Koax kolléga néhány napja interjúzott egy vérbeli olasz zenekarral, azaz egy olyan formációval, amely anyanyelvét használva választott magának nevet. Az említett L’Ira Del Baccano kapcsán jutott eszembe egy ősrégi csapat, a Banco Del Mutuo Soccorso neve, a római veteránok ugyanis szintén a közelmúltban jelentkeztek friss nagylemezzel. Olyannyira veterán formációról van szó, hogy a 2014-ben elhunyt, Francesco Di Giacomo nevéhez köthető progresszív rock zenekar a ’60-as évek legvégén alakult.
Az olaszok tehát akkoriban kezdtek mozgolódni, amikor kétezer kilométerrel arrébb brit kollégáik épp a stílus alapjait rakták le. Az olaszoknak a ’70-es években nyolc nagylemezük is megjelent, melyek közül az iszapszemű proggerek körében a második, 1972-es keltezésű Darwin! számít elsődleges hivatkozási alapnak. A ’80-as évek közepére a nemzetközi trendeknek megfelelően kifulladt a klasszikus progresszív rockban utazó zenekar. A ’90-es évek közepe táján volt egy rövidebb fellángolásuk, de az utóbbi négy évtizedben mindössze négy nagylemezzel jelentkeztek, melyek sorában a tavaly ősszel megjelent Orlando: Le Forme dell'Amore az utolsó darab.
Az olasz név és az olasz dalszövegek révén persze már idejekorán bezárták magukat az Appennini-félszigetre, de az irányzat lelkes hívei között mégis olyan megbecsülésnek örvendenek, mint a lengyel SBB vagy akár a mi Syrius-unk és Solaris-unk. Kell-e írnom, hogy a Banco Del Mutuo Soccorso nem a ma zenehallgatóját szólítja meg több, mint 70 percnyire rúgó olasz nyelvű dalgyűjteményével?!
A lemez tehát nem a bárhol-bármikor, illetve a háttérzenének elmegy kategória. Az egyetlen alapító, a billentyűs/vokalista Vittorio Nocenzi egy becsületes, a stílusra fogékony réteg érdeklődésére megérdemelten számot tartó lemezzel jelentkezett. Jelenlegi társai részben hasonlóan sokat látott muzsikusok. A zenekarban egyébként az elmúlt félszáz évben több tucatnyi hangszeres fordult meg. A – még viszonylag – friss nagylemez a stílus hagyományainak megfelelően egy konceptanyag, melyhez a kiindulópontot a XVI. századi olasz irodalom egyik ismert darabja, Őrjöngő Lóránd eposza szolgáltatta. Ludovico Ariosto művét az olasz reneszánsz kiemelkedő darabjaként tartják számon, azonban az Orlando furioso nálunk végképp nincs a köztudatban.
A VIII. századi frank mondakörre épülő, évtizedeken át íródott mű egy olyan kacskaringós szerelmi történet, amit ha ma íródna, minden bizonnyal fantasy-ként emlegetnénk. Eposzról lévén szó, a Le Forme dell'Amore alcímű korong csak epizódokat villanthat fel a történetből, a bookletben lévő lábjegyzetek azonban megfelelő mankók lehetnek annak, aki mélyebben is el akar merülni a sztoriban.
Tűnjek bár faragatlannak, de számomra a zenei oldal a lényeges. Az pedig az a fajta patinás progresszív rock, amivel csak ilyen sokat megélt zenészek képesek előállni. Ahogy elvárható, a kellő mélységben megkapjuk a technikai bemutatót, esetenként hosszúra nyújtott hangszeres szólókkal, alkalmi jelleggel meglepő hangszerelési megoldásokat is alkalmazva. Akadnak itt fúvósok, illetve természetesen női vokálokis, sőt ha jól hallom az egyik tételben harmonika szól. A zenei rész egyébként az alapító Nocenzi billentyűjátékára építkezik, a gitárok fő szabály szerint csak színesítik az összképet. A főnök pedig sokszínű vokáljaival a sztori forgatókönyvéhez igazodva éli meg a történet epizódjait.
Noha az anyanyelvi szövegeikből egy szót sem értek, az érzelmi hullámvasútjukra így is sikerült felültetniük. Az egymásba folyó és relatíve rövid szerzemények közül nem csak az angol nyelvű címe okán emelkedik ki az epikus Moon Suite. A szeptemberi lemez egyébként a Darwin! félszáz éves jubileumát volt hivatott megünnepelni. A klasszikushoz való hasonlítgatását mégis értelmetlennek tartom, már csak amiatt is, mert a zenekar arca, Francesco Di Giacomo már nem érhette meg ezt a kerek évfordulót, illetve az évek alatt formálódott dalok írásában sem vehetett részt.
A nélküle készült lemez azonban az örökségéhez méltó emlékmű, mely a kortárs progresszív rock mezőny, vagy a manapság már csak múlt időben emlegethető art rock kiemelkedő darabja. Ha fogékony vagy erre az ősi irányzatra, és úgy érzed, hogy képes vagy heteket szánni rá, érdemes barátkozni Őrjöngő Lóránd dalokba öntött történetével!
