RockStation

Muse - Will Of The People (Warner Music, 2022)

Tökéletes liftzene

2022. szeptember 07. - sebiszabi

muse_will.jpg

Itt nálunk a RockStationnél nagyjából megvan a leosztás, hogy ki milyen muzsikát kultivál, főszerkesztőnk ezt tudja és érzi is, hogy mikor melyik lemezzel/stílussal kit kell megtalálni. Na, hogy én hogy léptem rossz helyre, hogy az új Muse album repült utánam, nem tudom. Okés, már úgy 10 éve is írtam egy Muse kritikát és idén láttam őket a Volton, de hát akkor sem vagyok a téma felkent papja. Így értékelés a végén nem lesz, csak impressziók és élmények megosztása. Főleg, mert az angol trió viszont olyan magasságba lőtt zenéjükkel az elmúlt két évtizedben, hogy így félvállról köpködni az új lemezre valószínűleg gagyi volna.

Az elmúlt pár napban, míg az új lemez pörgött, nem vettem a fáradságot, hogy a komplett diszkográfiát feldolgozzam, az emlékeimre és koncertélményekre hagyatkozva viszont azt tudom mondani, hogy a bevált recept nem változott meg. Hogy ez mennyire pro vagy kontra, ízlés kérdése, de a Muse zenéje most is ugyanolyan "üres", mint korábban. Innen nézve pedig ez - bármennyire is * rock (a * helyre tetszőleges jelző írható: alt, space, hard, art, prog - na jó, bármilyet azé' ne...) zeneként szeretnénk rá tekinteni - a pophoz közelebb vagyunk, csak rendes hangszerekkel adják elő. És ezzel semmi gond sincs, mert alapvetően igencsak jól működik ez. Koncerten bombabiztosan zseniálisak, a rádióban pedig gurulnak a dalok.

Amikor a 80-as évek A-ha/Alphaville mintái köszönnek jó napot a Won't Stand Down elején, vagy amikor megírnak egy kiadatlan Queen dal (Liberation), vagy amikor nettó U2 utánérzésem van a Ghost dalt hallgatva, nem vagyok zavarban, mert ezek a megoldások annyira egyetemesek, hogy egyszerűen jól esik a fülnek, még ha gondolatban azért megfogalmazódik, hogy azért a tiszteletadás-nyúlás között kecsesen egyensúlyozik a zenekar. Két dal szokott minden hallgatásnál megragadni a fülemben. Az egyik azért, mert az tényleg fasza, a másik pedig azért, mert rohadt gagyi...Kill Or Be Killed (ez a királyságos dal) és a Helloween (ez a gagyi). Szépen egymás mellé is hegesztették az albumon, hogy érezd a különbséget.

Eddig eljutva azért a bazi sok sampler, ami végig küttyög-prüttyög-zsizseg-bong már majdnem kimeríti az ember türelmét, de attól még a Kill Or Be Killed tényleg telitalálat. Aztán jön a Verona. Igen. Verona, Rómeó és Júlia sztori persze a szövegben, de olyan kellemesen folyik végig rajtad, hogy utálod, hogy nem utálod. Nem mellékesen a Holdról hallani, hogy a srácok valószínűleg rommá nézték a Stranger Things sorozatot.

Egy pici apró problémám azért mégis csak van a lemezzel. Hogy most kikapcsolom a lemezt és két óra múlva bármit kéne dúdolni róla, nem menne. Egyszer sem sikerült egyetlen dallamnak se megtapadni a fülemben. Egyszerűen nekem semmit nem okoz. Ez a lemez a tökéletes liftzene album. Igen, ez most az a vicc, amikor a csajod egyszerre dicsér és bánt meg azzal, hogy a tiéd nagyobb, mint a bátyádé...

muse_2022_orange.png
Pedig ez valahol pozitív írásnak indult, de nehéz túltennem magam azon, hogy a Will Of The People nekem x+1. nekifutásra pontosan ugyanolyan, mint az összes Muse lemez, nekem semmi újat nem hoz. Könnyed hallgatnivaló bárhol, bármikor, annak a veszélye nélkül, hogy egyszer véletlen totálisan rákattanok. Pedig valahol ezért hallgatunk zenét és keressük folyton az újdonságokat sok-sok lemezen át. Ezen most nálam nem lépett szintet a Muse.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7917920991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum