Vannak álmok, amiket követek, hogy ezzel meg azzal a zenésszel egyszer csak fogunk interjúzni. Ilyenkor én írogatok mindenkinek e-mailt, hogy talán… Aztán mit ad Isten? Van olyan is, hogy jön egy elutasító válasz, de nem baj, próbálkozunk újra! Azonban most nem kellett, hiszen legnagyobb meglepetésemre, azt mondta a High On Fire managment-je, hogy a holnap megjelenő új lemez kapcsán mehet egy Matt Pike interjú.

Be kell vallanom, hogy azért be voltam tojva rendesen, pedig van már pár interjú a hátam mögött, de Matt Pike az Matt Pike.. Aztán ahogy elindult a zoom interjú kiderült, hogy nem csak Matt, hanem Jeff és az új dobos, Coady is benne van a meetingben. BASSZUS! Soha nem voltam egy tökéletes angollal megáldott ember. Ezt közlöm is udvariasan a srácokkal, hogy ha valamit nem értenek, nyugodtan szóljanak. Erre Matt Pike annyit mondott: A kiejtésedet értem, szóval nem lesz itt para, haver! 

RS: 25 éves a zenekar, mit jelent neked ez a 25 év?

Matt: Ez egy nehéz kérdés, elsőre azt mondanám, hogy nem tudom, de ez baromság. Az életem egy jelentős részét, tele csomó szép és csomó nagyon szar emlékkel. Az utazást jelenti, amit együtt átélünk a srácokkal, hogy folyamatosan változik a világ és túl kell élnünk benne mindenképpen. Tudod, itt volt a rohadt covid és minden felborult és ma már totál más szemmel nézek arra, amit csinálunk, mint korábban. Sokkal jobban megbecsülöm az egészet.

RS: Hat éve jelent meg az Electric Messiah. Eléggé sok mindent történt veletek a hat év alatt. Hogy értékeled ezt a hat évet? Biztos voltak nehéz részei meg olyanok is, amik nagyon jók voltak.

Matt: Ahogy az előbb is mondtam, nagyon durva ez a hat év. Mondhatjuk, hogy a zenei biznisz totál átalakult, lásd, hogy a merch-ben is, hogy le akarnak húzni a klubok, persze vannak kivételek. De gondolj bele, két évre leállt a világ, nekem meg fizetnem kellett a számlákat. Szóval, mondhatnám, hogy ez volt életem legjobb hat éve, de azért lássuk be, hogy nem volt az. Voltak remek pillanatai, többek közt, hogy elkészült ez az album is, de azért ritka szar időszak volt ez.

Coady: Lényegében az egész életünket újra kellett szervezni, ami nem volt egy egyszerű feladat, de ezt minden zenével, szórakoztató iparral foglalkozó ember pontosan tudja.

RS: (Matt Pike számára) Időközben kijött egy szóló lemezed is, amivel turnéztál is. Mit jelent a számodra, hogy elkészült ez a szólólemez?

Matt: Ez az egész lemez egy nagy utazás volt, hatalmas élmény, hogy elkészítettem a barátaimmal. Jon a kutyaszitterem és egyik legjobb haverom, igazából csak vele akartam közösen kiengedni a lezárások alatt a gőzt. Aztán meg csatlakozott hozzánk Brent is (Brent Hinds - Mastodon) és tényleg csak arról szólt, hogy dalokat írunk és jól érezzük magunkat. Akartam egy olyan anyagot is, ami sokkal inkább tartalmaz blues-osabb elemeket, ami tele van furcsa reverbekkel és egy egyedi lemez lesz. Mivel ez a HOF képébe nem illett bele, megragadtam az alkalmat.

RS: (Matt Pike számára):  Időközben lett egy signature gitárod is. Mesélj, hogy jött az együttműködés a Woodrite-tal?

