Egy mai metalcore zúzásokban átgyúrt huszonéves forma a Sumerlands első lemezénél joggal dörzsölhetné fel a kérdést: Ez nem egy loboncos faterok típusú rég lejárt lemez? Erre pedig szintén joggal érkezhetne az a kicsit morcos, de nagyon határozott válasz: Hogy ez a lemez majd akkor jár le, mikor az utolsó faternál is leoltják a villanyt. Addig viszont van még jó pár ezer olyan nap, ami olyan vörös éggel távozhat a horizonton, mint amilyen előtt elgurultak a motorosbandák nagytotálban, azokban a filmekben amin egy generáció nőtt fel. Később maga is bőrben és szakállal rajongva az életérzésért, amit ez a bemutatkozó lemez a legklasszikusabb formában gurít ki az útra, ahova a képzelet az abszolút szabadságot vetíti ki.

Szóval, ha az vagy, akit valamikor is átjárt a bizsergés egy filmjelenet kapcsán főleg a nyolcvanas évekből, ahol pornóbajuszos, Ray Ban napszemüveges fazonok léptek be elől praktikusan rövid, hátul lezseren hosszú sörénnyel egy porlepte bárba, akkor az első Sumerlands album pontosan a te kompakt nosztalgia cuccod. Az időtlen időgéped. Ugyanis abban a filmjelenetben pontosan ilyen mesteri alapokra húzott heavy metal zene szólt a zenegépből. Olyan egyszerűvé és fogóssá sűrítve minden a stílusra akkor jellemző esszenciát, amiből bárhol és bármikor súlyosan absztrakt léggitározás keletkezhet. Főleg a nagyívű klasszikusan epikus és vigasztalóan klisés szólóknál. Illetve a hangszínében nem, de dallamvezetésben igencsak Ozzy szólókarrierjére hajazó éneket kísérő gitároknál. Ami kacér hajfürtöknek, fényes bőröknek, Lita Ford szerű egykori tüneményeknek és az emlékeknek egyaránt dedikálva vagyon az indítás után azonnal és végig.