RockStation

Lordi: szerdán térnek vissza Budapestre

2022. október 11. - sunthatneversets

lordi_2022.jpg

Október 12-én végre ismét befut Budapestre a Lordi: a Barba Negrában bemutatkozik majd az új gitáros, Kone, és megismerhetünk jópár slágert a Lordiversity albumról is. Vendégként az Amalgama játszik Judas Priest és Manowar ihlette dalokat.

A Lordi a Killectour több állomását volt kénytelen elhalasztani a járvány miatt az elmúlt években, így idén végül már az új albumot bemutatva pótolják fellépéseiket. A Lordiversitour tehát a hét lemezből álló Lordiversity bemutató turnéja, egyben az új gitáros, Kone is debütálása a Lordival a színpadon.

A szörnyzenekar nyáron jelentette Kone csatlakozását, aki a pár hónapja távozott Amen helyére érkezett. A szóló karrierbe kezdett Amen távozása kapcsán így fogalmazott közleményében: „Az élet megy tovább és az emberek változnak. Nem tudom, hogy a jövő mit tartogat, de annyit rl tudok mondani, hogy egyszerre érzek megkönnyebbülést és szomorúságot. Az életem egy nagy fejezete záródik le, és hálával és némi bizonytalansággal tekintek a jövőbe.”

Az Arockalypse című lemezével és a 2006-os Eurovízión elért sikerével áttörést elérő Lordi időről időre újabb szenzációkkal lepi meg a közönséget, ilyen volt a 7 lemezes Lordiversity album is.

A finnek ezúttal a Barba Negra Blue Stage színpadon, vagyis a Barba Negra Track területén felállított fedett helyszínen játszanak. A turné vendégeként a 2001-ben, Szentpéterváron alapított heavy metal csapat, az Amalgama érkezik majd, akik a Brothers in Rock című új lemezüket mutatják be. Az együttes zenéjét többek között a Judas Priest, a Manowar és a Scorpions ihlette.

További infók a koncertekről ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4217951790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum