Egyelőre ismeretlen dobossal, de nekilátott a hatodik lemeze anyagának a Protest The Hero. A 2020-as Palimpsest utódjára nyolc dal már tutira készen van, így jó eséllyel nem kell majd hét évet várni, úgy, ahogy legutóbb voltunk kénytelenek.
Egyelőre ismeretlen dobossal, de nekilátott a hatodik lemeze anyagának a Protest The Hero. A 2020-as Palimpsest utódjára nyolc dal már tutira készen van, így jó eséllyel nem kell majd hét évet várni, úgy, ahogy legutóbb voltunk kénytelenek.
Ahogy tavaly, úgy idén is elkészült egy Slayer klasszikus karácsonyhoz igazított változata. A tavalyi Seasons Greetings In The Abyss után most a South Of Lapland (Santa's Gory Yuletide) mutatta meg magát, melyben újra hegyekben állnak a neves zenészek, így Rody Walker (Protest The Hero), Jordan Rudess (Dream Theater) és még sokan mások. Alább a zseni nóta és a teljes névsor is megtalálható.
Ismét dobost cserél a Protest the Hero. A jelenleg kicsit összevissza felállásban (értsd: beugró gitárossal és basszerral) turnézó csapat dobosa 2013-ban, a Volition turnéja előtt szállt be a technikás metalcore-t játszó csapatba, a játéka, hatása még a következő nagylemezen is hallható lesz. A szakítás okát nem részletezték a legények, ahogy az utódját sem nevezték egyelőre meg, ez utóbbira viszont a tervek szerint nem kell olyan sokat várni.
Idén év végén jó sok rocker-kompatibilis karácsonyi dal és videó született, többet be is mutattunk közülük. A leggyakoribb megközelítés szerint választanak egy ismertebb karácsonyi dalt, és a magunkfajtának kedves módon átdolgozzák. No de mi van, ha a kiindulási alap a Slayer egyik klasszikusa?
Az otthonlétet választja inkább a folytonos utazás és a fellépésekkel járó izgalom helyett a Protest The Hero gitárosa, Luke Hoskin. A járvány alatti nyugalmat megszokott zenész a dalszerzés, stúdiózás terén továbbra is aktív marad, viszont a bulikon már nem lesz jelen. A helyére Ben Davis került. Nem ez az egyetlen változás a PTH soraiban: a turnékon eddig részt vett basszusgitáros, Eric Gonsalves helyett Henry Selva (The Human Absract) lesz látható, hallható a színpadon.
Épp hogy kiadta a Sharks Fly EP-t, máris a következő anyagának promóját tolja Rody Walker, a Protest The Hero énekese. A március 28-án érkező Home Made első előzetese a Hey Roddy. Mutatjuk, milyen lett!
Sharks Fly címen fogja kiadni a szóló EP-jét Rody Walker, a Protest The Hero énekese. Az anyagról vajmi keveset tudni a megjelenési idején (február 28) és a várható borítóján (lásd lenti Twitter-bejegyzés) kívül, így jobb híján a Milen Petzelt-Sorace-szal a karantén elején felvett dalát hallgathatjátok majd meg. Nem, kérem, semmi tekerős metal nem lesz itt!
Két, a legutóbbi nagylemezről, a Palimpsestről lemaradt dallal lepte meg a rajongókat a Protest The Hero. A kanadaiak külön címet is adtak az EP-nek, ez a Fabula & Syuzhet lett, mindez pedig a következőképpen fest!
Nem pénteken, hanem holnap, azaz már csütörtökön meg fog jelenni a Protest The Hero (ha a Pacific Myth-session számait nem számoljuk) hét év után kiadott új albuma, a Palimpsest. A korong megjelenésének előrehozását egy rabszolga-felszabadítási ünnep, az USA-ban csak Juneteenth néven ismert nap miatt lépték meg.
Ahogy közeledik a június 19-i megjelenési dátum, várhatóan úgy szállingóznak majd az új előzetes dalok a Protest The Hero albumához, a Palimpsesthez. A The Canary után a lemezen is őt követő From The Sky lett bedobva a közösbe, mind a két dalt lentebb meg is találjátok. A kanadaiak, ha a 2015-ös Pacific Mystre került, különálló dalokként kiadott szerzeményeket nem számoljuk, 2013-ban jelentkeztek legutóbb albummal. Az a Volition című nagylemez volt.
Mai dalmegosztásunkban minőségi hardrock, feszes tekerés, vissztérő proggerek, pop punk és melodic death a jobb fajtából.
