RockStation

End Of Paradise - dalpremier a szeptemberi Ősök éneke korongról: Emléked véd

2020. augusztus 25. - rockstation



A 2017-ben megjelent „A kiválasztott” lemez után hamarosan új anyaggal érkezik az End Of Paradise. Az "Ősök éneke" korongon 9 szám kapott helyet, és szeptember 25-én jelenik meg, valamint a novemberi HammerWorld magazin előfizetői mellékleteként is elérhető lesz. Az albumon szereplő egyik dal, az “Álmodj még” már ismerős lehet a hallgatónak - ezzel a nótával mutatkozott be Lévai Sándor énekes -, a címadó “Ősök éneke” pedig párszor előkerült már a koncerteken. Most egy újabb dal, az “Emléked véd” hallgatható meg a friss lemezről szöveges videóval. 

Lévai Sándor énekes és Munkácsi Tamás gitáros a dalról és a lemez munkálatairól:

„Ha volt pozitív hozadéka a karanténnak, akkor ez a lemez számunkra mindenképpen az. Végre volt időnk leülni, agyalni, dolgozni, a végeredményre pedig rendkívül büszkék vagyunk! Hatalmas köszönet illeti Schmiedl Tamást és az MD Stúdiót, gyönyörűen szól az anyag, és rengeteg jó ötletet, tippet és segítséget kaptunk tőle a közös munka során. Sőt, a Régvolt Idők című szerzeményben még egy szólót is bevállalt!

Az Emléked véd témája a család, egyfajta köszönetnyilvánítás az évek során kapott bátorításért, őszinte szavakért, és amit ezúton is nekik ajánlunk. A háttérben közben megkezdődnek a tervezett videoklip forgatási munkálatai, jön a hivatalos megjelenés, a lemezbemutató koncertek, egyszóval rendkívül izgalmas időszak elé nézünk!"

Kövesd a zenekart online streaming felületeken is:
songwhip.com/end-of-paradise

A lemezbemutató koncert a megjelenés napján a Nyolcas Műhelyben lesz Székesfehérváron az Invader társaságában.

End of Paradise lemezbemutató ★ Invader EP bemutató koncert
www.facebook.com/events/593278391380018/ 

Ahol ősszel találkozhattok a zenekarral:
2020.09.19. – Jászberény – Pótkerék csárda (Moby Dick vendégeként)
2020.09.25. – Székesfehérvár – Nyolcas műhely (Lemezbemutató)
2020.10.16. – Jánossomorja – Vadász vendéglő
2020.10.17. – Budapest – Big Bike Pub
2020.12.12. – Budapest – Backstage Pub
2020.12.18. – Budapest – Big Bike Pub


End Of Paradise: Ősök éneke CD
2020.09.25. - Nail Records (HMR Music Kft.) - NAILCD318
01. Csillagvándor
02. Ősök éneke
03. Életút
04. Szabadon
05. Álmodj még
06. Mennyit ér
07. Búcsúzom
08. Régvolt idők
09. Emléked véd


Tagok:
Lévai Sándor - ének
Tóth László István - gitár
Munkácsi Tamás - gitár
Menyhárt Mihály - basszusgitár
Németh Dénes - dob

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr916175114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum