RockStation


Forgotten Child: antik Pig Destroyer felvétel

2013. október 25. - sebiszabi

aadg.jpg

A legendás grindcore alakulat a héten a Phil Anselmo által rendezett Housecore Horror and Music Festival-on nyomul, és egy érdekes bejelentésre is sort kerítettek: a banda 16 éves történelmében először basszusgitáros-t kerestek a zenekarba - ugyanis eddig nem volt náluk ilyen poszt - és ezt John Jarvis személyében (a dobos unokatesója) meg is találták. Viszont a nap főattrakciója nem ez volt, hanem az, hogy elővakartak egy ősrégi felvételt, amit még 2000-ben a new york-i CBGB-ben rögzítettek, mely anno az underground színtér mekkájának számított. A hajtás után az elképesztő videó, amint J.R. Hayes kettétöri a mikrofont, de nem kér újat, mint tenne kb. mindenki más, hanem inkább végignyomja anélkül - kemény.

Tovább

Itt a Pig Destroyer 2 számos EP-je

Pig Destroyer Mass.jpg

A tavalyi évben a grind vonalon a Pig Destroyer adta ki az egyik legerősebb anyagot Book Burner címmel, sőt a The Diplomat című dalhoz olyan videót készítettek, amit még mi is a legjobb 10-be választottunk a 2012 évi videók tekinetében. Most a csapat Mass & Volume címmel egy kétszámos EP-t tett elérhetővé Bandcamp oldalán, ahol a dalokat le is lehet tölteni. Hajtás után mind a két dal meghallgatható.

Tovább

TOP 10 rock/metál-videó 2012-ben

top10video_2012.png

Ahogy az elmúlt években szokásunkká vált, most is összeszedtük az elmúlt év szerintünk legjobb rock/metál videóit. Nagyjából végignéztük azt a több, mint 200 videót, amiről mi is hírt adtunk, meg még vagy 100-at azon kívül. Nehéz volt a döntés főleg úgy, hogy Red Fang videót nem tudtunk nevezni :-) Szóval. szerintünk ezek voltak a legjobb rock/metál videók 2012-ben.

Tovább

Cop Destroyer: Pig Destroyer - Book Burner (2012)

A 90-es PDCOVER14001.jpgévek vége felé alakult amcsi grindcore alakulat 5 év hallgatás után tért vissza grind-olni megint egy kicsikét. Emlékszem, amikor a 2000-es évek elején beléjük futottam kezdett megint felfelé ívelni ismertségben a műfaj olyan tettestársakkal, mint a Nasum, Rotten Sound, Benümb stb.

Igazi különlegességük abban állott és áll a mai napig, hogy basszusgitáros nélkül trió felállásban játszanak. Természetesen a Relapse kiadó, mint minden ilyen „egyedi hangzású” csapatra azonnal lecsapott, de hát a Relapse már csak ilyen. Ha mondjuk, hárman felvennék, ahogy hasmenéssel ülnek a vécén és a negyedik éppen széthányja magát, arra az egyedi hangzású „zenekarra” is azonnal lecsapnának. Sajnos ez nem vicc, a Relapse-nél nagyon sok értéktelen, csak öncélúan hatásvadász és extrém, gagyi, három forintot nem érő zenekar van, de természetesen el kell ismerni, hogy valódi tehetségeket is felkarolnak és elindítanak a pályán. Lásd a sokak által kedvelt Neurorsis-t, a Mastodon-t, az Anal Cunt-ot vagy a Disrupt-ot. A Pig Distroyer a műfajt kifejezetten a betegoldaláról fogja meg, mind a lemezborítók és talán a szövegek is inkább gore-hoz állítják közelebb a csapatot.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum