RockStation

Így kell szétgyilkolni a dobcuccot Decapitated-módra

2017. május 23. - theshattered

decapitatedanticultcd.jpgJúlius 7-től lesz hivatalosan elérhető a Decapitated új, sorban hetedik nagylemeze, az Anticult. A Never című dalt már korábban megismerhette a nagyérdemű, most viszont meg is nézhetitek, hogyan gyilkolja szét a cájgot a dal közben a dobosuk, Michał Łysejko.

Tovább

Woodstock lesz Alsóőrsön – 18. Harley-Davidson Open Road feszt, 2017. június 7-11

harley_2.jpg

Sajtótájékoztatóra voltunk hivatalosak, mégpedig a Harley-Davidson „palotába”, a Neszmélyi közbe, közel az M7-es bevezető szakaszához. A kapuban kapott útmutatás szerint átsétáltam a szerelőműhelyen, ami önmagában is látványosságnak számított, majd végül az esemény tiszteletére felhúzott sátorponyva alatt kötöttem ki. Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy Story-(vagy melyik újság csinálja ezt) partyn forogtam volna; bármerre néztem, híresség került látószögembe. A különbség „mindössze” annyi volt, hogy akik tiszteletüket tették itt, őket nem „celebeknek”, sokkal inkább ZENÉSZeknek nevezném.

Tovább

Klipet kapott a Song #3

stone_sour_2017_promo.jpgÚj videóval kedveskedett a rajongóinak a június 30-án új albummal jelentkező Stone Sour. Sajnos ezúttal nem egy új nótára készített kisfilmet tálaltak elénk, hanem a korábban már bemutatott (egyébként abszolút remek) Song #3-re, de legalább van egy plusz jó hírünk is: Corey Taylorék december 12-én Bécsbe látogatnak, a helyszín a Gasometer lesz.

Tovább

1992 - Itt egy új Mr. Big-dal

mrbig-w690.jpg

Ahogy azt már korábban jeleztük július 7-én érkezik a Mr. Big új albuma Defying Gravity címmel. A lemez producere Kevin Nelson volt, akivel a banda az első négy albumát rögzítette. Pat Torpey dobos mellett - aki sajnos Parkinson-kórban szenved - a legutóbbi koncerteken kisegítő Matt Starr játszott. A csapat tegnap nyilvánosságra hozta az első új dalt a lemezről, az 1992 címet viselő szerzemény alább hallgatható meg.

Tovább

Egy gótikus-horror-Rammstein show a Ghost következő terve

0ghost2015_60.jpgNagy tervek vannak készülőben a mostanában nem feltétlen a zenei teljesítménye miatt szem előtt lévő Ghostnál. A csapat énekese / irányítója / mindenese, a nemrégiben az egész zenekart szélnek eresztő Papa Emeritus, azaz Tobias Forge a jövőbeli, nem kicsit grandiózus terveiről mesélt kicsit egy interjúban.

Tovább

Szeptemberben érkezik az új Arch Enemy album

0archenemy2015_08.jpgMár csak egy nyarat kell aludni (be' szép kifejezés lett ez) és a rajongók kezébe kerül az Arch Enemy legújabb, sorban tizedik korongja, a Will To Power. A szeptember 8-án megjelenő dalcsokor már a második lesz az Angela Gossowt leváltó Alissa White-Gluzzal, egyben az első, melyen Jeff Loomis játéka is hallható lesz.

Tovább

Depeche Mode @ Groupama Aréna, 2017.05.22.

Ez így hiteles, mese nincs

0depechemode2017_56.jpg

Amikor 13 voltam, és az azóta porig égett BS oldallelátóján teli torokból énekeltem a Question of Time-ot vagy a Behind the Wheelt nem gondoltam volna, hogy 28 évvel később, pár villamosmegállóval arrébb meg énekelhetem az A Question of Lustot vagy a Strippedet. Minden alkalom egy időutazás, jó emlékezni ezekre az élményekre. Itt van az egész előttem. Az a csenevész farmerdzsekis kölyök, akit pártfogásukba vettek a menő Depeches csajok, és szedték le a metálkitűzőket, nehogy megtaláljanak miatta. Aki szisztematikus aknamunkával érte el, hogy 13 évesen elengedjék egy ilyen vircsaftra, vagy járta le a lábát azért, hogy a koncert napjára szerezzen egy fehér farmergatyát. (Fotó: Réti Zsolt)

Tovább

Belesült a tisztelgésbe James LaBrie

0dreamtheater2017_26_eredmeny.jpgVan úgy, hogy a szándék a lényeg! Történt ugyanis, hogy a Dream Theater a Black Hole Sun eljátszásával igyekezte a tiszteletét tenni a néhány napja elhunyt Chris Cornell előtt Bukarestben, viszont sajnos nem úgy sikerült, ahogy tervezték. Ahogy a lenti videóban is látszik, James LaBrie elfelejtette a szöveget, de mi úgy vagyunk vele, hogy egy próbát megért. Mondjuk egy puska talán nem ártott volna.

Tovább

Újra kifakadt Chester Bennington

linkinloz.jpgMúlt hét pénteken került a boltokba és a megfelelő netes platformokra a Linkin Park már jó előre sok vitát kiváltott új nagylemeze, a One More Light. Ahogy már tudjátok ti is, lényegében az első megosztott dal óta kaptak hideget-meleget (inkább az előbbit), így érthető, hogy az erősen popos, rockos elemeket alig tartalmazó album eléggé megosztja a rajongókat, ami úgy látszik a banda tagjait is erősebb szóhasználatra készteti. Egy nemrégiben, a Kerrang Radionak adott interjújában Chester Bennington megint elég éles hangnemmel küldte el azokat, akiknek nem tetszik a friss dalcsokor.

Tovább

Kukkants be Párizsba!

16386986_10154634513297713_6901678451311592274_n.jpgÍgy, hogy már hivatalosan is megjelent a Rammstein új koncertanyaga, a mindenféle formátumban elérhető Paris, a németek gyorsan meg is mutatják, hogyan néz ki maga a csomag (a tartalomról ITT írtunk). A filmről persze már néhány dal és így készült filmecske is kikerült a netre, így ezeket szépen fel is sorakoztatjuk nektek a lentiekben.

Tovább

Ezek lennének a legjobb nu metal dalok?

Static-X band 2.jpgA nu metal talán a metaltörténelem legvitatottabb műfaja. Sokan nem alaptalanul szidják a stílust, hiszen a grunge után ez tette be igazán a kaput a klasszikus nagy metalzenekaroknak és úgy általában a metalnak, de tegyük a szívünkre a kezünket: az akkoriban fiatal generációból nagyon sokakat a zsákgatya-metal szívott be a keményebb zenék világába. Nemrégiben mi is csináltunk egy egész átfogó összeállítást a szerintünk legjobbnak vélt nu metal dalokból, amelyet ITT meg is nézhettek, ahogy tette most a Spin magazin is az általuk 30 legjobbnak ítélt hasonló stílusú tétellel. Ők is egy bandától egy tételt vettek alapul, sőt, még rangsorolták is azokat, így nagyobb vitaalapot szolgáltatva az internet népének. A lista pedig a következő:

Tovább

Egy éve hunyt el Nick Menza

nick_menza_2.JPGTegnap volt egy éve annak, hogy a saját zenekarának, az OHM-nek koncertje közben összeesett és meghalt az egykori Megadeth dobos, Nick Menza. A dobmágus három dal után szívelégtelenségben hunyt el. Róla emlékezik meg több kollégája és zenésztársa a lenti videóban, többek között David Ellefson, Alex Skolnick, vagy a Death Angeles Rob Cavestany. Az angolosok természetesen ezúttal is előnyben vannak.

Tovább

Kerry Kingnek még mindig hiányzik Jeff Hanneman

slayer_band.jpgMár több, mint négy éve annak, hogy eltávozott közülünk a Slayer legendás gitárosa, Jeff Hanneman. A szőke gitáros szelleme, akinek nevéhez sokak szerint a veretesebb Slayer tételek kötődnek (hogy csak egy dalt említsünk, az Angel Of Death), még mindig ott él a koncerteken, hiszen pont az előbb említett ok miatt több Hanneman nóta hangzik el, mint King-féle. De mit mond az egykori kollégájáról a mindig mindent megmondó Kerry úr? Személyesen, vagy inkább zenészként hiányzik neki az azóta Gary Holttal pótolt társa.

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum