Hát ezt is megértük! Még ha csak erre az estére, és néhány nyári fesztivál-fellépés erejéig is, de újra összeállt a 80-as évek legendás hazai black metal zenekara, a Tormentor, amelynek a kor sajátos viszonyai közepette nem jelent meg anyaga akkoriban, az idén harminc éves Anno Domini felvétele mégis önálló életre kelt (azóta szerencsére hivatalosan is kiadásra került), és világszerte ismertté tette a csapatot. Csihar Attila énekes szintén ennek folyományaként csatlakozott a Mayhemhez… No, történelemlecke gyanánt ennyi talán elég is lesz…
A helyszín kiválasztását az esemény exkluzív jellege miatt elégedetten nyugtáztam, jóllehet az előre borítékolható hatalmas érdeklődésből adódóan – külföldről is rengetegen jöttek – igen gyorsan elkelt az összes jegy, és erre valószínűleg egy nagyobb terem sem jelentett volna hatékony megoldást. Némi vigaszdíjul szolgálhatott a buli fizetős streamelése a hajó honlapján keresztül, aki viszont bejutott, azt a speciális alkalomra készített merch cuccokkal, na meg az első demo, a Seventh Day of Doom CD + DVD formátumú kiadásával is kényeztette a banda.
A cseh Cult Of Fire-t sajnos lekéstem. Kíváncsiságból persze megnéztem a „szeánszukról” készült, itt-ott megosztott video felvételeket, de így azért nem volt az igazi. A Perihelion kilóg ugyan ebből a zenei közegből, mégis pont ez tette izgalmassá az összeállítást. A klub köztudottan kiváló adottságai által megtámogatva igen élvezetes és tartalmas műsort vezetett elő a debreceni négyes. Itt azonban bárkinek csupán epizódszerep jutott volna Csiharék előtt. Már a némileg elhúzódó átszerelés alatt is szinte tapinthatóvá vált a feszültség. Szép fokozatosan megtelt a terem, és a tömeg egy emberként skandálta a Tormentor nevet, szinte az intrót is túlharsogva.
Nem nehéz kitalálni, hogy a koncert – indításképp a Tormentor I érkezett – elsősorban a három évtizedes Anno Domini dalairól szólt. A társulat az akkori időkben megszilárdult felállásban, a kezdeti években náluk játszó Buday Tamás gitárossal kiegészülve lépett színre kifestett arccal, valamint ötletes és stílszerű, ám cseppet sem hivalkodó díszletek előtt. Vagyis rendesen megadták a módját.
A prímet természetesen a frontember vitte. Metalba öltözött s a bőrszerkón, Bathory pólón és szegecses kiegészítőkön kívül jókora fordított keresztet is magára aggatott, a Mayhem vagy Sunn O))) fellépésein megszokott jelmezektől viszont eltekintett. Igaz, itt nem is volt kimondottan szükség ezekre. A sok évtizedes rutin nyilván nem csak a színpadi munkáján, de a hangján is megmutatkozott, amely a korai hanganyagokon hallhatóhoz képest ma már jóval szélesebb tartományt fog át. Időnként egyszerre két mikrofont is megragadott hősünk. A nóták közötti szünetekben nem sokat beszélt, de egy röpke „thank you”-val a határainkon túlról érkezetteknek is megköszönte a jelenlétet egy ízben.
A számokat a stúdiófelvételen megszokott sorrendben játszották. Az első levonulás után a Seventh Day… tételei kerültek sorra. A címadó után a búcsút a „Találkozunk legkésőbb odaát” mondat jelentette Csihar részéről.
Megint csak kevéssé meglepő módon a közönség jelentős hányada azokból állt, akik harminc esztendeje is ott voltak a Tormentor koncertjein. Megjelent ugyanakkor a fiatal generáció is, amelynek képviselői akkor még meg sem születtek s talán éppen a szüleik révén fedezték fel maguknak a zenekart (meg úgy általában a metal műfajt). Így él tovább a legenda, korosztályról korosztályra „öröklődve”.
A kultikus Tormentor demók óta immár egy emberöltő telt el. Ez idő alatt idehaza is sok minden változott, ám arra ma sem számíthatunk, hogy a Tormentorból – vagy a magyar metal más nagy múltú előadójából – zeneipari vagy egyenesen állami díjjal elismert, közmegbecsülésnek örvendő együttes lesz (amire Norvégiában a Mayhem esetében ugyebár volt példa). Ez azonban nem is baj. A legfontosabb, hogy 80-as évekbeli tevékenységük méltóképpen dokumentált módon maradt fenn. Az pedig külön öröm, hogy most azok is megnézhették a csapatot – illetve láthatják majd a fesztiválokon –, akik eddig nem tehették.
Bárcsak az Undertaking is rászánná magát legalább egy „utolsó utáni” bulira valamikor a közeljövőben!
FOTÓK: BODNÁR DÁVID/A38 HAJÓ. További képek ITT.
