Leszállította a napi menüjét a Brutal Assault. A cseh komák idén sem spróroltak a puskaporral, rendesen meghintették a műsortervet, ráadásul a bejelentéssel egy adag új zenekar is bejelentkezett a kieső pár helyére.
Leszállította a napi menüjét a Brutal Assault. A cseh komák idén sem spróroltak a puskaporral, rendesen meghintették a műsortervet, ráadásul a bejelentéssel egy adag új zenekar is bejelentkezett a kieső pár helyére.
Lerakta az egyik adut a Brutal Assault, bejelentette, hogy a huszonöt éves bemutatkozó lemezével, a Calculating Infinityvel, valamint az első énekesével, Dimitri Minakakisszal alkalmi (?) bulikat vállaló The Dillinger Escape Plan is ott lesz a fesztiválon. A népseregnek augusztus 7-10 között kell majd elfáradnia a jól megszokott helyszínre, a Josefov erődbe, aztán mehet is a csapatás. Van még bármi, ami visszatart? Alább az eddigi teljes fellépőgárda átmazsolázható.
Négy stoner és négy idézőjelesen további névvel sűrűsít a Brutal Assault. A cseh komák a már eddig is igen izmos névsorba olyan zenekarokat illesztettek be, mint a Baroness, a Dopelord, az Obsessed, vagy a Forbidden, de ez még nem minden, lentebb megtaláltok minden eddig bejelentett zenekart.
Tizenöt zenekart rakott a Jézuska a Brutal Assault fellépők listájára. A finom kis csomagban van minden, mi szem-szájnak ingere, a már eddig sem könnyű sorba olyan zenekarok szálltak be, mint a Carcass, a Kalmah, az Vltimas, vagy a nemrég Budapesten is nagyot gyalult Rotten Sound. De mutatjuk a teljes sort!
Most egy kisebb adag, viszont annál érdekesebb bővítéssel toldotta meg a jövő évi névsorát a Brutal Assault. A csehek az After The Burialt, a nyáron a Kornnal Európába látogató Spiritboxot, a Ten56.-t és a The Amity Afflictiont rakták be a kosárba, a teljes névsor lentebb nézhető át.
Most a stoner vonaláról merített a Brutal Assault, már ami a jövőre ott fellépő zenekarokat illeti. A mostani adag nem hosszú, viszont annál erősebb, az augusztus 7-10 közötti fesztiválon már tuti ott lesz a Red Fang, a Villagers of Ioannina City, a Dopethrone és a Stoned Jesus. De alább az összes eddig lehozott zenekart megtaláljátok.
Megint egy szép adag fellépő érkezett a 2024-es Brutal Assault névsorába. A Josefov erőd falait a jövő nyáron a tervek szerint olyan nevek fogják megrezgetni, mint az Immortal szettel készülő Abbath, a Grand Magus, az Impaled Nazarene és a Primordial, de a konkrét névsor az alábbiakban csemegézhető át.
Négy nap, öt színpad, százhuszonöt fellépő, horrorszínház, kiállítások... Megint jó erős felhozatallal támad a Brutal Assault, illetve annak a 2024-es felvonása. A megafesztiválra most újabb tizenhárom zenekar, köztük a Satyricon, a Black Dahlia Murder és a Whitechapel érkezését jelentették be, de mutatjuk a pontos névsort és az eddig lehozott, már előre is izzasztó kínálatot.
Tőlük megszokottan adagonként, szépen beetetve adagolja a közönségnek a fellépőit a Brutal Assault. A már a huszonhetedik felvonására készülő cseh mega-metalfesztivál most sem szokat pöcsölt, nyolc olyan nevet pakolt le az asztalra, amik nagyrészének kedvéért talán egyenként is el mernénk indulni. A listán ott van egyébként a My Dying Bride, a Born Of Osiris és az Incantation is, de mutatjuk részleteiben!
Szokásához híven elkezdte szállítani a fellépőket a Brutal Assault. A jövőre augusztus 7-10 között megrendezésre kerülő megafesztiválon - hacsak semmi nem jön közbe - tutira ott lesz az Architects, a Behemoth, az Emperor és az Ufomammut is, de ez még korántsem a teljes sor. Mutatjuk a többieket is!
Ha ott voltál és visszaemlékeznél akkor azért, ha nem voltál ott, akkor hogy tudd mit hagytál ki, azért nézd meg a Brutal Assault 2023-as kiadásának videós összefoglalóját. A közel húsz perces hivatalos filmecskében minden fontosabb jelenet felelevenítésre kerül, tessék nyomni a play gombra!
Ahogy már megfigyelhettétek, tematikus hullámokban hozza le a jövő évi zenekarait a Brutal Assault. Az augusztus 9-12 között megrendezésre kerülő népünnepély névsora most egy újabb hullámmal egészült ki, melyben az ikonikus bandákból szállítottak egy szép merítésnyit olyan nevekkel, mint a Meshuggah, az Orbit Culture, a Heilung, az Obituary és még sokan mások. Mutatjuk a teljes sort!
Egy egész csokorra való, szó szerint nyolc thrash zenekart újított be a Brutal Assault. Az augusztus 9-12 között megrendezésre kerülő népünnepély névsorába így olyan csapatok kerültek be, mint a Sodom, az Overkill és az Exciter. Alább minden részletet megtaláltok.
Tíz friss nevet szállított a méltán híres cseh fesztivál, a Brutal Assault. Az ezúttal a black és a death vonaláról szállított nevek, így a Dismember, vagy a Watain augusztus 9-12 között látogatnak majd el a már jól ismert helyszínre, a Jozefov erődbe. Mutatjuk az eddig lehozott fellépőlistát!
Egy vödörre való új nevet tett közzé a jövő évi felhozatalából a Brutal Assault. A cseheknél, ha addig nem jön közbe semmi, olyan arcok fognak fellépni, mint az Anthrax, a Sepultura, a Benediction, a Terror, vagy a Marduk, de alább ott figyel a teljes lista. A fesztivál maga augusztus 9-12. között kerül megrendezésre.
Újabb adag nevet szállított le a már régen teltházas jövő évi Brutal Assault, melynek az egyik, ha éppen nem "A" legnagyobb híre az eredeti felállású Biohazard visszatérése. A négyes, azaz Billy Graziadei, Evan Seinfeld, Bobby Hambel és a hozzájuk 1988-ban csatlakozott Danny Schuler még nem erősítette meg a hírt, így nyilván az sem biztos, hogy hol lesznek további koncertjeik - mert valljuk be: biztos nem egy buli miatt jönnek majd át az Öreg Kontinensre.
A csehországi Jaromerben augusztus 9 és 13 között 25. alkalommal rendezték meg a Brutal Assault Fesztivált, amely az elmúlt két és fél évtizedben igazi, kultikus, underground metalzenei eseménnyé nőtte ki magát. A fesztiválon fotósunk, Lányi Kristóf is ott volt. Az augusztus 11-i, harmadik napról mutatunk most rengeteg képet. A fesztivál első és második napját ITT és ITT lehet visszanézni.
A csehországi Jaromerben augusztus 9 és 13 között 25. alkalommal rendezték meg a Brutal Assault Fesztivált, amely az elmúlt két és fél évtizedben igazi, kultikus, underground metalzenei eseménnyé nőtte ki magát. A fesztiválon fotósunk, Lányi Kristóf is ott volt. Az augusztus 10-i, második napról mutatunk most rengeteg képet.
A csehországi Jaromerben 25. alkalommal rendezték meg a Brutal Assault Fesztivált, amely az elmúlt két és fél évtizedben igazi, kultikus, underground metalzenei eseménnyé nőtte ki magát. A fesztiválon fotósunk, Lányi Kristóf is ott volt. Az augusztus 9-i, első napról mutatunk most rengeteg képet.
Egyre húsosabb az augusztus 9-13. közé belőtt Brutal Assault felhozatala, de a szervezők még mindig nem állnak le! A huszonötödik fesztiváljukra készülő csehek hét csapatot hoztak be a sorba, így most már ott lesz többek között az Artillery, a Me And That Man és a Vulture Industries is. Mutatjuk a friss sort!