Matt: De király, hogy valaki végre a gitárról kérdez! Igen, ez egy eléggé spéci hangszer, egyedi hangszedőkkel, amik az én hangzásomhoz a legjobban passzolnak. Az alap koncepció az volt, mint a kilenc húros gitárom esetében. Nagyon gyönyörű sustain-je van a gitárnak, megismételhetetlen az egész hangszer. Ennek a gitárnak az elkészítésére pedig a legjobb handcrafted embert találtam meg, aki számomra is hiteles abban amit csinál, amit képvisel.

RS: Pár nap és megjelenik a Cometh The Storm, ennyi év után még izgultok egy-egy album megjelenése előtt?

MINDENKI EGYSZERRE: Persze!

(Itt csatlakozott be Jeff is a beszélgetésbe)

Jeff: Nézd, mondhatnánk, hogy nem izgulunk, de ez a lemez is a mi gyerekünk. Olyan ez, mint amikor a te gyereked valami versenyre megy, vagy valamilyen megmérettetés éri az életben. Természetes, hogy izgulsz miatta, hogy fog szerepelni. Nem mellesleg hosszú idő után, de új dobosunk van. Izgulunk, hogy az új íz, amit Coady hozott, hogy fog tetszeni az embereknek.

Coady: Rutinos zenészeknek gondolom magunkat, de azért persze, hogy izgulunk. Pláne, hogy itt egy zenekar, aminek hatalmas öröksége van, amibe most érkeztem én, mint új arc, aki lehet, hogy felborítja az eddig megszokott kémiát.

RS: Rakott rátok valamilyen súlyt, hogy az előző lemezzel nyertetek egy Grammy díjat?

Matt: Nem, egyáltalán nem. Nézd, szerintem mindannyiunk nevében beszélhetek, hogy mi csak jó zenét akarunk írni, amit mi is szívesen hallgatunk. Az, hogy anno nyertünk egy ilyen díjat…nem oszt nem szoroz semmit, ez csak egy díj, felraktuk a polcra és ott van. Ettől az élet ugyanúgy megy tovább.

RS: Olvastam máshol, hogy Coady-t úgy emlegetik, mint a doom metal Eloy Casagrandéja. Találó ez a jelző, szerintetek?

Jeff: Eloy egy rendkívül tehetséges dobos, de ahogy hallottuk elfoglalt, így megpróbáltuk a legjobban rá hasonlító dobost megszerezni. Viccet félretéve, Eloy tényleg egy jó dobos, de más stílus. Értem a jelzőt és megtisztelő, hogy a dobosunkat egy ilyen sráchoz hasonlítják.

Coady: Ez nagyon kedves, hiszen kedvelem, Eloy játékát egy nagyon technikás, jó dobosnak tartom, de engem inkább a groove-ok izgatnak, mintsem a technika, de nagyon jól esik az ilyen dicséret.

RS: Coady éreztél valami nyomást, mert bekerültél a zenekarba?

Coady: Igen! Határozottan volt rajtam egy nem is kicsi nyomás. Oké, persze a srácok választottak engem, aminek nyilván volt oka, de ez egy legendás zenekar egy bizonyos szubkultúrában. Igyekszem úgy kezelni az egészet, hogy a High On Fire öröksége előtt adózzak, de tisztában kell lennem azzal is, hogy a jövőt közösen írjuk! Nem szabad elfelejtem a stílusomat, a saját védjegyeimet nem nyomhatom el csak azért, mert az elődöm máshogy játszott valamit. Ez egy roppant nehéz feladat, illetve az is, hogy elfogadjon a közönség, de szerintem egy rendkívül erős lemezt rakunk le az asztalra, és nem lesz velem semmi bajuk.

RS: Ha jól tudom. Jeff a közel keleten járt, hogy új hatásokat szívjon magába. Ez érződik is a lemezen. Mennyire nehéz feladat ilyen, másfajta stílusjegyeket behozni a Ti zenétekbe ?

Jeff: Igen, rengeteg helyen voltam, de a legtöbbet Törökországban töltöttem. Igazából ezeket a hatásokat behozni a zenénkbe, szerintem teljesen természetesen történt. Nagyon jól belesimul a zenébe és nem tűnik úgy, hogy ez most erőltetett lett volna vagy bármi ilyesmi.

