RockStation

Myrkur / Jonathan Hultén @ A38, 2024. április 17.

Csodák márpedig léteznek

2024. április 29. - Árposz

6620c89c44fa1612305225.jpg

Van néhány előadó és/vagy zenekar, akik valamiért sosem tudtak a lemezeiken keresztül közel kerülni hozzám, mégis fontosnak érzem, hogy legalább egyszer láthassam őket élőben. Vagy csupán azért, mert nagyon jókat hallottam a koncertjeikről, vagy nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy kivételes produkcióról van szó. 

A Myrkur számomra a második kategóriába tartozik. Számtalan esélyt adtam az anyagainak és igaz, hogy nagyjából három hang alapján kiderült, hogy professzionális művészettel állok szemben, ráadásul a projekt által képviselt értékek is közel állnak hozzám, mégis képtelen vagyok egyhuzamban 2-3 tracknél tovább eljutni a hallgatásban. Most végre lehetőségem volt élőben is megismerkedni ezzel a kivételes jelenséggel és elég felületes lenne annyival lezárni ezt a történetet, hogy “nem bántam meg”.

Kis kertemben szép muzsika szól 

Jonathan Hultén (SE) neve a nagyközönség számára leginkább korábbi zenekara a Tribulation egykori gitárosaként lehet ismerős. Aki ezen az estén az igencsak nehezen skatulyázható, ám annál érdekesebb egyszemélyes előadásával látogatott el hozzánk. 

Érkezésünkkor már egy művirágokkal igen gazdagon feldíszített, sejtelmes félhomályban úszó színpadkép fogadta a korán érkezőket, mely leginkább a Szentivánéji álom díszleteire emlékeztetett. Hamar kiderült, hogy ez a hirtelen jött képzettársítás nem is áll annyira távol a valóságtól. A kiírt kezdéskor Jonathan egy androgün jelenés képében, minden előjel nélkül libbent a színpadra, egy szál elektro-akusztikus gitárral, olyan öltözékben, mintha egy valóra vált tündérmese jóságos boszorkánya egy komplett alter-gót tematikájú turkáló kínálatát szeretné felvonultatni az egybegyűltek előtt, amiben nem hogy zenélni, még megmozdulni is komoly kihívást jelenthet. 

...a jelenség minden felkonferálás nélkül dalra fakadt és egy furcsa varázslatba kezdett, hangokkal, mozdulatokkal, gesztusokkal és talán mimikákkal is, ám ez utóbbi az alig megvilágított színpadnak és a tekintélyes mennyiségű sminknek közönhetében viszonylag nehezen volt értelmezhető. 

Hultén munkájával kapcsolatban kissé ambivalens módon igen gyakran  olvastam a “country” jelzőt. Bár ez a meghatározás nem teljesen idegen, de még csak vázlatos képet sem fest a valóságról. Talán egyszerűen csak muszáj volt ráaggatni valami megfoghatót a megfoghatatlanra, hátha attól érthetőbb lesz, ám inkább egy erős képzavart eredményezhet ha ebbe az információba kapaszkodunk. Maga a zene, bár elsőre “tábortűzinek” hathat ennél jóval összetettebb és ügyesen kigondolt rétegekből építkezik. Jonathan különféle énekeffekt és egyéb technikai eszközök segítségével a hangját nem csupán egyszemélyes kórusként, hanem egy igen sokszínű hangszerként is használja, melyet - ha már annyira ragaszkodni akarunk a definíciókhoz, tényleg countrys hangulatban - nyomatékosít gitárja segítségével. Erős túlzás lenne azt állítani, hogy pillanatok alatt megértettem, hogy pontosan minek is vagyok szem és fültanúja, de viszonylag rövid idő után az az érzés fogott el, hogy bebocsátást nyerhettünk Hultén kissé elvont, misztikus és egyben meseszerű világába, ahol a gótikus zene a folk és az egy szál gitáron előadott blues egy igen különleges eleggyé áll össze és egy olyan történetet mesél el, amit bár be kell vallanom nem sikerült megértenem, mégis zsigeri szinten érzem, hogy könnyfakasztóan gyönyörű lehet. 

Kicsit olyan volt ez az élmény, mintha a mesélő megtisztelt volna minket azzal, hogy bepillantást enged egy másik, számunkra ismeretlen univerzumba, majd amilyen csendben érkezett, úgy is távozott, átadva a helyet egy egészen más jellegű, ám hasonlóan mélyen megérintő előadás számára. 

6620c899097e3489305054.jpg

A hangok mágiája

a Hultén jelenés - egy időre - tovatűnt és a szín is más aurát kapott a főműsorszám felvonultatásához.

Az izlandi nyelven “sötétséget” jelentő Myrkur zenei projekt 2014-ben jött létre Koppenhágában. Az M című debütáló albumon az északi metal színtér olyan jeles képviselői voltak a közreműködők, mint az Ulver, a Mayhem, az Arch Enemy és a Satyricon zenészei. Bár a kezdetekben rejtély övezte, hogy ki áll az igencsak széles paláttán mozgó black/gótikus/folk produkció mögött, ma már nem titok, hogy a dán zenészcsaládból származó énekesnő és producer,  Amalie Bruunről van szó, aki 2006-ban, mindössze 21 évesen mutatkozott be lemezen apjával, a gitáros-énekes Michael Bruunnal.

A Myrkur 2020-ban megjelent Folkesange albuma után 2023. október 20-án adta ki negyedik sorlemezét. Amalienek legutóbbi albuma óta gyermeke született, így a Spine című album tételei főként az anyaság érzéseit és az anya-gyermek kapcsolatot járják körül.

6620c89b94c0b144153218.jpg

Amaliet egy háromfős csapat kíséri ezen a turnén: Hősnőnk egyedi hangtónusait mesteri pontossággal lekövető és egyben saját karakterével csodálatosan kiegészítő Maja Højvang Schønning énekesnő a főénekkel szinte egyenértékű vokálok mellett a basszusgitárhoz és a billentyűs hangszerekhez is remekül ért. Irigylésre méltó eleganciával gyakorlatilag három posztot visz egyszerre a színpadon. Andreas Lynge gitáros szerény megjelenéssel ám annál jelentősebb technikai tudással tette a dolgát a rendezői balon. Sajnos nem sikerült kiderítenem, hogy a dobos személyében kit tisztelhetünk, ám egy biztos: Tűpontos óramű, aki a metalos lendületben is feszes tempót diktál és a dallamos/elszállós/folkos részek alatt is tökéletesen hozza a kíséretet. Amelie a főének mellett szintén billentyűn is játszik, sőt olykor gitárt is ragad, méghozzá egy olyan közízlés elleni merénylettel felérő B.C. Richet, amit Kerry Kingen kívül gyakorlatilag senkinek nem áll jól, ám az audio-vizuális elmerülés varázsán még ez az esztétikai saller sem volt képes csorbítani…

6620c89947f4c487225545.jpg

 …ugyanis a Myrkur olyat szólt, hogy az nem mindennapi. Mindamellett, hogy nem emlékszem olyan A38-as koncertre, ahol a hangzás panaszra adott volna okot. Olyan csodákat hallottam itt, mint a Pain of Salvation vagy az Earthless, de még így is, minden túlzás nélkül benne volt ez az este a legjobb háromban. Lemez minőségben, sőt meg merem kockáztatni, hogy a lemezeken hallhatónál is jobban szólaltak meg az elszállósabb dallamok, az autentikusabb folk tételek, de még a blackbe hajló darálások is. Bár a koncert fele a Spine album tételeire koncentrált, azért akadt egyéb csemege is a felhozatalban, például egy Hulténnel közös duett is a terítékre került a Folkesange albumon szereplő House Carpenter skót folk dal feldolgozásával. 

Amalie színpadi személyiségében furcsa és egyben rendkívül szerethető kontraszt, hogy bár azt is kiénekli ami kiénekelhetetlennek tűnik, egyáltalán nem viselkedik tipikus dívaként. A dalok között olyan visszahúzódó szerénységet tanúsít ami már-már arra enged következtetni, hogy talán imposztor szindrómával küzd és nehezen tud mit kezdeni azzal a kitörő lelkesedéssel amit a közönségétől kap. 

Számomra az egyetlen negatívum az, hogy a Myrkur érezhetően kezd letérni arról a metalosabb megközelítésű ösvényről amin annak idején elindult és bár továbbra sem fog felkerülni egyik lemezük sem a rendszeresen pörgetett lejátszási listámra, egy igen komoly koncertélménnyel lettem gazdagabb, amiért azért is őszintén hálás vagyok, mert minden elvárás nélkül léptem a fedélzetre.  

6620c89b1a8b4608054833.jpg

Fotók: Járosi Anna, A38 Hajó. További képek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6118392267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum