Egy baj van a magyar lemezekkel: piszok nehezen lehet beszerezni őket. Tudom, hogy meg lehet rendelni a zenekarok honlapjáról, de úgy meg drágább postaköltség miatt és ha már áldoznom kell rá, akkor, ha lehet legyen minél olcsóbb. Mivel az impresszumban most már kint van, hogy szívesen vesszük, ha zenekarok promó cd-ket küldenek nekünk talán változik a helyzet. Ez csak azért jutott eszembe, mert az Insane Our Island - Our Empire című lemezét hónapok óta üldöztem, mire a végén csak meg lett.

Kicsit hitetlenkedve fogadtam, hogy a zenekar már tíz éve létezik, de így igaz. E tíz év alatt a honi modern metal mezőny egyik alapcsapatává nőtte ki magát az amúgy meglehetősen sok tagcserén átesett banda. A hazai színtéren kívül külföldön is szépnek mondható szereplést tudhat maga mögött a zenekar: 2008-ban megjárták Angliát, Görögországot, Lettországot, Litvániát, Lengyelországot és Hollandiát is.

Szóval pihenés az nincs, de miért is legyen, ha olyan zenét tolnak, amely széles körben arathat osztatlan sikert. A jelenleg Kádár László – gitár, Tóth Bertalan – basszus, Molnár Bálint – ének, Brünner Béla – gitár, Érsek Gábor – dob felállásban játszó ötös igazából a spanyol viaszt nem találta fel, viszont rendkívül jól prezentálja ezt a markáns riffekre épülő, hörgős és dallamos énektémákat váltogató zenét. Megmondom őszintén, mikor 10-12 éve először ilyesmi típusú zenét hallottam odáig voltam érte. Ma már nem vagyok annyira, sok az ilyen zenét játszó zenekar, de kevés az igazán minőségi, változatos munka. Az Insane szerencsére azonban a másik oldalhoz tartozik.

Az Our Insane-Our Empire már a negyedik lemeze a csapatnak, de őszintén bevallom az előző hármat nem ismerem, így az összehasonlítás a régi korongokkal részemről biztos elmarad. Ami viszont azok ismerete nélkül is lejött, hogy nagy zenei tudással rendelkező emberek rakták össze ezt az érdi Bakery-ben felvett lemezt. Ha kell trashesen reszelnek, vagy éppen hc témákat pengetnek, de épp úgy belefér a zenébe egy funkys basszus futam, mint egy kis latinos gitár.

A lemez nem is akar többnek látszani, mint ami: harmincnégy perc modern metál. Az It Came From Beyond fél perces intrója után hasító gitárjával robban be a Something Is In The Wind. A refrén aztán megadallamos, a pattogós basszus-téma pedig különösen ül a nótában. Az ezt követő 33 nem veszít a lendületből, falat bontó riffek, fejben ragadó dallam a refrén alatt és még az akusztikus-hegedűs középrész (kicsit SOAD) is ott van a közepén. Ezt a lemez legslágergyanúsabb dala a Hocus-Pocus követi. Ez lazább és kevésbé acélos darab, de kiváló dallamok sorakoznak benne. A disszonáns gitárhangokat is felvonultató Ready To Kill úgy zakatol, mint egy gőzmozdony, a lemez legjobb nótája. A hatos How Dare You?-ban egy kis Incubus-t véltem felfedezni, de alapjában véve ez is korrekt dal lett, sőt a vége igazi mestermunka. Aztán a Fuerteventura  spanyolos akusztikus gitárfutamaival megnyugtatja a lemezt, más kérdés, hogy kicsit kilóg innen, egy csöppet idegenül hat, függetlenül attól, hogy újból felvillant valamit a tehetségből. Ezután a Daredevil In The Dark, olyan mintha egy géppuskasorozat döntené le az embert a lábáról, gyilkos. A kilences Inside megint a dallamosabb fajtából való, bár a  döngölés itt is éppúgy megvan, csakúgy mint a Restart-ban, melyben megint a fejet lerepítő riffeké a főszerep. A lemezt az egyetlen magyarul előadott nóta a Lelkem Iránytű zárja. Bár kiválóan hangszerelt darab, azt mondom jobban megy ez angolul, még ha ez furcsán is hangzik egy magyar ember szájából.

Sokat ragozni nem kell: az Insane jól csinálja amit csinál és ezt mindenképpen változatos zenei megoldásokkal teszi. Új nincs a nap alatt, de ez akkor is egy jó lemez, a saját stílusában meg pláne az.

8/10

 Insane : Hocus-Pocus

Mostanában a hazai produkciók hallatán nem győzöm a földről összeszedni a leesett államat. Most megint hasonló helyzet állt elő, mert a budapesti Saint Petrol valami olyan feelinges stoner, southern rock keveréket tol a képembe, hogy az arcomat újból felsegíthettem a padlóról.

A Saint Petrolban olyan zenészek zenélnek - tudtommal csak projekt szinten -, akik a budapesti undergroundban azért ismert arcoknak számítanak, elég, csak az Insane gitáros Bende Imrét vagy a Fish! énekes, itt gitáros Kovács Krisztiánt említenünk. A Saint Petrol úgy nézem próbál valami olyan űrt betölteni a hazai rockzenei éterben, amely idáig  nem is igazán létezett. /Na ez aztán a képzavar/. Még azt is megkockáztatom, hogy manapság külföldön is ritka az ilyen fajta muzsikát játszó csapat. Jó pár hatás keveredik itt a Kyuss-tól, a Down-on, C.O.C.-on, a QOTSA-en keresztül az überkirály Fu Manchu-ig. Talán az utóbbiból van belőle a legtöbb, de egy kis pszihedeliát is sikerült pár nótába csempészni. Az előbbi felsorolást csak a jobb körbeírás miatt tettem, nem azért mert az említett bandáktól nyúlna a Saint Petrol. Éppen ellenkezőleg! Az említett hatásokból valami kerek, egészen egyéninek tűnő valami kerekedik ki. 

Sok pöcsölés itt sincs: 11 nóta, 36 perc. Tehát 3 perc körüli fogós, mocskos jó rockzene ez, lehúzott ablak, full hangerő. A lemez a már tavaly kiadott Not Music Just Rock EP irányvonalán halad tovább. A hangzás néhány apróságtól (itt-ott a dobhangzás egy kicsit erőtlen) eltekintve rendben van, és az éneken egy picit lehetett volna javítani néhol, de azt el sem merem képzelni, hogy ez az egész hogy szólna, ha mondjuk Amerikában egy neves producer felügyelte volna irdatlan mennyiségű zsé rendelkezésre állása mellett.

A zene inkább ösztönös, mint elmélkedős. Nagy hangsúly van a basszuson és a koszos riffeken. Nincs mese, ezek a nóták húznak, mint csőrös kamion a sivatagi úton. Már a nyitó Slow Rollin’ Wheels – Ghost Town Man kettős után vigyor ült ki az arcomra. Amúgy is kultiválom az ilyen zenéket, de itt vannak ezek a Down találkozik a Kyuss-szal szerű vastag, varacskosdisznó riffek és ezekkel nem tudok betelni. Ráadásul minden dalhoz fogós refréneket sikerült írni, amíg még tovább javítja az összképet. A hármas Phoenix Has Landed mázsás kőként gördülő riffje miatt marad emlékezetes, míg a négyes Skyway Drive jó kis manchus vonalvezetésű, nagyszerű dallamokkal és csordavokállal megáldott  szösszenet. Ez az egyik kedvencem. A Short Drink ugyan olyan riffre épül, mint a Nirvana Smells Like Teen Spirit-je és az énekes Karel hangja is egy kicsit csúszkál, mégis kiváló nóta, csakúgy, mint az azt követő Another Day, melynek refrénje megint zseniális. A hatperces Spitting Out The Past kezdő riffjét ugyan a finn Stoner Kings-től már hallottam, ettől függetlenül lendületes nóta ez is. A közepén ráadásul van egy jó kis bólogatós, léggitározós, majd elszállós rész, amit nagyon szeretek. A Lost In Galaxy7 jó kis sivatagi riffre épül, ami a középrészen space rockba megy át. Az ezt követő megint a Fu Manchu-val rokon, csordavokálos Chemical Addiction egyértelműen a lemez legjobb nótája, hamarosan klip is lesz hozzá. A tízes Mass a tizes skálán is tízes, egyből megragadó dallamokkal. A lemezt a pszihedeliával enyhén átitatott Sea Of Hidden Fears zárja kellemes témáival.

Tudom, hogy befejezésnek durva lesz amit most írok: de, ha ez a lemez nem itthon jelenik meg, hanem mondjuk a tengerentúlon, kis szerencsével sikertörténet lehetne belőle. Aki szereti a régebbi Fu Manchu-t, Down-t, vagy unja a Queen's Of The Stone Age mostanában minden dögöt nélkülöző zenéjét az nyugodtan tegyen próbát a Saint Petrol-lal.  A csalódás kizárt. Könyörgök srácok ne egylemezes projekt legyen!

9/10