Nagyjából egy éve arról számolhattunk be, hogy Keresztes „Köpcös” Viktor és Ambrus Zoli (ex-Irigy Hónaljmirigy) lettek az Alcohol zenekar tagjai, Csöves mellett. Idén, január elején, viszont már azzal a hírrel kell szolgálnunk, hogy, a dobok helyén egy új arcot láthatnak a rajongók.Csöves, a zenekar vezetője, a következőket fűzte a jelenlegi állapothoz: „Nem fogjuk pittbull kutyaként lerágni ezt a csontot és csivava-ként sem fogjuk nyalogatni! Tavaly Köpcös a zenekar tagja lett, mindemellett tudtuk, hogy más elfoglaltságai is vannak, mind zenei, mind más téren. Az egész év egy „próba” jellegű volt és mondhatom jól is sült el, viszont az idei évben nem tudjuk annyira összehangolni a dolgokat, amennyire szeretnénk. Köpcössel jó viszonyban válunk el és rengeteg sikert kívánunk neki. Az ex-Akelás Retek koma - aki mától hivatalosan is a zenekar dobosa- ismét egy ismerős arc lehet mindenki számára, az őszi bulikon is 1-2 állomáson ő segített ki minket, és bízom benne, hogy a továbbiakban sem lesz gond! Na, de a végleges pontot az „i”-re úgyis majd csak ott fenn teszik, de addig is, mi itt lenn, próbálunk ügyeskedni! :)
Köpcössel jó pár, próbát, bulit, élményt megéltünk és teljesen baráti viszonyban válunk el és ígérhetjük, hogy Retek társaságában egy igazán mozgalmas, meglepetésben, videoklipekben, új lemezben gazdag évre számíthattok! A banda idén 10 éves, rengeteg terv, lemez, videoklip stb.... van tervben!"
Ezzel zárta a rövid interjút, az idén 10 éves zenekar frontembere, ezalatt kollégánk kérdőre vonta az Alcohol új dobosát is, aki ezeket a szavakat fűzte hozzá:
"A néhány próba és koncert alatt azt hiszem elég jó benyomást tettünk egymásra ahhoz, hogy a jövőben is jó dolgok történjenek az Alcohollal! Nagyon lelkesen és örömmel nézek az események elé!"
Az idén 10 éves Alcohol zenekarról és a 2013-as szeszmanipulált helyzetről, hamarosan ismét hírt adnak, addig is nézzétek, a botránynak titulált új videoklipjüket: