RockStation

Paradise Lost / Pallbearer / Sinistro @ Dürer Kert 2017.10.15.

Medúzára táncoltak a heringek

2017. október 19. - ronnietoad

0paradiselost2017_26_eredmeny.jpg

Mint a Paradise Lost lelkes kedvelője, elég nagy hévvel lódultam meg vasárnap a Dürer Kert fele, pont ahogy tettem azt ugyane helyszínre 2015-ben, de már Zöld Pardonba () is 2008-ban. Ha a srácok jönnek - én megyek. Nincs ezen mit mélázgatni.

Gyönyörű őszi napunk volt vasárnap, napközben meghirdették a szervezők, hogy csupán 44 db jegy maradt, kisvártatva sold out feliratot kapott a rendezvény. Minden adott volt egy tökéletes partihoz.

evallom felkészületlenül vágtam neki az estének, így fogalmam sem volt, mire számítsak az első zenekartól, a portugál SINISTRO-tól. Ezért ért váratlanul az a nyilvánvaló mentális betegség, amit ők a színpadra raktak. A karakteres megjelenésű, minden figyelmet magához láncoló énekesnő, elképesztő hévvel rángott a színpadon, mintha cibálnák. Megszállott átéléssel adta elő a dal beszédfelvezetőjét, akárcsak a gyönyörűen elénekelt témákat, vagy a hisztérikus rikácsolást. Ezek mind meglepetésszerűen törtek elő belőle, inkább amolyan rohamok formájában. Kacagott, visított, áriázott, tette mindezt szépen felépített, lassan kibontakozó doom metal- ra, - ahogy ők fogalmaznak - soundtrack szerű megközelítéssel kombinálva. Az előadásuk egy pontján, Patricia a fejére húzta harisnya anyagú felsőjét és úgy tekergőzött, mely horroriszikusan festett még a magamfajta nehezen kizökkenthető tag számára is. Show volt a javából, méghozzá a kedvemre való típusú. Bár így első blikkre művészkedőnek tűnhet, hihető és szórakoztató volt. A műsor végeztével, buzgó tapsolást vágtam le, belikeoltam a bandát, majd perdültem a merch pultok irányába. Kell egy póló! Természetesen Paradise Lost-os is.

0pallbearer2017_04_eredmeny.jpg

Az estét az arkansasi Pallbearer folytatta. A színpadon bizonyára térhiánnyal küzdöttek a fiúk, mert nagyon a két szélére szorultak, nem uralták a terepet. Az énekes-gitáros egészen a sarokba húzódott, középen senki. Lehet nem találták a helyüket, az első 1-2 dalnál időnként széthullottak összhangzatilag, de gyorsan magukhoz tértek, a bőgős pedig bejött a frontba. Rowland keveset énekelt, ám a közönséggel ő kommunikált - barátságosan, lelkesen. Campbell-lel egyszerre átkozottul jól szóltak, sajnálom, hogy csupán néhány sort énekeltek közösen, lehetne több ilyen. Egyébként a szépen ívelő gitárok kapták a fő hangsúlyt a műsorban, jelentősen többet érvényesültek az ének témáknál. Kezdett gyűlni a tömeg.

0paradiselost2017_14_eredmeny.jpg

A második blokk után a kerthelyiségben levegőztem, bratyiztam, amikor feleszméltem, hogy a nyüzsgő sokaság eltűnt, kiürült a placc. Özönlöttem jómagam is a nagyterembe, de ekkorra a kert felőli ajtón nem tudtam befurakodni, így kerülővel szaladtam a hátsó bejárathoz. Ki lehetett tenni a megtelt táblát. Ez a program elbírt volna egy nagyobb helyet a Dürernél, a falról is folytak le az emberek. Nem történt ez másképp 2 éve sem.

Kezdetét vette a vérprofizmus. Az új Medusa albummal turnézik a Paradise Lost, ennek megfelelően belecsaptak a From the Gallows-ba. Bólogatunk, bólogatunk nagyban, egyszer csak kísérőm, egyben szebbik felem, kimondja a frankót: halk a zene. A közönség sem tombol, állnak és úgy vannak. Kiabálás nélkül lehet dumcsizni.  Mindeközben a színpadon baromira odatették magukat, Nick láthatóan vidor kedvében leledzett, forgolódott, szorgosan lelkesítette a közönséget. Aaron Aedy színpadi mozgása laza volt, látványos és fasza.  Edmondson pedig nagypapisan nyomta neki, amikor megőrült, akkor kicsit lépdelt, olyan egyet jobbra, egyet balra jelleggel, épp a keze nem volt csípőn. Nem tengtek túl az új dalok, nyitány után kaptunk Tragic Idol-t, majd egy még korábbi The Enemy-t.  

0paradiselost2017_21_eredmeny.jpg

A One Second sláger kezdte megmozdítani a tömeget, mindenki telitorokból trillázta, aztán a hangerőre tekertek végre a technikusok, indult a buli. Az új Gods of Ancient iszonyatosan működik élőben, a Blood and Chaos- t vérfagyasztóan sikerült előadniuk, Nick egy olyan kitartott hörgést tolt ki a nóta utolsó taktusaira, hogy annak egyenesen a pokolból kellett jönnie, külön megtapsoltuk érte, odabaszott. “As I Die!” üvöltötte be a megfelelő pillanatban az egész nagyterem, a következő dal elején. Tetőfokára hágott a hangulat, nem vitás. Előttem egy arc két kézzel tépte a haját óbégatás közepette. Az Embers Fire elejébe hangosan tapsolt bele a közönség ütemesen, dübörgött a  “Hey! Hey!”. Biztatásra sem volt szükség, elszabadult az energia. Micsoda gitárszóló! Elköszönés után ment a kántálás, zengett a Dürer “Say just words! Say just words!” Még 3 dal erejéig visszajött a zenekar ráadásra, ám a Say Just Words nem volt köztük, The Last Time ellenben de. Ennek minden bizonnyal a tőlem balra lévő forma örült a legjobban, terpeszben, a fejét fogva kiabálta a szöveget az ég felé. Maga volt a Paradicsom.

FOTÓK: RÉTI ZSOLT. További képek ITT és ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6513016844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum