RockStation

Erősebb hangzás, még mélyebb tartalom – EVERFLASH – „Amíg elég a sötétség” – Klippremier

2022. szeptember 05. - rockstation

Az EVERFLASH zenekart sokak számára nem kell bemutatni, hiszen a csapat egy része 21 éves közös múltra tekint vissza. Jó pár év kihagyás után, új énekessel kiegészülve, igazán friss és aktuális zenei hangzással, tavaly piacra dobták „Számíthatsz rám” című 3 számos EP-jüket és idén áprilisban kijött az első új felállást bemutató klip is, az „Üvöltsd, hogy halljam!”.

Rövidebb alkotói elvonulás után, a srácok elkezdtek dolgozni egy vadonatúj anyagon, ami kissé markánsabb hangzást produkál, mint a tavalyi kislemez. Ezt megtámogatva, készült is egy friss videó az „Amíg elég a sötétség” című dalhoz.

A modern metalban utazó zenekar egy jóval keményebb oldalát mutatja meg ebben a szerzeményben, mint amit az előző EP-n a közönség hallhatott, de a dallamosság és az elektronikával felturbózott hangszerelés, továbbra is központban maradt.

Az „Amíg elég a sötétség” című dal az életünk során felmerülő döntésekről, azok súlyáról szól; arról, hogy egyáltalán mennyire van lehetőségünk befolyásolni azok kimenetelét és, hogy vajon saját magunk hozzuk-e meg ezeket a döntéseket?

A dal létrejöttében a hazai rock és metál zene számos kiemelkedő alakja vett részt. A gitárok felvételeinél Vermes András (Leander Kills) segédkezett, az énekek a Grenma Stúdióban készültek, Botlik Matyi (The Grenma, Kies) szakértelmével, a zseniális keverésért és masteringért pedig Kiss Jocónak (Nova Prospect) jár az elismerés.

A klipnek Koncz Gergely és Bálint Tamás volt az operatőre, az utómunkát Koncz Gergely készítette.

Minden további infó a zenekarral kapcsolatban itt.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr9217924145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum