Mondhatnám úgy is, hogy 2010 az oldszkúl thrash-zúzdák éve lesz, hiszen idén lemezzel jelentkezik az Overkill, a Heathen, az Exodus és ha minden igaz még a Testament is. Csak nehogy megártson a sok a jóból. A sort egy igazi őskövülettel kezdjük, hiszen a Bobby "Blitz" Ellsworth énekes és D.D. Verni basszer vezette New Jersey-i Overkill kis túlzással, már akkor thrash-metálban utazott, amikor még dinoszauruszok futkostak a földön.

A tizenhatodik lemezét Ironbound címmel megjelentető csapat igazi régivágású döngölős metál lemezzel állt elő most, melyről azért elsőre lejön, hogy a Metallica Kill'em All-ja, vagy Ride The Lightning-ja mintha kicsit beszorult volna a fiúk magnójába, viszont a lendület és a frissesség, amely ebből az albumból arád elfeledteti ezt a tényt.

Bobby "Blitz" Ellsworth vernyákolós magas hangja továbbra is kicsit idegesítő, olyan, mintha Udo Dirkschneider és Rob Halford törvénytelen kölyke volna. Dave Linsk és Derek Tailer gitárosok magabiztosan és  hitelesen prezentálják a nyolcvanas éveket idéző témákat, D.D. Verni basszer és Ron Lipnicki dobos pedig most is hozza a technikás, de nem túlbonyolított tutit. Az album úgy szól, ahogy egy ilyen lemeznek meg kell dörrennie, kellően friss a hangzás a régi vágású dalok ellenére is, amiben gyanítom nem kis szerepe van a keverésért felelős Peter Tagtgren-nek.

Zsigeri, egyenes  thrash metált kapunk itt közel egy órában, amelyben olyan riffeket sütnek el, hogy az ember önkéntelenül is bólogatásra adja fejét. Már a lemezt nyitó The Green And Black bőgő hangjai visszahozzák a műfaj aranykorát, de aztán maga dal és az utána jövő címadó is igazi élmény. A hármas Bring Me The Night kicsit rakenroll-os felhangjai egy pillanatra bevillantják a Motörhead-et, de aztán akkora gitárszóló jön a végén, hogy az áll leesik. A The Goal Is Your Soul a kezdés alapján akár Metallica is lehetne, később aztán a középtempóé a főszerep, de kellemes témákat kapunk. Az ezt követően elővezetett Give A Little kicsit talán modernebb témákat hoz és ez az énektémákra is igaz, a lemez egyik legfaszább nótája lesz belőle. Az Endless War aztán újra tempós kő-thrash az (h)őskorból, míg a The Head And Heart kicsit egyszerűbb, középtempós dal. Az ezeket követő In Vain a lemez leglendületesebb dala, melyben önkéntelenül előkerül a léggitár, csakúgy mint a szabdaltabb Killing For A Living-ben. A lemezt a The SRC címre keresztelt, a Metallica legszebb éveit idéző klasszikus thrash tétel zárja.

Az idén 30 éves Overkill-en nem akar fogni az idő. Abszolút mai lemez lett az Ironbound, még ha a megközelítés kellően régimódi is. Többször meghallgatva az albumot nagyon fel kell kötnie a bőrnadrágját annak, aki idén ennél erősebb thrash lemezzel szeretne előrukkolni. Ezek után fájó igazán csak a rajongóknak, hogy a csapat csak Pozsonyig jut el a turnéval.