RS: Melyik a kedvenc hangszered, amit felfedeztél ez idő alatt?

Jeff: A Baglama, imádom a hangját, valami varázslatos!

(Eközben a többiek elkezdenek röhögésben kitörni, amire érkezik is a válasz Coady-tól, amire Matt csak helyeselni tud)

Coady: Igen! Mi is imádjuk a hangját, pláne a turnébuszban, amikor egy átmulatott éjszaka után erre ébredsz….Remélem a következő turnéra is magunkkal visszük!

RS: Mit preferáltok jobban a jammelést vagy az otthon megírt, megtanult riffeket?

Coady: Én jammelni szeretek nagyon. Pláne most, hogy azért egy új felállásban toltuk, így sokkal jobb lett volna, mintha otthon kellett volna riffekre gyakorolnom.

Matt: Haver, annak a híve vagyok, hogy húzzunk le a próbaterembe és írjunk közösen dalt!

Jeff: Egyértelmű, hogy a közös zenélésnél nincs jobb dolog. Tudod, amikor ott vagyunk hárman a teremben és érzed a másik rezgését, hogy mit érez, mire gondol. Az egyszerűen semmihez sem fogható, univerzális erő.

RS: Én úgy érzem, hogy Ti az a típusú zenészek vagytok, akik nem agyalnak, hanem inkább az érzéseik alapján írnak zenét. Nincs egy kimondott út, hogy ez most ilyen vagy olyan lesz. Jól érzem?

Matt: Nagyon jól látod. A technika teljesen másodlagos dolog. A zenélés az érzelmekről szól, arról, hogy kifejezd magad. Most ki a franc fog neki állni és ott okoskodni, hogy ide power cord vagy dúr kell? Ez baromság! A benyomások kellenek, az izommemória, ami oda viszi a kezedet a megfelelő helyre. Ez mind-mind ösztönös! Nem lehet ezeket tanulni, akárhogy is mondják.. A zenélés olyan, akár az óceán. Egy hatalmas energia, amiből erőt merítesz és megpróbálod a saját érzéseid szerint a többiek elé tárni.

RS: Szerinted a mai világban milyen értékkel kell bírnia egy lemeznek? Mitől lesz különleges, értékes?

Jeff: Őszintének kell lennie egy albumnak. Ez a legfontosabb. Nézd, a korai lemezeink teljesen máshogy szóltak, mint az előző évtized anyagai, most pedig, hogy itt van Coady megint totál más irányba mentünk. Ellenben amíg őszinték vagyunk, addig hiteles és jó lesz egy lemez. Egy lemezünket sem szégyellem, még akkor sem, ha nem szól úgy, ahogy kellene neki. Mindegyikre büszke vagyok, mert beleadtunk mindent az adott időszakban!

RS: Beszélgessünk a videókról. Az elsők között vagytok, akiknek az AI-készített klipet. Hogy merült fel, hogy ezzel a technikával készüljön videótok?

Matt: Erről leginkább Jeff tud mesélni, mert ő szervezte az egészet, de igazából csak akartunk csinálni valami olyan anyagot, amire felkapják az emberek a fejüket. Ez most egy friss technika, amivel kicsit fel tudtuk kavarni az állóvizet, de a lényeg úgyis a zene, ami a videó mögött van.

Jeff: Gondolkodtunk már egy ideje az új klipen. Valami megdöbbentő, sokkoló anyaggal akartunk elő állni. Pörgettem az instagramot és szembe jött velem Lars Kristoffer Hormander profilja. Elkezdtem nézni, hogy mit is csinál a csávó és egyből küldtem a srácoknak, hogy ezt nézzék meg! A srác elmondása szerint nagy rajongónk, így pikk-pakk igent mondott a felkérésre. Elküldtem neki a szöveget és a többit már ti is látjátok.

RS: Szerintetek mennyire jelent veszélyt a művészek megélhetésére az AI?

