
Master-Lab Comics – Érkeznek az újabb rockzenei képregények

A stoner metal szerelmesei ilyen kollaborációról biztos, hogy álmodni se mertek. A legendás Kyuss énekes John Garcia nem kisebb nevekkel cuccolt össze, mint Bill Kelliher, aki ismerős lehet a Mastodon soraiból, Rich Mullins és Nathan Limbaugh, akiket a Karma To Burn soraiból ismerhetünk. Az egyelőre a név nélküli projektről nem sokat tudni, de ha minden igaz, ez nem sokáig lesz így! Garcia egy interjú során elmesélte, hogy már több, mint egy éve dolgoznak a dalokon és rettentően izgatott a projekt végett. Amikor megtudta, hogy Rich, Billel dolgozik együtt csak annyit kérdezett, hogy hol kell aláírnom?
Alig akarom elhinni, hogy már harminc éve annak, hogy mindannyian elindultunk a sivatagba. Ez az utazás, ami azóta is tart, hol rövidebb, hol hosszabb ideig, de az egészen biztos, hogyha egyszer részt vettél rajta, akkor újra vissza fogsz térni. Ünnepeljük együtt a Kyuss legendás, Welcome To Sky Valley albumát.
Doom, sludge, stonerrock fanok! Titeket hívunk, gyertek csak gyertek, hiszen itt a Slower, ami egy nem hétköznapi supergroup. A zenekar bemutatkozásképpen feldolgozta a Slayer War Ensemble című dalát, ami így tizenegy perces lett! Készen álltok? Itt van szinte mindenki, hiszen Monolord, Year Of The Cobra, Kylesa, Fu Manchu, Kyuss, Lowrider tagok alkotják a zenekart. Január 26-án pedig érkezeik a Heavy Psych Sounds Records gondozásában a teljes lemez!
Egyszerűen felfoghatatlan sebességgel telt el az előző év, pedig néha nem így éreztem. Pláne nem amikor láttam, hogy az Opeth milyen jó kis bulikat toll a Mastodonnal. De itt az új időszámítás, jöhetnek az újabb klasszikus albumok. Az előző év egyértelműen Metallica nosztalgiában telt. 2022 azonban nagyon sok finomságot tartogat a számunkra. Kezdjük is el a nosztalgiázást.
A vidékiség sok esetben táplálja a kreativitást, főként akkor, ha az ember erősen unatkozik. Az unalom reciproka a kultúra, amibe aztán mindenféle művészeti ág beleszuszakolható, élen a zenéléssel. Ha szűkebb lakókörnyezetedben nincsenek jó zenekarok alapíts egyet, ha nincs hol fellépni, old meg magad. Ez a gondolat áztatta a kaliforniai sivatag homokját is, amiből végül a (varázs)gomba módra szaporodó bandáknak köszönhetően kisarjadt a palm desert-i zenei színtér.
Korábban már olvashattatok róla nálunk is, hogy új projektbe fogott Brant Bjork és Nick Oliveri, a Kyuss volt tagja. Míg utóbbi a megszokott mélyeket viszi a Stöner nevű formációban, előbbi nem váratlan módon a gitár/ének szálat kapta fel, így a bőröket Ryan Güt vette át tőle. De hogy hogyan is kenik az öregek? Hát már mutatjuk is!
A Csillagok háborújából megtanulhattuk, hogy mindig ketten vannak: egy mester és egy tanítvány. A stoner / desert rock szintérre is igaz ez az állítás és bár sokan gondolnák, hogy Josh Homme jelenleg a sivatag királya (királynője) ez koránt sincs így, mert van valaki aki előtt a Ginger Elvis is fejet hajt.
Esik az eső. Nem is esik szakad, pedig február van. A fejem eszméletlen módon fájt egész nap. Ettől függetlenül biztos voltam benne, hogy az A38-on február 3-án egy számomra meghatározó eseményen fogok részt venni. Nem is volt kétség, hogy John Garcia szóló estjét nem hagyom ki.
Bemutatta az első dalát a John Garcia And The Band Of Gold. A csapat saját nevét viselő korongja január 4-én jelenik majd meg, de már el is érhető róla az első szeletke, a klippel is megtámogatott Chicken Delight.
Sivatag, benzinfalóval cirkálás, szabadság érzet. Stoner? Stoner! Sötét, mélyre hangolt, lassú szólamok gonoszul arcba vágva. Stoner? Stoner! És folytathatnánk a sort megannyi jelzővel, amire rá lehet húzni ezt a műfaji kifejezést, ami nagyjából annyit tesz, hogy ’füves rock’. A spangli füstbe burkolt hangulat egy jó kiindulási pont lehet, de így is végeláthatatlan viták témája tud lenni, hogy mi fér bele a stonerbe, mi az, ami már nem stoner. Ez a lista is azzal próbálkozik, hogy ezt a nehezen behatárolható műfajt górcső alá vetve kimazsolázza a gyöngyszemeit –akárcsak ez a tizes-. Blaze it!
Számomra nem volt kérdés, hogy az idei Kyuss koncerten is ott leszek. Van pár banda, akit az ember minden évben szívesen megnéz, még ha sok utazással és nyűggel is jár Budapest-országba eljutni. A Kyuss nekem ilyen. Annak persze kevésbé örültem, hogy a klasszikus négyesből a tavalyi három tag-hoz képest, most csak ketten jöttek el. Egy darab Nick Oliveri-vel lett kevesebb a banda, tehát Garcia és Brant Bjork képviselte azt a Kyuss-t amiért mindenki jött.
Hungarian version (scroll down for the English version of the interview):
RS: Egy bő éven belül ez a második koncertetek Magyarországon. Hogyan emlékszel vissza a legutóbbi bulira?
BB: Ja, úgy emlékszem jó koncert volt. De tudod, ha olyan gyakran játszol mint mi, akkor néha összefolynak a napok. De sokszor jártam már nálatok, akár ezzel a zenekarral, akár a másik bandámmal [a szólóprojektjére gondol] és mindig öröm itt lenni.
RS: Tudnál pár szót mondani Nick kiválásáról?
BB: Nos a per miatt, amit Josh indított ellenünk és tudod Nick-nek meg van a saját személyes pereskedő ügye is. A kettő így együtt már sok volt neki. Nem akart egyszerre mindkettőnek a része lenni, se direkt, se indirekt módon. És így egy nap úgy gondolta, hogy ez így nem éri meg. Persze ez az én véleményem, erről Nick maga tudna többet mondani.
A Kyuss egykori gitárosa Josh Homme és basszusgitárosa Scott Reeder egy szövetségi bíróságon pert indított John Garcia és Brant Bjork ellen védjegybitorlás és a fogyasztók (rajongók) megtévesztése miatt, melynek az az oka, hogy szerintük az alperesek jogtalanul használják a Kyuss Lives! nevet.
Homme és Reeder azt sérelmezi, hogy Garcia és Björk, valamint a zenekar menedzsmentje még tavaly egy bíróságon le akarta védetni a Kyuss nevet. Ezt követően a felek januárban leültek átbeszélni a dolgokat és Homme-ék szerint ők megoldási javaslatokat tettek, hogy segítsenek Garcianak és Björknek, de azok elutasították ezeket.
Homme és Reeder a Nasty Little Man nevű PR cégen keresztül ma jelentette meg hivatalos nyilatkozatát, melyben többek között ezt közlik: "Ez az, amit mindenképpen el akartunk kerülni. Ez egy szomorú nap nekünk és Johnnak is, de legfőképpen a rajongóknak. Micsoda szükségtelen kellemetlenség!"
Az a kurva pénz ... Ezt meg mi tesszük hozzá. Ettől függetlenül május 29-én Kyuss Lives! koncert a Barba Negra Music Club-ban.