RockStation

Mai fejjel már más szöveget írna a Stairway To Heavenre Robert Plant

2019. november 06. - theshattered

led_zeppelin_anno.jpgA Stairway To Heavent, mint a rocktörténelem egyik legmasszívabb alapkövét, senkinek nem kell bemutatni - reméljük. A dal maga egy tökéletesen felépített, minden hibát nélkülöző, bátran mesterműnek nevezhető alkotás, mely megkerülhetetlen része minden rocker ismeretkörének. A lassan már ötven éves múltra visszatekintő egyetemes slágerről még a Led Zeppelin énekese, Robert Plant is elismerően nyilatkozott, igaz, ma már a szöveggel ma már nincs annyira kibékülve, mint annak idején volt.

"A dal felépítése, a tényleges dalszerkezet nagyon jó. Azoknak a pillanatoknak a része, amelyek még ének nélkül is megállják a helyüket, sőt, biztos vagyok benne, hogy valójában mindig is meg fogja állni a helyét nélküle - mert egy zenei remekmű.

A szöveget tekintve, nos, már nem igazán kötődök hozzá, olyan régen készült. Nem érzek késztetést arra, hogy újra olyan absztrakt sorokat írjak.

Ránézek, megemelem a kalapomat és megállapítom, hogy vannak részei, melyek fantasztikusak lettek. Ahogy Jimmy Page végigvezeti a zenét, ahogy a dobok majdnem elviszik a csúcsra, de még mindig folytatja az útját - gyönyörű műről van szó. De szövegileg és főleg a vokálokat tekintve azt gondolom, hogy ma már nem így csinálnám."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7615292124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum