
Caligula’s Horse: Rise Radiant (Inside Out 2020/2024)

A progresszív metalra, mint színtérre sosem tekintettem Ausztrália kapcsán – ez a kijelentés egyébként részemről az ausztrálok viszonylatában az összes további fémzenei irányzatra nézve is áll. Ehhez képest a kontinensről – gyors fejszámolás után – legalább féltucatnyi olyan zenekart tudnék említeni, mely a nemzetközi mezőnyben többé-kevésbé ezen a nyomvonalon mozog, mégsem egymás másolatai, sőt nem is egy tőről fakadnak – Vanishing Point, Eyefear, Karnivool, Voyager, Ne Obliviscaris, Vipassi, Alchemist. Akad itt AOR-os, alternatív beütésű, szanaszét technikázott, popos, instrumentális, poweres és ki tudja, még milyen fajtájú-formájú progresszív alakulat. Számomra most ehhez a sorhoz csatlakozott a Brisbane-i Caligula’s Horse is.
A klipes Slow Violence és az elsőként kiadott The Tempest után egy harmadik dalt is előcsalt a május 22-én megjelenő albumáról, a Rise Radiantről a Caligula's Horse. Az ausztrál proggerek a Valkyrie című remekművet dobták bele az internetbe, így ezek a nóták alapján a friss korong sem lesz gyengébb egy fikarcnyival sem, mint az elődjei!