Minden évben elérjük azt a szintet, hogy azt mondjuk "ez volt az utolsó fesztiválom". Ahogy lassan egyre több fesztivál adja be a kulcsot (a túlkínálat, és a silány felhozatal mellett nem is csoda) nem is lesz nehéz elérni, hogy tényleg az utolsó hazai fesztiválunkon vegyünk részt. De aztán túléljük valahogy, kijózanodunk, alszunk pár éjszakát a megszokott ágyunkban, letusolunk jó párszor és minden emlék megszépül. A hosszú unalmas percek a fesztiválon, mikor majd be sz*rsz csak bejuss a toi-toiba, mind szép, mosolyogtató emlék.

Bevallom az idei FEZEN-en egyetlen egy zenekar érdekelt rendesen, akiknek a munkásságát még becsülettel ismerem is, ez a BLS volt. A csalódás után már csak becsületből is nagyrészt végig toltam a fesztivált, és kialakítottam egy képet magamban. A FEZEN alapvetően egy szerethető családias fesztivál. Imádok lemenni és két percen belül belefutni az ezer éve nem látott haverokba, akik, ha nem is a világ, de az ország másik szegleteiben laknak. Imádom, hogy a második napra már szinte mindenki, aki szembe jön az ismerős. Aztán jött az idei év. Tavaly elvoltam olvadva a fesztiváltól, minden tökéletes volt, de idén, ahogy azt már korábbi beszámolóban is írtam, sok a hiányosság számomra. Na, de mindegy, nem szegi a kedvünket semmi, irány az utolsó nap!

A punk rockert számomra itthon a Supernem énekes Szabika jelenti. Ő az, aki megtudja mutatni, hogy milyen is az igazi kis lázadó punk hangulat még akkor is, ha már apuka. A Supernem örökre egy kedves, pihe-puha pokróccal bélelt helyet foglal el a szívemben. A koncertjükön most sem kellett csalódnom, a srácok helyére rakták a rock and roll hiányos lelkemet, és mondanom sem kell, hogy rájuk akár reggelig is bírnék táncolni egy szakadt cipőben.

Még játszottak a pankok mikor a nagyszínpad deszkáit uralmuk alá vette a Road. Valahogy én nem tudtam soha megszeretni a srácok munkásságát. Kicsit azt érzem, hogy egy tankeres hangulatot akarnak új, kicsit mocskosabb köntösbe bújtatni. De nem is ez a lényeg, mert a közönségnek még mindig bejön amit csinálnak, nyak nem maradt mereven a koncert alatt. Külön elismerendő, hogy a koncert után a srácok még nekiálltak dedikálni is. Ezt nem sok zenekar szokta megtenni (eléggé nagy hiba).

A Road után fél kilenckor a Lord zenekar következett a nagyszínpadon, velük egy időben pedig Péterfy Boriék nyomultak a másik, kisebb színpadon. Mondanám, hogy itt eszemet vesztettem az őrületes old school rock and roll-tól, de akkor hazudnék. Sokkal inkább elmentem császkálni, hogy körbe nézzek még utoljára a fesztiválon. Az a baj a focipályával, hogy egyszerűen nincs semmi program. Nem tudom más, hogy van vele, de én egy fesztiválon nem kizárólag csak a zenével akarok, szeretek foglalkozni. Imádom, hogy a nagyobb rendezvényeken mindig van valami kézműves, rajzolós, gyurmázós, ördöglakatos megoldás, ahol lekötik a figyelmemet hosszabb-rövidebb időre. Emellett engem érdekelne Fehérvár történelme is, biztos vannak érdekesebb történetek, amiket a reggeli másnap mellett szívesen meghallgatnék, elolvasnék. (Jó persze ezt itthon is meg tudom csinálni, csak győz a lustaság nagyon gyakran)

Miközben világmegváltó gondolataimon elmélkedtem már bele kezdett a HIM. Be kell valljam, hogy nem értem mit esznek ezen a zenén az emberek. Jó, a csajok oda vannak Ville Valo-ért, mert sármos, meg minden, dögös a hangja, meg rosszfiú, de nem tudom. Az egész depresszív, bugyi nedvesítő dalok nekem sose jöttek be. Valahogy azonban mégis jól keverik ezt a lehangoló cuccot a populárisabb rockkal, mert zabálják az emberek. Oké, nekem is volt egy-két dal, amit felismertem. Például a Chris Isaak Wicked Game covert, vagy Rip Out the Wings of a Butterfly-t vagy a Killing Lonliness-t, de ezeket is csak az anno szarrá játszott MTV-ből. Azt el kell ismerni, hogy a HIM letette a névjegyét az évek alatt a rock történetébe, a kérdés csak az, hogy mennyi ideig marad ez meg? Összességében megnéztem, elvoltam, nem életem koncertje volt, de a zenészek és Vilmos munkáját elismerem.

Hogy jövőre jövök-e FEZEN-ezni? Jó kérdés. Ki tudja, hogy az idő mennyit szépít ezen a pár napon. Most határozottan örülök, hogy lassan vége a fesztivál szezonnak és kicsit megpihenhetek. Az idén négy teljes értékű nappal üzemelő FEZEN fesztivál minden eddiginél látogatottabb volt, rögtön a nyitónapon rekordszámú, több mit 13 ezres tömeg gyúlt össze, és a fesztivál minden napján szép számmal érkezett az élőzenére vágyó közönség.   Béke, Szeretet, Metal

FOTÓK: TAR KÁROLY, FEZEN