne poén videó, ha éppen nem az aktuális feldolgozást nem a "feldolgozó" banda egy dalába gyúrta volna bele, érdemes azokat is figyelni!

Tongo egy beteg arc. A perui koma direkt(?) szar feldolgozásokat csinál ismert rockdalokból, melyből a Chop Sueysat anno meg is mutattuk. Most a Linkin Park In The Endje lett az áldozat, melyben ördögnek, angyalnak, meg ki tudja minek öltözött be és... hát, ha van humorérzéked, akkor szét fogsz szakadni.

Josh Steffen az egyik legjobb Youtube-dobos, csoda, hogy egy banda sem csapott még le rá. A látványos és ügyes, ráadásul pofátlanul könnyűnek látszó dobfeldolgozásai mellett néha szokott ötletelgetni is, például hogy Lars Ulrich, vagy Dave Lombardo stílusában dobol el különféle dalokat. Most épp Mike Portnoy (ezer közül is felismerhető) dobstílusát oltotta bele Celine Dion My Heart Will Go On-jába, illetve annak a refrénjébe, viszont többféle verzióban is. Mondhatjuk, hogy Portnoyabb még Portnoynál is?

A YouTubeon csak Davie504 néven ismert, főleg basszusgitáros videókkal foglalkozó srác most gondolt egyet és csinált egy újabb poénvideót. Az áldozat a Blink-182 egyik legismertebb dala, az All The Small Things lett, melyet a címből adódóan pici hangszerekkel zenésített meg.

A Master Of Puppets, mint dal (de mint lemez is) ott van a metalzene Panteonjának legfényesebb helyeinek egyikén. Emiatt mindenki betéve ismeri, mindenki, aki szereti a gitárzenét, legalább egyszer, de inkább milliószor hallotta már ezt a több, mint harminc éves alaptételt. Nyilván ebből adódóan millió átirata is készült már, akár szimfonikus, akár sima zenekari legyen a cover, de még egy darab akusztikus gitárra is volt már példa. Viszont ez a lenti, Marcin Patrzalek által előadott átdolgozás egyértelműen a seggreülősebb fajták közül való, annyira zsenin tolja a srác. Nem is kertelnénk sokat, érdemes lecsekkolni, aztán irány a fiatal gitármester többi felvétele.

Mindig, amikor egy film jobban előtérbe kerül, beindulnak vele kapcsolatban a mémek. Már tavaly is megmutattunk egy eresztésnyi klasszikus borítót, melyet a jól ismert franchise ihletett (ezeket ITT találjátok), most viszont itt egy újabb kanyar ezekből a sokszor valóban ötletes átértelmezésekből. Ezek közül válogattuk össze a rockközelibb variációkat.

A tematikus feldolgozásbandák (nem, most nem a tribute zenekarokról van szó, legalábbis nem a hagyományos fajtákról) mindig érdekes színfoltjai voltak a metalzenének. Ott van például a Metallicát a The Beatles-el keverő Beatallica, a Mac Sabbath, akik a McDonalds ízeit oltják bele a Black Sabbath klasszikusaiba, vagy éppen a lent látható Galactic Empire, akik a Star Wars tematikáját kívánják követni mind zenében, mind látványban. Ez a csapat most egy videót is kiadott, elég (jó értelemben) furcsa látványt nyújtanak a többkilónyi maskarával. Meg amúgysem mindennapi esemény egy gitárszólót odaERŐsítő Darth Vader, nem igaz?

Samus Paulicelli, a Decrepit Birth dobosa szeret dobvideókat készíteni, amivel semmi gond nincs. Sőt, a tudásával és a fantáziájával sincs semmi probléma, ahogy láthatjátok majd a lenti videóban, melyben a Metallica Sad But Trueját nyomatja el kétszeres tempóban. Akárhová is siet, mi elnézzük neki.

Most kivételesen nem egy bekockult japán hangszervirtuóz kisgyereket tálalunk fel közszemlére, egyszerűen csak a 13 éves Owen Daveyt. A kissrác nyilván nem rossz hátterű családból származik, mert a Metallica Orionját minden egyes hangszeren volt módja begyakorolni, amit persze fel is vett. Az eredmény? Naná, hogy zsír!

A Marvel filmek népszerűsége tagadhatatlan, sokszor már indokolatlanul erős mértékben igyekeznek lenyomni a változó minőségű műveket az emberek torkán. Persze ennek nagy hatása van a mindennapok kultúrájára is, ahogy lentebb látható, sokszor a hősök lazán beilleszthetők néhány örökérvényű front grafikájába. Íme!

A lenti videót amennyire nem kell komolyan venni, annyira érdemes megnézni. Miért is? Mert a készítő, DJ Cummerbund a sokak számára becses, tagadhatatlanul örökérvényű Ozzy-dalt, a Crazy Traint vegyítette össze a funky csapat Earth, Wind & Fire Septemberével és bitangul, mocskosul fogós téma lett. Garantáljuk, hogy be fog ragadni néhány hallójáratba!

Andy Rehfeldt neve megvan, ugye? Ő az a koma aki nagyon metal dalokat variál át Disney, jazz, pop és hasonlókká, valamint a rockzenétől elég távoli termést death, thrash, vagy hasonló zúzdákká (melyekről mi is beszámolunk időnként). Emberünk nem kímélte Dolly Partont sem, akinek a Jolene nevű örökzöldjét nyomatta át a death metal szűrőn és kapta meg ezt az eredményt.