Jeff: Én inkább a handcrafted dolgokat részesítem előnyben, de egyértelműen látom, hogy könnyítheti meg az életünket a mesterséges intelligencia

Matt: A kimondott veszély szerintem erős szó rá, de nyilván nagyon felfutóban van most. Azt kétlem, hogy tudna olyan zenét írni, mint én, hiszen ez a technika rám jellemző, a sajátom. Max másolni tudja, de az meg nem ugyanaz.

RS: A második klipetek egy eléggé elborult alkotás, amit Phil Mucci rendezett. Hogy sikerült rávenni a közös a munkára?

Jeff: Phil-el már dolgoztunk együtt korábban is. Ő sokkal inkább most a filmezésben van benne. Régóta nem rendezett klipet (a Metallica Spit Out The Bone videója volt az eddig utolsó munkája - a szerk.) , de bíztunk benne, hogy rá tudjuk venni. Imádjuk a munkáit, mert egy totál őrült csávó. Elő is rukkolt az ötlettel, előkapta a zöld hátteret és nekünk csak zenélnünk kellett, a többit meg ő intézte. A végeredmény pedig magáért beszél.

RS: Több ötlete is volt, vagy elsőre megtalálta, amire szükségetek volt?

Matt: Ő a filmes, ő a rendező. Mi tényleg csak zenélni mentünk oda és mindent rá bíztunk. Az amit képvisel az tökéletes, minek szóltunk volna bele a munkájába? Ő se akar riffeket írni helyettem.

RS: Amikor elkészül egy album, azt előtte meg szoktad mutatni a barátaitoknak? Ahogy követlek instagramon titeket, Brent Hinds-al eléggé jóban vagytok. Ő például mit szólt hozzá?

Matt: Igen, Brent az elsők közt hallotta az anyagot és nagyon bejött neki! De ez nem meglepő mert hasonló a gondolkodásunk. Nem hiába járunk össze sokat jammelni.

Jeff: Megmutatjuk az ismerősöknek és kikérjük a véleményüket mindig. Mondjuk ekkor már nem szoktunk nagyon változtatni semmit, de szerencsére most is sok pozitív visszacsatolást kaptunk!

Coady: Engem különösen érdekelt az ismerősök véleménye, hiszen egy új helyen kellett helytállnom, de szerintem minden barátunk biztatott, hogy ez most tényleg nagyon jó lett!

RS: Sokan mondják, hogy manapság már nem éri meg teljes albumot készíteni. Te erről a hozzáállásról mit gondolsz?

Matt: Faszság. Tömören így gondolom. Ez olyan, mintha egy könyvnek csak a címét olvasnád el meg a tartalmát és azt mondanád, hogy elolvastad a könyvet. Gondolj bele, hat évig dolgoztunk ezen az anyagon. Milyen lenne, ha csak fele ilyen hosszú lenne, ha csak egy EP lenne. Te elégedett lennél ennyivel, ilyen anyaggal? Egy albumnak lelke van, ami egy utazáson kísér végig, nem lehet három-négy dallal letudni és azt mondani, viszlát!

Jeff: Tényleg olyan, mintha megnéznél egy előzetest egy filmről és azt mondanád, hogy láttad moziban. Old School arcok vagyunk, mi már csak albumokban tudunk gondolkodni. Ebben szocializálódtunk, ez jön belőlünk természetes módon. 

RS: Van olyan dal, amit nem használtatok fel?

Matt: Megnyugtatlak, nem maradt semmi a fiókban. Minden albumunknál, minden egyes dalt felhasználunk, nem szeretünk a kihagyni semmit! Hiszen azért írtuk meg azt a dalt, mert jónak ítéljük.

RS: Srácok, unalmas kérdés lehet, de Magyarország?

Matt: Nem tudom merre fogunk turnézni, nem megyünk?

Jeff: Nem idén Bécs az utolsó állomás, talán majd jövőre! Nyomjátok a koncertszervezőknek, hogy menjünk! Rajtunk nem fog múlni!