Komoly megújulást ígér következő albumára az Asphalt Horsemen. Minden összeesküdött az ellen, hogy az anyag valaha elkészüljön, legutóbb egyenesen Matyasovszki Géza elvesztése vetette vissza a zenekart. Ők azonban egy ekkora tragédia után is talpra tudtak állni. Az ősz folyamán megérkezett az első lemezelőzetes dal, majd a Paseczki Rolanddal kiegészült új felállás élőben is bemutatkozott. Minderről és sok más történésről, vidám és szomorú eseményekről egyaránt bőven, na meg a szokásos nyíltsággal mesélt nekünk a csapat két tagja, Kari és Balázs.

Kezdjük az Asphalt Horsemen új felállásának első bulijával! Mi is pontosan a Blues Kocsma bulisorozat?

Kari: A Blues Kocsma idén volt harmincnégy éves. 1989-ben ott volt a legelső bulink, akkor még Balázs is kisfiú volt.

Balázs: Nekem ők voltak a nagy ikonok, ők fertőztek meg. A Blues Kocsmában láttam először élő zenekart játszani. 

Kari: Ez 1989-től 1992-ig tartott, megfertőztük Balázst, és utána ők konkrétan egy foglaltházat csináltak Gödöllőn a Batsányi utca 13. szám alatt. Ebből lett a Batsányi Street 13. zenekar. A Blues Kocsmának később csináltunk egy tízéves évfordulót – ha jól emlékszem, egy ötöst is –, de a tizenötödik óta csináljuk ezt folyamatosan, vagyis évente egyszer. A gödöllői Trafo klub ad otthont ennek, a klub tulajdonosa, Pecze Peti pedig annyira jó fej, hogy ilyenkor felcsap egy hordó sört, és a jegy mellé két korsó sörnek annyi az ára, ahány éves a Blues Kocsma. Idén tehát harmincnégy forint volt két korsó sör, a készlet erejéig természetesen.

Balázs: Ennek a közepébe szoktuk becsempészni az Asphalt Horsement, és mindig kedveskedünk egy kis érdekességgel a gödöllői közönségnek. Pl. a Kőbánya Bluest szoktuk játszani, amely Géza nagy kedvence volt, csak átneveztük Gödöllő Bluesra.

Kari: A Trafónak a covid óta elszenvedett anyagi nehézségei most csúcsosodtak ki, ezért eljött a Tankcsapda, a Kowalsky Meg A Vega, a Wellhello, meg sokan mások is a Trafó megmentésére. Megmozdult a zenész szakma és a haverok. Csináltunk mi is egy évközi Blues Kocsmát, és Géza ott játszott velünk utoljára június 9-én.

Balázs: Már akkor is gyengélkedett. Kétséges volt, hogy el tud-e jönni.

Kari: De összeszedte magát, és azt hittük, minden frankó. A buli pénteken volt, utána kedden klipforgatásra kellett volna mennünk, de oda már nem tudott eljönni… A kérdésedre visszatérve: a novemberi Blues Kocsmában debütált az új Asphalt, és Rolit nagyon szívélyesen fogadta a közönség.

Térjünk is rá Rolira, azaz Paseczki Rolandra, az új gitárosotokra! Hogyan találtatok rá? Feltételezem, nem túl nagy számú jelentkező közül választottátok őt.

Kari: Gézával megbeszéltük, hogy a VisegRockot nem mondjuk le, merthogy az volt az egyetlen nyári Asphalt Horsemen buli. Géza ragaszkodott hozzá, hogy ne mondjuk le, mondván, ha megtesszük, akkor biztosan jól lesz, el tud jönni, és megcsinálja… Hát, sajnos nem lett jól, viszont – ezt ő is tudta – nekünk közben egy beugrós gitárosra volt szükségünk, aki megtanulja a műsort. Szilágyi Zsombor, Szizsó fia lett az. Kurva jól sült el a buli, háromszáz ember előtt játszottunk, de Géza nagyon hiányzott. Zsombi szépen helytállt, köszönjük neki a segítséget, de Géza annyira hiányzott, hogy még bíztunk a felépülésében. Hívtuk is másnap, hogy jó lett volna együtt játszani. Augusztusban sajnos bekövetkezett a halála, mi pedig tanácstalanok voltunk. Az is megfordult a fejünkben, hogy nem csináljuk tovább. Pedig hát volt egy csomó befejezetlen dalunk az új lemezre, amelyeket Géza 100%-osan feljátszott, és ott van az a közel tizenöt év, amelyet így négyen összehoztunk. Nem akartuk ezt veszni hagyni. Lehet, hogy bagatell, de szerintünk Géza is ezt akarná. Volt ő annyira rock n’roll arc, hogy biztosan nem hagyná veszni a saját dalait. Elkezdtünk dobálózni a nevekkel, akik számításba jöhetnek. Négy-öt név merült fel. Emlékszem, a próbaterem előtt Balázs a motorháztetőn ült, Pisti mit tudom én, mit nézegetett – nem is próbáltunk, csak beszélgettünk –, és mentek a pro-kontra érvek. Volt egy-két olyan arc is, akik jelezték, hogy esetleg jönnének. Rolit én már régről ismertem, és volt is vele tervem. A sors fintora, hogy Géza halála után ő írt rám. Tudta, hogy nem jó az időzítés, de megkérdezte, volna-e kedvem egy Lynyrd Skynyrd tribute zenekarhoz. Annyira nem vagyok a tribute híve. Balázs is évek óta cseszeget azzal, hogy csináljunk egy fasza Lynyrd Skynyrd tribute-öt, amelyet időnként elő lehetne venni. Nem megélhetési céllal, hanem tényleg tiszteletből, és legalább játszanánk azokat a dalokat, amelyeket a Lynyrd Skynyrd nem játszik. Szóval rám írt, és be is ugrott a neve. Pistivel ráadásul egy megyében laknak. Két, szinte szomszédos faluban. Mondta is, hogy tényleg, a Paseczki Roli egy baromi jó gitáros! Annyira nincs még benne a köztudatban, egy szűk körön kívül senki nem ismeri a nevét, mi viszont tudtuk, hogy kurva jó. Annyira durván mellette voksoltunk, hogy Bali is azt mondta, hívjuk fel. Én pedig rögtön fel is hívtam. Kérdeztem, meg tudna-e tanulni öt-hat dalt. Átküldtünk neki egy tízes listát, és abból választott. Telefonon két dolgot mondott: egyrészt kegyetlenül szar, hogy fel kellett hívnunk, mivel meghalt az egyik legjobb barátunk, és a zenekar emiatt kicsit törésben van, másrészt most konkrétan összeszarta magát, mert egy álma teljesült azzal, hogy végre egy saját dalos zenekarban fog játszani, és nem kell mindenféle tribute dolgoknak megfelelnie, mások számait játszania. Persze jeleztük neki, hogy sajnos az elkövetkezendő egy-másfél évben biztosan nem az ő saját dalaival lesz elfoglalva, de mondta, hogy neki ez már most elégtétel. Eljött, és az első próbán máris szavaztunk. Nem tartott sokáig. Ahogy bejött, és bedugta a hangszerét, máris megvolt a flash. Gurultak a szólók… És ő lett a befutó.

Ha már Kari említette az elején: milyen volt az új felállás fogadtatása, és hogy érezte magát Roli a fellépés során?

Balázs: Annyit mondott, amikor a színpadra lépett, hogy egy zabszem nem megy fel… Azzal próbáltuk nyugtatni, miközben pakolt a színpadon, hogy legyen nyugodt,  úgyis mindenki őt figyeli.

Kari: Persze hozta a rokonokat, meg az ismerősöket, akik nagyon büszkék rá, és lehetnek is. Iszonyat jól gurult egyébként minden vele.

Balázs: Neki se lehetett könnyű beférni hármunk közé, akik együtt játszunk már tizenöt éve. Egyből bedobtuk a mélyvízbe: Gödöllő, Blues Kocsma, sokan is voltak…

Kari: Igen, amikor lementünk, azt vettük észre, hogy a bárpult is tele volt. Óhatatlan, hogy az ember próbál párhuzamokat vonni. Biztosan olyasmi ez, mint amikor valaki új feleséget szerez. Csak hát itt nem arról van szó, hogy Gézát kirúgtuk, vagy elment, egyszerűen közbeszólt az élet. Roil viszont ugyanolyan Slash-őrült, amilyen Géza volt, ugyanolyan jókedvű, sztorizós, és ugyanannyit tud beszélni, mint én, ami azért nehéz (nevet)! Imádjuk, mindig mosolyog és jókedvű.

Balázs: A gitározásával egyáltalán nem volt semmi probléma, és biztos vagyok benne, hogy személyével sem lesz.

Kari: Mindig cinkeljük azzal, hogy rossz gitárt vett, merthogy balkezes, ahogy az angolok is fordítva közlekednek… Egyébként nagyjából titokban tartottuk, a buli előtti héten jelentettük be, hogy ő a gitárosunk. Van egy másik srác, Tóth Csabi, aki a Cry Free-ben játszott, ő évek óta csesztet azzal, hogy ha basszusgitáros kell az Asphaltba, akkor jönne. Mondom neki, hogy azt elég nehéz lesz megoldani, de ő azt mondja, elfér ott két basszer is. Na most ő együtt játszik Rolival, és szó szerint idézem, amit kommentben írt: “A lehető legjobb arc a Roli, jó vele a színpadon lenni...”, és az utolsó mondat: “Hogy rohadjál meg!” Személyesen fel is hívta aznap, és az utolsó mondattal kezdődött a telefonbeszélgetés: “Szevasz! Hogy rohadjál meg!” Amikor kiderült, hogy megvan az arc, és még nem lehetett tudni, hogy ki az, megérkezett két-három üzenet – neveket nem mondok – azzal, hogy ha esetleg még nem fix, akkor bejelentkeznék én is. 

Volt-e valamilyen konkrét pillanat, amikor egyértelművé vált számotokra, hogy Roli lesz az új gitáros? Vagy az egész inkább egy folyamat volt?

Kari: Szerintem az első próba végén.

Balázs: Persze. Amikor rakta össze a cuccot, már éreztük, hogy jó lesz a srác. Emberileg is, meg láttuk, hogy eddig is komolyan vette a gitározást, nagyon jó cucca is van. Amikor megfogta és megpengette a gitárt, akkor már lehetett tudni, hogy nem lesz itt semmiféle probléma.

Kari: Annak kurvára örült, hogy eljön egy zenekarba, kitekerheti a Marshallját, és hangosan próbálhat.

Balázs: Elkezdtünk próbálni, és mondtuk neki, hogy tegyen még magára, mire azzal jött, hogy ilyet ő még soha nem hallott próbán (nevet).

Kari: Ahogy Bali mondta: láttuk, ahogy pakolja össze a villanyvasutat, és nem keresi, mit hova kell dugdosni, aztán megpengeti a gitárt, és tudja, mit akar hallani…

Balázs: Itt van a kutya elásva: nem kellett neki megmondani, hogy milyen legyen a sound. 

Kari: És hatalmas büszkeséggel tölti el, hogy velünk lehet. Nagyon megtisztelve érzi magát.

Ezek szerint az sem fogja zavarni, hogy egy adott helyzetbe csöppent bele, azaz egy komplett új lemezanyaggal fog koncertezni, amelyhez nem tehetett hozzá semmit?

Kari: Nem. Meg is mondtuk neki, hogy a szólóknak a vázát tartsa meg, vagyis ha valamit a saját képére akar formálni, akkor nézzük meg. Természetesen a ritmusokat már nem nagyon tudja átírni, de szerintem ez nem feszélyezi, megoldja. És úgy látom, hatalmas tiszteletet mutat Géza felé, és afelé, amit maga után hagyott. Marhára tetszik neki minden. Nem kell Matyasovszki Gézának lennie, belőle egy volt. De már éreztük, hogy gurulnak a keze alatt a szólók, és kicsit belenyúl ezekbe.

Balázs: Tribute zenekarokban játszott, szóval hozzászokott, hogy másnak a cuccát kell leszedni. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a helyzet, amikor saját témákkal kell előállnia, vagyis amikor már újabb számokat írunk. Meglátjuk.

Kari: Kicsit nehéz most neki, mert azt is kellően meg kell tanulnia, ami az új lemezen lesz rajta. De most szerencséje van, mert legalább megkaphatja a gitársávokat, és nem kell kész albumokról kikagylóznia, amit játszani fog. Gézával rendesen meghangszereltünk mindent. Az Asphalt Horsemen eleve nem a gyorsaságáról híres, és az új lemeznél én még jobban tettem alá, hogy ne legyen gyors. A dalokat pedig mindig halálra próbáljuk. Kurvára összecsiszoljuk a dolgokat, nekem pedig baromira tetszik, hogy mi így dolgozunk.

Balázs: Amikor Gézával arról beszéltünk, hogy egy beugrós gitárossal megyünk a fesztiválra, csak ennyit mondott: “Hát, nem irigylem!” Ő is tudta, hogy nem egyszerűek ezek a témák.

Kari: Mondtam is neki másnap, hogy szegény Zsombi megszenvedett velük. Bali szerencsére tudja, mit hova és hogyan kell rakni, fogni, ismeri ennek a csínját-bínját. Így irányba tudjuk tenni Rolit a sűrű erdőből az út felé.

Roli is ennek az aprólékos munkamódszernek a híve? Szeret mindent alaposan kidolgozni?

Balázs: Majd szeretni fogja.

Kari: Igen, meg azt is észrevettük, hogy amikor elpróbáltuk már kétszer – mi ezeket a dalokat már álmunkból felébresztve is tudjuk –, és úgy voltunk vele, hogy jól van, megy ez, ő akkor is szólt, hogy ha kérhetné, játsszuk el újra. És újra eljátszottuk. Szóval elég alapos.

Térjünk rá az Eyes Don’t Lie nótára, amelyet nem sokkal a koncert előtt tettetek közzé, és a bulin is eljátszottátok! Milyen volt a dal fogadtatása?

Kari: Eddig még nem hallottam negatív kritikát róla. 

Balázs: Én csak annyit hallottam, hogy nem annyira Asphaltos, de azt senki nem mondta, hogy rossz.

A fentieket én is osztom, mert hallani a nótában, hogy ti vagytok azok, csak éppen a megszólalás más.

Kari: Ez tudatos volt. Ez volt a cél. Azért lett ez az első dal, mert ez a “legasphalthorsemenetlenebb” a lemezen. Balázs ötlettárából került az asztalra, és emlékszem, még Géza is idegennek tartotta. De ott az új Black Stone Cherry vagy a Mammoth WVH, azaz a kis Van Halen projektje, és mondhatnék más zenekarokat is, szóval úgy éreztük, valamilyen irányban lépni kell egy picit. Ugyanakkor megmarad az, hogy én énekelek, Bali bőgőzik, Pisti dobol, Géza gitározik. Önmagunkat nem tudjuk meghazudtolni. Az volt a megfejtés, hogy kell egy ember, aki ezt összemixeli, és aki egy kicsit más szférában mozog. Ez lett Brucker Bence, az AWS gitárosa. Rábíztuk magunkat. Az a poén, hogy amikor a videoklipet forgattuk, akkor még csak a demó szólt. Amikor meg lett keverve, akkor én konkrétan a fürdőkádban hallgattam, és egyből írtam Balinak, hogy mi lett már ebből a dalból?! ILYEN NINCS! Végre a helyére került minden, amit évek alatt vártunk. Tudjuk, mainstreamesebb, slágeresebb lett, de ez is volt a cél vele. Nekünk kurvára bejött. Próbán beültünk négyen Bali autójába, Gézával hátul ültünk, és brutálisan megszólalt!

Balázs: Nagyon meg vagyunk elégedve a hangzással, de tényleg. Nem tudtuk, mire számítsunk, hiszen Bencével most kezdtünk el dolgozni, bár a második lemeznél már segédkezett a SuperSize Stúdióban. Amikor abban gondolkodtunk, hogy kicsit más irányban kéne elmozdulni az előző lemezekhez képest, akkor került képbe Bence. Elküldtük neki a dalt keverésre, és egyből, amikor visszaküldte az első verziót, teljesen ledöbbentünk mind a négyen. 

Kari: Emlékszem, ültünk a kocsiban, és rögtön meghallgattunk két-három kedvenc kábé hasonszőrű bandát. Abszolút nem éreztünk semmilyen hiányt. Sőt, valamelyiknél még jobban is szólt! Levitte a fejünket! Ez volt az első hatás. Pistinek egy kicsit fájt, hogy olyan modern lett a dob, meg hogy nem különülnek el annyira a dolgok, de alapjában véve az volt a koncepció, hogy összességében nézzük: az ember ne keresse a basszusgitárt vagy a ritmusgitárt, hanem nézze kompletten egyben a dalt, és úgy hallgassa. Bence kurva ügyesen belenyúlkált. Amikor elkészült a keverés, már kevésnek éreztük a klipet – a sztoriját és az egész mivoltát –, ezért akartunk hozzá forgatni egy zenekaros részt nagy színpadon, ami sajnos már nem jött össze.

Akkor hogyan sikerült mégis befejezni?

Kari: Ez a sztori ment volna végig. Csak hogy vizuálisan érzékeltessem: úgy néztünk volna ki, mintha egy autósmoziban játszanánk, és a hátunk mögött a vásznon ment volna a klip és maga az öltönyös zenekari rész. Ilyen a dal jellege, ez egy hajlóbálós, nagyszínpados rock nóta, szóval egy nagyon nagy mozgású kamerát képzeltünk el. Sajnos ezekre Géza már nem tudott eljönni. Két-három időpontunk is volt, de annyira legyengült, hogy nem tudott ott lenni, úgyhogy le kellett mondanunk a forgatást. Amikor pedig végeztünk a gitáros-kereséssel, Bali is azt mondta, hogy ha nem tudunk mit csinálni, jelentessük meg! Elindul az új album promóciója, és most kihoztuk ezt így.

Hogyan zajlott a munka Bencével?

Kari: Megmutattuk neki az összes dalunkat, még kamu angollal is. Lejött próbára, erősítő-soundokról beszélgettük. A végső hangzással, az összképpel kapcsolatban kellett egy iránymutatás, amit körülbelül elképzelünk (Hidasi Barna úgy hívja ezt, hogy “véres kard”). Régen az volt a probléma, hogy ilyenkor megjelöltünk legalább négy dalt, ami az egyenesen 0-tól 100-ig kilengett, mert volt benne Lynyrd Skynyrd, Black Stone Cherry, Dead Daisies… Totál más soundokkal. Ezzel szemben most azt beszéltük meg, hogy mind a négyen bólintsunk rá egy dalra, és azt küldjük el Bencének. Még Gézával együtt megszűrtük, hogy ez az irány, elküldtük Bencének a dalt, ő lejött a próbára… 

Balázs: …meg a felvételekre is…

Kari: …csavargatta a gitárerősítőket.

Balázs: Amikor lejött a próbaterembe, és először beszélgettünk a közös munkáról, már mondta, hogy konkrét elképzelése van a hangképet illetően. Nagyon profi.

Kari: Fontos egyébként, hogy Bence már a Brotherhood albumon is dolgozott velünk Lakatos Gábor mellett a SuperSize-ban Törökbálinton. Képben volt már a zenekarral, nem kellett a nulláról indulnunk, hogy elmagyarázzuk, mi a sztori.

Az eddig elmondottakon túl mit árulnátok még el az új anyagról?

Balázs: Szerintem próbálgatjuk a határainkat. Lesz még, ami nem annyira Asphaltos, másféle irányban is. Ha minden igaz, lesz rajta vendég is. Meglátjuk. De lesznek klasszikus Asphalt Horsemen lüktetésű nóták is. Egyelőre hol is tartunk? Kilenc vagy tíz dal lesz a lemezen?

Kari: Nem tudom, kicsit már kaotikus az egész. Őszintén szólva teljesen magamra vállalom, hogy a határidő-eltolódás csak miattam van. A zenekartól is elnézést kell kérnem. Iszonyú sok tényező cseszi szét ezt a lemezfelvételt. Már a covid alatt elkezdtük írni…

Balázs: …Sőt, van olyan téma is, amely még az előző lemezre készült.

Kari: Az az igazság, hogy mi táblázatba szoktuk filctollal írogatni, hogy melyik dal milyen munkacímen fut, és hogy milyen hangszerek szerepelnek benne. Ez egy szemléltető oktatási segédeszköz törölhető filctollal. Kegyetlen jól néz ki, és lehet, hogy az egyik ősrajongónk javaslatára pólómintát kell belőle csinálnunk, amit majd limitált példányszámban kinyomunk… Az Eyes Don’t Lie munkacímét eláruljuk, Bali? Number One. A slágerlisták élére fog kerülni. Tudod, belelóg a kezünk a bilibe… Kurva jó címek vannak, beszarnátok! Kezdődik azzal, hogy AC/DC, aztán Metal, Dobolós, Géza Sabbath, Kari Akusztik, Shuffle stb. Tizenkét dallal indultunk, aztán ebből lehúztunk kettőt, de Bali tollából előjött most még egy szám Géza halála kapcsán, ezen is dolgoznunk kell. Sőt, van egy basszus-intrónk is. Elindult az egész munkafolyamat, erre diagnosztizáltak nálam egy kibaszott autoimmun betegséget, amely a tüdőmet érte. Depressziós nem lettem, de nem is érdekelt annyira a muzsikálás. Ez hónapokig tartott, és most is érzem a hatását időnként. Aztán meghalt Géza apukája, Pisti apukája is meghalt, Géza a stúdiófelvétel kellős közepén covidos lett… Arról volt szó, hogy egyszerre játsszuk fel az alját, erre rögtön változtatnunk kellett, úgyhogy csak a basszus és a dob ment fel. Én feljátszottam a ritmusgitárokat, Géza viszont csak hetekkel később érkezett meg a Pannónia Stúdióba és játszotta fel a témáit. Az énekfelvételre meg teljesen máshol került sor. Közben koncertünk is volt itt-ott. Aztán beütött a krach, Géza beteg lett. Az is érdekes, hogy lett volna egy vendégünk a lemezen, Little G Weevil, aki odaadta az egyik dalát, hogy dolgozzuk át. Hát, Balázs úgy átdolgozta, hogy konkrétan grunge, sőt doom lett belőle. Nem lehetett ráismerni. Én is csak lestem, hogy erre hogyan fogok bluest énekelni… De kurva jó lett. Bali inkább inspirálódott: meghallgatott egy blues nótát, és írt egy metalt. Amúgy játszottuk is koncerten Gézával. Not the End a címe. 

A lemez kiadásáról mit tudnátok elmondani?

Kari: Maradnánk a GrundRecordsnál, sőt úgy néz ki, a német terjesztőnk, a Pride & Joy is marad. A jövő év elejét céloztuk meg, hogy befejezzük a munkát. Nincs már sok hátra, legfeljebb 15% hiányzik. A lemez címét viszont Géza halála miatt megváltoztattuk. Az elég mélyen odabaszott a zenekarnak. Balázs eredeti ötlete az volt, hogy legyen Fatherhood, ha már volt Brotherhood is. Aztán mentünk volna tovább, és a Fatherhood után jött volna a Robin Hood (nevet). Illetve itt van egy sztori. Tavaly Kisjakabfalván játszottunk, ahol egy kedves barátunk intézett egy kurva jó koncertet. Családias akusztikus buli volt. Sajnos a házigazdák, Gábor és Ottilia nem sokkal később, január elején meghaltak egy szörnyű autóbalestben, mi pedig írtunk nekik egy dalt Never Forget címmel. Játszottuk már a Petőfi TV-n, és amikor Géza elment, Bali dobta be, hogy ez legyen az új album címe is. Egyébként 100%-ban Géza nyomja benne a saját részeit, még fel tudott játszani mindent.

És mire számíthatunk tőletek, ami a koncerteket illeti? Mikor lendültök ismét igazán akcióba?

Kari: Jövőre. Mindenképpen kell egy lemezbemutató, amelyre Rolinak be kell tanulnia ezeket a dalokat, előtte meg csak megcsinálunk magunknak egy-két bejátszó bulit, akár szűk körben. 

Balázs: Az az igazság, hogy újra kell építeni a zenekart. Nagyon régóta nem játszottunk, nem voltunk vidéken. Tavaly is inkább csak a lemezre készültünk, Géza miatt az idei év is szinte teljesen elment.

Kari: A lemezbemutató egyben Matyasovszki Géza emlékkoncert is lesz. Hogy hívunk-e vendégeket, azt majd megbeszéljük. Mindenesetre szeretnénk méltó módon, valami jobb helyen megcsinálni ezt az eseményt. Valószínűleg tavasszal kerül rá sor.