RockStation

RockNuggets Vol108. / Devoid - Shards EP (Szerzői Kiadás, 2023)

2023. november 13. - KoaX

400621799_930424508729135_7809885464943467674_n.jpg

A Devoid zenekar az elmúlt évek alatt a hazai underground egyik tartópillére lett. Nem lehet megkerülni őket, ha death metal/core zenéről beszélünk. Ezek mellett pedig a győri brigád tesz is arról, hogy folyamatosan előtérben legyenek. Az utóbbi években szinte mindig előrukkoltak valamivel, ami miatt felfigyeltünk rájuk. Jól csinálják. Most itt van egy három számos EP, ami a Shards címet viseli. Ha pedig ez nem lenne elég, akkor természetesen klipre is költött a zenekar.

Waldmann úr az elmúlt években elérte nálam, hogy tisztelettel és megbecsüléssel gondolok rá, mondhatom azt is, hogy barátként tudok rá tekinteni. Ezért is vagyok nehéz helyzetben kicsit, hogy mit írjak erről a három számról? Nehéz dolog ez. A Devoid alapjáraton az elmúlt lemezein hozott egy olyan szintet, amit itthon megütni nehéz. Illetve ebben a műfajban túlszárnyalni is, hiszen ezen a death metal vonalon tökéletesen szólaltak meg a korábbi anyagok is. A tavalyi Parallel Realities-re ha ráraktak volna még egy dalt, teljes albumként is megállta volna a helyét, és simán ott lett volna az év végi TOP 10-ben nálam. Szilárdtól nem kell hatalmas dallamokra számítani, illetve, ha lenne is, meglepődnék. De ahogy mondtam is, az előző progosabb anyag, nálam telitalálat volt.

Ahhoz képest ez a három szám, nem mondom, hogy visszalépés, de egyfajta visszakanyarodás a tufább gyökerekhez, egyszerűen parasztabb az anyag. Nincsenek benne olyan megfejtések, ami miatt a fejemet fognám, hogy ezt mégis, hogy?! Ettől függetlenül kellően a földbe tud döngölni és mindegyik számban megtalálom a magam kapaszkodóját, még akkor is, ha ez a műfaj nem engem céloz meg első sorban. A nyitó Defying In Pride nyitó témája nagyon jól el van találva, hangulatos, és külön marha jó a dob fill, ami átvezet a bontogatós gitár témára. A tönkölés a dal közepén annyira nem az én stílusom, de ezen át tudok libbeni. Az izgalmas rész, azonban a második percnél érkezik el a dalban és marad is a maradék egy percre. Nagyon izgalmas, ahogy a gitárszóló fel van építve, egyáltalán nem unalmas, nem sablon, ez alá pedig a dob hoz egy olyan témát, amit az Opeth aranykorában élhettünk meg. Emiatt azt mondom, hogy ha nem is száz százalékos a dal, de egyértelműen megnyer magának. A Second Chance-ben nagyon tetszik ahogy Szilárd énekével feljön a gitáros téma, arról beszélek, amikor ordítja, hogy Second Chance és ott megint van egy remek riff. A dal vége felé pedig olyan break down-t nyomnak a srácok, amire abszolút nem számítottam. Illetve olyan duplázós téma van a dobnál, amit a megboldogult Joey Jordison is szívesen eljátszana. A Shard, az utolsó dal, az EP címadója is számomra az énekes miatt lesz élvezhető. Zeneileg nem vonz annyira, de valamiért az ének itt a leginkább megnyerő a számomra. Ha az összképet nézem, az előző lemez közelebb áll hozzám és inkább azt raknám fel, de a srácok életművében ez az EP is remek helyet foglal el.

Sok mindent el lehet mondani a hazai undergroundról, vannak igazi ékkövei, akikre érdemes odafigyelni. Ilyen a Devoid is, csak kellene nekik valami kis plusz, hogy eggyel feljebb tudjanak lépni. Remélem, hogy a zenekar kellő energiával és elhatározással nem adja fel a dolgokat idő előtt és tíz év múlva valamelyik nagyobb fesztiválokon láthatjuk őket Európa szerte, mert ott a helyük.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr518256401

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum