RockStation

Ramones dalok élőben, Marky Ramone-nal az A38 Hajón

2015. augusztus 03. - rockstation

markyramone01.jpg

Szeptember 1-jén a budapesti A38 Hajón játszik Marky Ramone Blitzkrieg nevű zenekara. A Ramones egykori dobosa bő másfél órában, több mint 30 Ramones klasszikust ad majd elő, előttük pedig a hazai Bankrupt szerepel.

Tovább

Igazából egyetlen új dal lesz a hamarosan megjelenő Bon Jovi lemezen

bon_jovi_1.jpg

Ahogy azt már korábban írtuk Burning Bridges címmel augusztus 21-én jelenik meg a Bon Jovi új nagylemeze. Újnak ugyan új lesz, de mint kiderült új dal igazából csak egyetlen egy lesz rajta, a többi az utóbbi néhány lemez - a Bounce, a Have A Nice Day, a The Circle és a What About Now - munkálataiból maradt meg. Ennek fényében azt kell mondanunk, hogy a jóisten mentsen meg minket. Alább az egyetlen újonnan íródott dal a We Don't Run, ami még elég tűrhető is. 

Tovább

Kórházban a Slipknot basszusgitárosa

0slipknot2015_56.jpg

Egy hete indult a Slipknot és a Lamb Of God közös nyári amerikai turnéja, a Summer's Last Stand, melynek keretében tegnap Hartfordban játszott a Slipknot. Azonban a koncertet kénytelen volt félbeszakítani a zenekar, ugyanis Alessandro "Vman" Venturella basszer rosszul lett a színpadon és kórházba kellett szállítani. 20 perc szünet után a csapat basszer nélkül, nyolcasban folytatta a koncertet. A twitteren terjedő pletykák szerint a basszusgitárosnak valamilyen rohama volt, de bizonyára hamarosan hivatalos tájékoztatás is lesz az állapotáról.

Tovább

Táncolhattunk reggelig egy rossz cipőben - Beszámoló a FEZEN utolsó napjáról

fezen_2015_6.jpg

Minden évben elérjük azt a szintet, hogy azt mondjuk "ez volt az utolsó fesztiválom". Ahogy lassan egyre több fesztivál adja be a kulcsot (a túlkínálat, és a silány felhozatal mellett nem is csoda) nem is lesz nehéz elérni, hogy tényleg az utolsó hazai fesztiválunkon vegyünk részt. De aztán túléljük valahogy, kijózanodunk, alszunk pár éjszakát a megszokott ágyunkban, letusolunk jó párszor és minden emlék megszépül. A hosszú unalmas percek a fesztiválon, mikor majd be sz*rsz csak bejuss a toi-toiba, mind szép, mosolyogtató emlék.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum