RockStation

Devoid - Parallel Realities (2022)

2022. december 19. - KoaX

front_140x126.jpg

A győri Devoid zenekar sem tud nyugodtan ülni és kiélvezni a frissen learatott babérokat. A zenekar a tavaly nagy sikert aratott Dusk után most kihozott egy új anyagot, amit természetesen meg is hallgattunk már párszor. Itt a Parallel Realities.

EP-kről viszonylag ritkában írunk. Azért vannak esetek, amikor kivételt teszünk, lásd például a Beerzebub anyaga, ami hazai fronton az év egyik, ha nem a legfontosabb lemeze lett. Ebbe a sorba igyekszik most beállni a Devoid is, akik számomra egy sokkal befogadhatóbb anyagot raktak le most az asztalra. Úgy néz ki, hogy ez az év erről szólt, hogy folyamatosan meglepjenek a zenekarok. A tavalyi Duskról is én fogalmaztam meg a kritikát és akkor kifejtettem, hogy ez a zene nem igazán az én műfajom, de azért próbálkozom vele. Most azt kell mondanom, hogy a zenekar valamin nagyon változtatott, mert a Parallel Realities sokkal befogadhatóbb, sokkal Meshuggah-sabb alapjáraton. Nem azt mondom, hogy a svédeket másolná a zenekar, hanem hasonlóan több tört ritmust is alkalmaznak, illetve vannak itt eléggé meglepő finomságok. Néhol felfénylik egy-egy Slayeres hatás is, illetve egy kicsit klasszikusabb metal beütések, de pontosan ettől érzem azt, hogy sokkal befogadhatóbb ez az egész.

A Breath Of Oizys kimondottan meglepő módon nyitja az anyagot a bontogatós gitárémával. Amire szépen lassan rátelepszik a torzított gitár. Ezt a szerzeményt teljesértékű dalnak nehéz nevezni, sokkal inkább mondanám egy erősebb intrónak, ami felvezeti a Cheapest Fake Of Allt, ami olyan brutális dobtémákkal és Szilárdunk velőtrázó hangjával operál, hogy attól még a szőr is fel áll a kezemen. A dobok az én olvasatomban nagyon merítenek a death metalból, illetve a matek metalos zenekaroktól. Eszméletlenek azok a duplázások, azokat így tartani... Le a kalappal. De az egészben az a legjobb, hogy erre a masszív alapra épülnek rá azok a gitártémák, amiktől az ember nyugtalanságot érez. És ettől lesz jó egy zene, hogy érzek valamit, hogy nem csak azt mondom, hogy "ja, fasza" hanem valami érzést is kelt bennem. A Can't Sent nyitó témája megint egy érdekes dolog, mert totálisan stílus idegen ebben a környezetben. Ennél az anyagnál, szerintem elengedhetetlen volt, hogy a zenekar ott legyen a topon, és maximálisan tudják mit akarnak játszani a felvételek során. Nem lehetett csak úgy besétálni a stúdióba, hogy "tudjuk a dalokat, nem lesz gond" Nem csak tudni kellett a dalokat, hanem teljes mértékben tisztában kellett lenni velük és ettől lesz jó ez a dal is. Ettől lesz meg a húzása, ettől lesz benne meg ez az energia. Szilárdot is meg kell említenem, aki több hangmagasságban is ordít, hörög vagy éppen belezi a szomszéd macskát. Nagyon nagy tisztelettel tudok a zenekarhoz viszonyulni, mert olyan nemzetközi szinten is elismerésre méltó anyagot pakoltak le így Karácsony előtt, amit sokan megirigyelnének.

Hiányossága nincs az anyagnak, illetve egyetlen, egy. Ez egy EP, rohadt rövid, én még simán elhallgattam volna három dalt és akkor egy teljesértékű anyagról beszélhettünk volna. Ettől függetlenül a Parallel Realitiesre pár év múlva is emlékezni fog mindenki! Ki huncut mosollyal, ki pedig a nyakát masszírozva, hogy milyet headbangelt anno. 

Béke, Szeretet, Metal

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8818004244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum