Március 19-én koncertezik a Helloween Budapesten, a Pecsában. Ennek kapcsán sikerült telefonvégre kapnunk Andi Deris énekest, akivel az új albumról, a közelgő turnéról és magyarországi élményeiről beszéltünk.

Hello Norbert, itt Andi. Mi újság?

Hello Andi! Először is, köszönöm, hogy időt szakítottál ránk. Nos, nemrégiben új lemezzel jelentkeztetek (Straigh Out Of Hell). Mik az album eddigi visszhangjai? Te hogyan érzel az albummal kapcsolatosan?

Andi: Tudod, ez mindig nagyon nehéz kérdés… Amikor kiadsz egy új albumot, sosem tudhatod igazán, hogy mire számíthatsz. A dalok többsége szívből jön, nem valami előre kidolgozott terv vagy koncepció alapján. Szóval, amikor valami szívből jön, nem tudhatod, milyen fogadtatása lesz majd. Amióta csak elkezdtem zenélni, már 22 éve, mindig így van ez az új lemezeknél. Van, mikor kicsit csalódott vagy, mert nagyon jónak érzed az új anyagot és nagy elvárásaid vannak, mégse lesz olyan sikeres, és van, amikor csak teszed, amit tudsz, különösebb elvárások nélkül, és mindenhol az eladási listákon találod magad… Nos, a Straight Out Of Hell-el is valami hasonló történt. Rajta van világszerte a különböző zenei listákon, sok országban top 10-es, Németországban 4., az amerikai top10-ben is ott vagyunk… Szinte hihetetlen, hogy mi zajlik körülöttünk éppen…

Ez igen, gratulálok!

Andi: Köszönjük.

Ha már ilyen sikeres az új lemez… Van-e személyes kedvenced az albumról?

Andi: Nagyon nehéz megmondani. Tudod, ők mind a mi „kisbabáink”. Összerakjuk őket, felvesszük, mind a saját gyermekünkké válik. Másrészről, mivel a sajátjaink, tehát, legalábbis nekem, rólam, rólunk is szól. Szóval, attól függ… Egy ballada van az albumon, azt néha továbbnyomom. Amikor „heavy-metal” kedvemben vagyok, akkor nincs hangulatom a balladákhoz. De ez csak az én személyes problémám a lassú számokkal (nevet).

A heavy metal az már csak heavy metal… (nevet) Hogyan írjátok a számokat? Úgy általában, hogyan születik egy szám? Hogyan születtek a Sraight Out Of Hell dalai?

Andi: A szokásos történet… Most megint világkörüli turnéra megyünk, ami majdnem egy évig eltart, folyamatosan úton vagyunk. Rengeteg olyan alkalom van, amikor unatkozunk, vagy várni kell valamire, vagy csak üldögélünk fenn a hotelszobában. Közben mindenki fogja a gitárt, csak játszogatunk valamit, aztán persze gyűjtjük közben az ötleteket. Ez nem azt jelenti, hogy teljes dalokat írunk közben, csak egy-egy jó riff, dallam, vagy akár csak mondatok eszembe jutnak, amiket elraktározok, jól hangzik, jó lehet még egy készülő dalcímnek vagy dalszövegrészletnek. Aztán amikor hazajövünk a turnéról, rengeteg ötletünk van. És igen, gyakran megesik, hogy egyszer csak eszembe jut valami, amit még 8-9 hónappal azelőtt, a turné közben próbálgattunk, akár úgyis, hogy már el is felejtettem, csak hirtelen bevillan, és akkor leülök, és dolgozom rajta. Legtöbb esetben albumonként 6-7 dal is születik az ilyen ötletekből.

Amennyire én tudom, te írod a szövegeket…

Andi: Csak az én dalaimhoz. Néha segítek persze a többieknek. Nem mondanám, hogy ez csak az én feladatom. Régebben én írtam. De Sasha és Marcus, nagyon sokat tanultak ezen a téren. Inkább csak javítok, segítek benne, ha szükség van rá.

A Stratovariussal voltatok utoljára Magyarországon, 2010 novemberében. Hogy emlékszel? Milyen élményeid vannak ezzel kapcsolatosan?

Andi: Nos, rengeteg őrjöngő emberre emlékszem odalenn! (nevet) Jó koncert volt, jó volt Magyarországon játszani. Akkor még a 7 sinnerssel turnéztunk, az új album szerintem még jobban sikerült, úgyhogy még nagyobb őrületre számítok!

Láttál-e, láttatok-e valamit Budapestből? Nevezetesség, városnézés?

Andi: Igen, mi vérbeli turisták is vagyunk egyben. Amennyire időm van, szeretek körbenézni a városokban. Ha van rá mód, sokszor beülök egy taxiba és csak úgy vitetem magam a városban. Szóval igen, mondhatom, elég sokat láttam Budapestből. Gyönyörű város, nagyon tetszett.

Köszönjük. Jártál-e Magyarországon magánemberként, nem úgy, mint a Helloween tagja?

Andi: Igen, egyszer, még gyermekkoromban, 5-6 éves lehettem. A szüleimmel voltam itt. De ez már régen volt, azóta rengeteg minden megváltozott.

Ez így van. Február 28. – június 21. a turné időpontja egyelőre. Megszámoltam, 24 országot érint. Nem egyszerű… Van olyan mostani turnéállomás, ahol még nem jártál korábban?

Andi: Nos… Az európai vagy a világturné állomásaira gondolsz?

Igazából mindkettő, ahol még nem jártál.

Andi: A világturnén elvileg lesz ilyen állomás, bár ezek még szervezés alatt vannak, tehát nem biztos. De úgy fest, fellépünk Izraelben, illetve Indiában is. De karrierem alatt jártam már a világ majdnem minden szegletében, csak elvétve van néhány ország, ahol még nem. Ezeknél általában a biztonsággal vannak a fő problémák, nehéz oda bármilyen eseményt megszervezni. Szerencsére rengeteg helyen jártam már.

Mi a legérdekesebb helyszín, ahol koncerteztetek?

Andi: Sokat tudnék mondani. De talán ami a legérdekesebb volt, az egy brazíliai koncertünk. Az őserdő, az esőerdő közepén, valahol az Amazonas mentén. A szállásunk ablakából ráláttam az Amazonasra, sőt, a koncert alatt is láthattuk. Hihetetlen élmény volt. Nem vittek oda utak, csak helikopterrel lehetett megközelíteni, úgy vittek minket oda. Helikopterrel, az esőerdő közepébe, ahol több ezer ember várt minket, és tombolt a koncert alatt. Miközben látod az Amazonast. Csodálatos volt.

Ez tényleg hihetetlen izgalmasan hangzik…

Andi: Hát, igen. Tudod, az egész annyira hihetetlen volt. Utólag tudtam meg, hogy ez valamiféle üdülőövezet, nyaralóváros Brazíliában, de akkor is. Örök élmény marad.

Ha már Brazília… Van-e különbség az európai és a nem európai közönség között. Pl. Japán, Korea, az Usa, amely helyszíneken most is felléptek.

Andi: Igen, óriási különbségek vannak. Pl. a Japán és az európai közönség közt. Ég és föld a kettő. Itt Európában a koncert egyfajta ünnep. Az emberek elmennek, söröznek, isznak, aztán tombolnak, kiabálnak a koncerteken. Mintha ünnepelnénk valamit. Sokszor nem is figyelnek a zenekarra, hanem egymással foglalkoznak a nézőtéren, a buli a lényeg. Persze én ezt nagyon szeretem, szó se róla, én is ilyen vagyok (nevet). Japánban illetve Ázsiában teljesen más. Az emberek a koncertet előadásnak tekintik. Csendben ülnek, és nézik, ahogy játszunk a színpadon. A számok után csöndben vannak, nincs kiabálás. Ahogy a mikrofonhoz lépek, egyből elhalkul mindenki, mert nem akarnak lemaradni semmiről. Egyetlen hangról, egyetlen mondatról sem. Először, amikor ott jártunk, és vége lett a számnak, megijedtem a nagy csendtől. Mindannyian megijedtünk. Néztem hátrafelé, hogy most mi lehet a baj, talán elrontottunk valamit, rosszul játszottunk? Aztán rájöttem, hogy nincs semmi baj, náluk ez a természetes.

Igen, ijesztő lehetett a csend…

Andi: Igen, de ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem tetszett nekik. Így szokták meg. Szóval igen, hatalmas különbségek vannak.

Március 19-én léptek fel nálunk. Üzensz-e valamit a magyarországi rajongóknak?

Andi: Nem is tudom, hanyadik alkalom ez már, de sosem felejtem el, amikor először voltunk. Amikor először vagyunk valahol, mindig kérdéses, hogy milyen lesz a fogadtatás. És ez Magyarországon remek volt, ahogy azóta is mindig. Mindenki nagyon hálás volt, hogy eljöttünk, a szervezők, a közönség, nagyon szeretünk nálatok játszani!

Köszönöm. Akkor március 19-én találkozunk, ott leszek valahol lenn, a nézőtéren.

Andi: Igen, ott találkozunk! Üzenj majd valamit fel a színpadra nekünk (nevet). Aztán utána megiszunk egy sört is! (nevet)

Rajta leszek! Köszönöm, hogy időt szakítottál ránk!
Andi: Én köszönöm!