RockStation

Destruction koncert a Dürer Kertben

2017. január 11. - sunthatneversets

destruction_2016.jpg

Három thrash metal brigádot láthatunk január 30-án a Dürer Kertben: a több mint három évtizede működő germán legenda, a Destruction új lemezét mutatja majd be, előttük pedig a brazil Nervosa női brigádja gyalul, a szintén német Rezet felvezetése után.

Tavaly májusban jelent meg az idén 35 éves német thrash csapat, a Destruction legutóbbi lemeze: az Under Attack a 2012-es Spiritual Genocide-ot követte, tovább erősbítve a zenekar érett és átgondolt dalszerzői képességének hírét, amely messzire jutott a '80-as évekbeli kezdetekhez képest. A lemez borítóját ezúttal is Havancsák Gyula készítette. 

Az 1982-ben alakult trió a nagy német thrash négyes (The Big Teutonic 4) egyike, a Kreator, a Sodom és a Tankard mellett. Hírnevüket az Infernal Overkill és az Eternal Devastation című első két lemezükkel alapozták meg, de az ezt követő kiadványok is emlékezetesek, sőt: a 2000-es években átlagosan kétévente érkező új albumok biztosították a zenekar hírnevének és turnésikereinek fennmaradását.

Az Under Attack készítése során az együttes változtatott a bevett gyakorlaton: egyetlen stúdió kibérlése helyett Schmier, Mike Sifringer és Wawrzyniec "Vaaver" Dramowicz több hónapon át, különböző helyszíneken rögzítette a dalokat. „Talán ez volt az eddigi legtermékenyebb módja a dalszerzésnek – mondta el Schmier. – Köszönhetően annak, hogy a korábbinál több idő telt el az előző album megjelenéséhez képest, rengeteg ötlet és kreatív energia gyűlt össze bennünk, de a nyomás is kisebb volt. A felvételeken egyértelműen érezhető az a belevaló hozzáállás, amit magunkkal hoztunk a színpadról, szóval ez a koncertezést és stúdiózást keverő módszer jónak bizonyult, és a későbbiekre nézve is meg akarom tartani. Egy biztos: ez a lemez nem úgy szól, mint amit egy több mint 30 éve létező zenekartól várnál.”

nervosa02.jpg

A turnéra két csapat kíséri el a germán thrash veteránokat: a Nervosa nevű női thrash metal trio Sao Paolóból, Brazíliából érkezik, és a nagy elődökhöz méltó, sőt néha még annál is agresszívebb, nyers erőt zúdít zenéjével a hallgatóságra. A 2010-es évek elején összeállt felállás Victim Of Yourself című debütáló lemezét tavaly követte az Agony című második album.

A turné harmadik tagja Németországból érkezik: a Rezet zenekar ugyan már 2003 óra működik, a tagok azonban ekkor még csak 12-13 évesek voltak: a Schleswigből származó srácok a nu-metal hullám közepén is inkább Metallica, Megadeth és Slayer dalokat játszottak, és a thrash metal elmúlt évtizedben tapasztalt feléledésével egy időben, 2007-ben adták ki első demóikat. 2016-ban már a harmadik nagylemezük készült el: a Reality Is A Lie a kötelező thrash metal műfaji elemek mellett ötvözi a zenészek fiatalságával együtt járó innovatív zenei megoldásokat, és Ricky Wagner énekes provokatív társadalomkritikákat megfogalmazó dalszövegeit. 

További infók a koncertekről ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr512117103

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum