Kíméletlen csapást mért a hallójáratokra ez a 4 zenekaros turné a Barba Negrában péntek este. A feltörekvő 200 Stab Wounds-ot legalább ugyanannyira vártam, mint a headlinert, a másik két csapat pedig viszonylag ismeretlen volt számomra, de mindkettőben kellemesen csalódtam.

A bemelegítésért a Vomit Forth volt a felelős és azt kell hogy mondjam, rég láttam ennyire hatásos belépőt. Felsétáltak intro nélkül, frontemberük azonnal közeledésre invitálta (parancsolta) az egybegyűlteket, majd a "We are Vomit Forth, fuck you!" felkiáltás után azonnal belecsaptak a lecsóba. Őszintén szólva, elég volt ránéznem a Metal-Archives profiljukra a buli előtt, fiatal amcsi csapat és olyan bandákkal turnéznak odaát, mint a Sanguisugabogg vagy a Frozen Soul. Valami biztosan van a levegőben a tengerentúlon az utóbbi években, csak úgy ömlik ránk a minőségi death metal a térségből és kifejezetten tetszik, hogy mindig található ezekben a bandákban egy jó adag hardcore íz, ami nem csak a zenére, de a frontember crowd controljára is kiterjed, nem félnek az első másodperctől kezdve circle pitre buzdítani.

Zeneileg sok egyediséget persze ne keressünk bennük, de pont a sallangmentesség tetszett a legjobban, koncertjük egy igazi energiabomba volt, alig 20 percben tálalva. Nem mondom, hogy egyöntetű sikert arattak, korán volt még, a pitek is nagyjából 5-6 fősek voltak, vokalistájuk pedig előszeretettel be is szólt, hogy milyen félősek vagyunk. Engem viszont meggyőztek, bármikor megnézném őket újra!

A 200 Stab Wounds-ról szinte leírhatnám ugyanezt. Ritka az, hogy egy új banda az első EP-jével komoly tábort alakítson ki magának, márpedig velük ez történt a Piles of Festering Decomposition megjelenése után. Azóta már egy teljes albumot is megjelentettek, az pedig ha lehet még magasabbra helyezte a lécet és az biztos hogy róluk még sokat fogunk hallani. Élőben sem okoztak csalódást, szettjük jó ha volt fél óra, de itt már jóval kevesebben bírták ki mozgás nélkül, de az is az előnyükre vált, hogy úgy érzem azért a számaik sokkal karakteresebbek, mint a Vomit Forth-é. Legjobb példa szerintem a Masters of Morbidity, 2:54-től az a kiállás annyira zseniális, ha tehettem volna, koncerten is visszatekertem volna legalább tízszer, a nyitótéma pedig a legszebb Morbid Angel hagyományokat idézi. A thrash riffelés miatt csak még nagyobb veszélyt jelentenek a nyakakra.

Egy dologba tudok csak kicsit belekötni, vokalistájuk az alig 26 éves Steve Buhl változtatott kicsit a hörgésistílusán, élőben nekem kissé erőtlennek tűnt, de több helyen is olvastam, hogy az intenzív turnézás kikezdte a torkát, úgyhogy elnézzük neki. Vissza őket minél hamarabb!

Én pedig már megint egy deathcore koncertre keveredtem úgy, hogy nem szeretem a stílust… mostanában elég sokszor megesett, de talán pont emiatt kezdek megbarátkozni vele. A Signs of the Swarm tagságát már komoly nézősereg várta, érezhetően szintet ugrott az est hangulata. David Simonich pont olyan frontember, akire minden brutális zenét játszó csapatnak szüksége lenne. Egy pillanatra sem hagyja nyugodni a közönséget, egyszerre buzdít wall of deathre, circle pitre, ugrálásra, sokszor már azt sem tudja az ember épp melyiket csinálja, de pont ettől működött, végre beszállt a mókába a többség. Én is jól elbólogattam rájuk, és a zenéjük nem győzött meg teljesen, kis túlzással szinte nem telt el 1 perc breakdown nélkül, ami nekem kicsit egysíkú volt egy idő után. Ettől függetlenül hengereltek és gyorsan elrepült a rájuk kiszabott 40 perc, a fanok pedig úgy tűnt hogy zabálták őket.

Kedvenc vegán death metalosaink szerencsére gyorsan visszatértek 2022-es legutóbbi látogatásuk óta. Én akkor láttam őket először, zenéjüket pedig a 15-ös lemez óta hallgatom, azóta pedig egyre nő a népszerűségük folyamatosan. Nem csoda, a Death Atlas tökéletes aláfestés volt a covid okozta pániknak, mintha csak előre megérezték volna. A legújabb eresztés, a Terrasite is erősre sikerült, de szerintem nem ért fel az előző album magasságaiba. Érthető módon erre építették a setlistet, gondoltam élőben majd még jobban ledózerolnak az új dalok, de az egész koncert élvezeti értékét nagyban befolyásolta, hogy borzalmas volt a hangosítás (a másik 3 bandánál nem volt nagyobb probléma). Lehet hátrébb jobban szólt, de azért a belső magnó kisegített.

El is felejtettem hirtelen a koncert előtt, hogy Travis Ryan milyen gusztustalan ember, de már rögtön az első dalok alatt biztosított minket róla, hogy emlékezzünk rá. Gyakori mozdulat volt nála a takony kilövése a színpadra, meg az is hogy a saját feje fölé köpött, aztán vagy aláállt vagy elkapta a csulát és jó közelről vizsgálta a tenyerében. Szórakoztató látvány volt, de nem tudom mit szívhatott, amikor kitalálta magának ezeket a színpadi mozdulatokat. Már csak azt remélem, hogy a koncert alatt az arcomon landolt nedvesség inkább a víz volt a hajáról, mint bármi más… :D

De hogy a zenéről is beszéljek: a Dead Set on Suicide-nak nagyon örültem, ez múltkor kimaradt, de simán az egyik legjobb daluk, a Pacific Grim is nagyot szólt, de a kedvenc pillanatom a Time's Cruel Curtain mélázós, goblinvokálos refrénje volt. Ezen kívül egyébként nem volt megállás, folyamatosan ment a darálás extrém precízióval és brutalitással. Basszerosuk nyaka szakadatlanul propellerezett, de a többiek is kivették a mozgásból a részüket. Kicsit rövid volt a koncertjük, épp hogy 1 óra, de aznap egyik banda sem játszott maratoni hosszúságú bulit. Még el tudtam volna viselni az egyik hosszú epikus számukat, pl a Death Atlas-t vagy az új albumos Just Another Body-t.

Majdnem sold out-os volt az esemény, ez is bizonyítja hogy van igény az ilyen csomagokra Budapesten. Nagyon erős összeállítás volt, még sok ilyet! Köszönjük a szervezést a Concertonak!

Fotók: Dávid Zsolt, Barba Negra. További képeket ITT találtok.