Jó nagy volt a csend a Protest The Hero háza táján, már ami a friss dalokat illeti (plusz azért a The Fortress-turnéért is igen nagy kár). A csapat a Pacific Myth dalsora óta, azaz négy-öt éve nem adott ki semmi újat, nagylemez pedig 2013-as Volition képében jelent meg utoljára. Igen, "volna igény"! A kanadaiak mostanában végre újra ráéreztek valamire, kiadták az első fecskét (vagy kanárit), hogy csendesedjen a zúgás, a teljes, Palimpsest címre keresztelt koron június 19-én érkezik.
Online elérhetővé tette a Kezia album tizedik évfordulóján adott bulit és a zenekar történetéről szóló dokumentumfilmet, az Of Our Own Volitiont a (fenti kép óta már megváltozott felállású) Protest The Hero. A friss lemezének felvételével éppen végzett csapat potom áron adja a filmeket, érdemes rájuk nézni!
Befejeződtek a Protest The Hero ötödik nagylemezének felvételei. A nagylemezzel utoljára 2013-ban (ez a Volition volt), bármiféle hangzóanyaggal 2016-ban jelentkezett kanadaiak (ez a 2015 végén - 2016 elején részletekben kiadott Pacific Myth EP) az Instagramon számoltak be a fejleményekről, mely bejegyzésben egy-két kisebb dalrészletet is el lehet csípni. A korong várhatóan a jövő év folyamán fog megjelenni.
Hiába a nagymértékű érdeklődés, a brutál erős, dupla jubileumi csomag, Rody Walker, a Protest The Hero énekesének hangszálproblémái miatt elmarad a július 19-re tervezett, a PTH Fortressének tíz, a Norma Jean Redeemerének tizenöt éves szülinapját ünneplő Európa-turné. A jegyeket a vásárlás helyszínén visszaváltják, az online vásárolt jegyek árát visszautalják. A turnét pótolni nem fogják.
2018 valószínűleg az embertelen mennyiségű, brutálisan jó koncertek éveként fog bevonulni a történelembe. Már szinte így sem győzzük kapkodni a fejünket, erre meg a Phoenix Music bedobta az aduászt: július 19-én az A38-ra érkezik a Protest The Hero és a Norma Jean közös visszaemlékezős turnéja. Előbbi a tízéves magnum opust, a Fortresst, utóbbi a tizenöt éves Redeemert fogja bemutatni a közönségnek, a tettestársak a brit Loathe és a japán Cyclamen lesznek.
Újra tagcserére adta a fejét a kanadai Protest The Hero. A legutóbb 2014-ben (viszont akkor kétszer is) nálunk járt tekerős metalcore ötös újra a basszusfronton kénytelen váltani, miután a 2015-ben Arif Mirabdolbaghi helyére beszállt Cam McLellan is elhagyja a fedélzetet, legalábbis ami a színpadi részt illeti. Az új srác Eric Gonsalves lett, akit a zenekartól megszokott pihent módon köszöntöttek a többiek.
Emlékszem, hogy régen mindig is el voltam ájulva, hogy egy turnén néhány zenekar mennyi pólót pakol ki a merch pultba. Mindig is érdekelt, hogy működnek a zenekaroknál a háttérmunkálatok, hogy működik egy zenekar, ha nem a zenei részét nézed a dolgoknak. Voltam olyan szerencsés helyzetben, hogy bele tudtam pillantani már egy két dologba. Most azonban jobban érdekelt, hogyan is megy a póló készítés része a dolgoknak. Ezért felkerekedtem, hogy meglátogassam Moldoványi Jancsit, aki régi kollégám és nem mellesleg a Real Pimp szitanyomó műhely feje,szülőatyja, alapítója.
A kanadai progmetalosok tavalyi Volition lemeze egészen durván erősre sikerült, tetszett is nekünk nagyon. Erről az albumról van most egy új videónk, ami a Mist című dalhoz forgattak le. A hajtás után a klipp.
Július 1-jén a Budapest Parkot a progresszív metál és a djent rajongói töltötték meg, a hazánkat már negyedszerre meglátogató Protest The Hero mellett a Monuments-et csíphette el a magyar közönség. A kanadai (jelenleg) kvartett utoljára január 26-án járt nálunk, amikor is a Dürer kertet vették be és egy teltházas buli lett belőle, (bár az eseményen fellépő zenekarok mind húzónevek voltak). Aki ott volt, hozzám hasonlóan biztosan nagyon megörült az újabb hazai koncertnek, és a zenészek profizmusában, illetve a hangulatban sem kételkedhet, a Park remek hangosítása pedig csak fokozza az élmény teljességét.