RockStation

RockNuggets Vol.163 / Mind's Mirrors - Forever Is Not Nearly Lomg Enough (Szerzői kiadás, 2024)

A játék neve prog/power

2024. május 14. - rattlehead18

a2026911881_10.jpg 

Bármelyik irányból, akár a progresszív, akár a power metal felől közelítünk, a prog/power muzsikák a periféria területei. Ahogy mondani szokás, ez az alirányzat a zenészek zenéje, a mezei hallgatóság többsége pedig vagy alapból, vagy jobb esetben személyes tapasztalatai alapján kerüli ezeket a zenéket. A műfaj képviselői tisztában vannak a helyzettel, a fanatizmus az egyetlen hajtóerőjük.

Az irányzat a (leg)jobb éveit talán az ezredforduló környékén – plusz-mínusz fél évtized – élte, a Nevermore révén kilépve az undergroundból - az Evergrey is ezekben az években futotta a nyilvánosabb köreit. A prog/power jelenleg radar alatt van, ha egyáltalán még létezik. A Mind’s Mirrors név senkit se vezessen félre, szó sincs Meshuggah ivadékról – legfeljebb a The Blur egyes részleteiben.

A hazai alapokon nyugvó, és nemzetközi felépítményű formáció inkább olyan személyes kedvenceim nyomvonalán helyezhető el, mint az a kanadai Eidolon, ahonnan annak idején a Drover fivérek a Megadeth-be érkeztek, vagy a Marty Friedman kölyökkori haverja, Tom Gattis által vitt, és egy lemez megjelentetéséig jutott Ballistic.

428616602_1129768495141226_1242181659850375904_n.jpg

A hazai alapok pedig a tagságra értendők, a projekt életre hívói ugyanis a leginkább a Divided soraiból ismerős Szabó Dániel és Purnhauser Pál, illetve a vendégdobos, Markó Ádám. A másfél évtizeden át formálódott hanganyaghoz a felépítményt olyan közreműködők szolgáltatják, mint például Alan Tecchio, Ron Jarzombek, Steve Smyth vagy Christian Münzer. Ha ezeket a neveket kapásból tudod konkrét zenekarokhoz kötni, nyert ügyed van, a Mind’s Mirrors épp a te zenéd. Ha nem, néhány kattintás után ki fog derülni, hogy miért nem ismered őket.

A szélesebb közönség számára, már ha létezik egyáltalán ilyen, Michael Romeo lehet a húzónév, aki az alapverziót záró darabban jutott szó(ló)hoz. A bónusz demós dal nélkül mindössze harminckilenc perces lemez a nagy többségnek legalább nyolcvan perces, kapaszkodók nélküli technikai bemutatónak fog tűnni, a kisebbség pedig LP megjelenést követel, én meg már egy CD kiadással is beérném.

A Mind’s Mirrors a maga részét a nyilvánvaló hangszeres felkészültség és a kreativitás mellett az organikus hangzással és a több helyen felbukkanó extrém vokálokkal (Dave Lescinsky – R.I.P.) teszi hozzá a mostoha sorsú műfaj szövetéhez. A rengeteg szóló mellett akadnak itt lírai részek és szikár US power is, a megtekert énektémák viszont sokaknál tovább fogják nehezíteni a barátkozást. A Mind’s Mirrors bemutatkozására igaz a közhely, miszerint itt több dolog történik egyetlen dalban, mint másoknál egy komplett lemezen.

4,5/5

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3718403967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum