Vannak interjúk, amiknek a megvalósulására hosszú éveket kell várni, már ha egyáltalán összejönnek valamikor. Valószínűleg ebbe a körbe tartozik a Tool zenekar is, akik hosszú-hosszú évek lemezcsendje után 2019-ben jelentkeztek eddigi utolsó albumukkal. A Fear Inoculum turnéjával aztán két évvel ezelőtt Budapestre is elértek, sőt június 13-án ismét a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet a zenekar. Ez szolgáltatta a miértet ahhoz, hogy a zenekar basszusgitárosával Justin Chancellorral beszélgethettünk. 

RS: A ti esetetekben szerintem nem lehet benneteket dobosnak, basszusgitárosnak vagy gitárosnak hívni. Sokkal inkább tényleg művészek, zenészek vagytok. Hogy tekintesz a hangszeredre, milyen érzés mai fejjel mikor kézbe fogod az egyik kedvenc gitárodat?
Justin: Mindennél jobban szeretem a hangszereimet. De igazából az egésznek úgy van értelme, ha a srácokkal együtt alkotunk valamit. Tudod, tök jó egyedül is játszani, gyakorolni ötletelni, de igazán azt szeretem, amikor azt érzem, hogy egy nagy gépezetnek vagyok az egyik eleme. Ez a Tool-ban tökéletesen ki tud teljesülni.

RS: Amikor anno megismertem a zenéteket én azt hittem, hogy valami bonyolult hangolásban lesztek. Ehhez képest az esetek jelentős részében drop D hangolásban játszotok. Nem kísérleteztek, hogy másban játszatok, vagy ez a legkényelmesebb Maynard hangjához?
Justin: Egyszerűen ez az a hangolás, aminek a legjobban szeretjük a hangját, úgy könnyedén beleül az ember fülébe. Persze vannak dalok, amiket időközben kicsit lejjebb hangoltunk az élő fellépések során. Például a Prison Sex és a Parabola B hangolásban van. Nincs sok köze, Maynard hangjához, inkább úgy mondom, hogy ebben találjuk meg a legjobban magunkat.

RS: Mára már legendás az a videó, ahogy Dannynek szám közben kicseréli a pergőjét a technikusa. Veled volt valami hasonló eset, ami emlékezetes?
Justin: Még soha nem szakadt húrom koncerten, ami azért ennyi évvel a hátam mögött nem kis szó. Ellenben az utolsó turnénkon volt némi probléma a gitárládával. Egy Mesa Boogie ládát használtunk, ami teljesen új volt és valami nem működött, valami elromlott és a technikusom két szám között bajlódott vele, de sikerült gyorsan kicserélnie a ládát. Ezenkívül semmi olyan nagy problémám nem volt, mint ami, Dannyvel történt.

RS: Ha belépnél egy szobába, ahol ott van a múltadból számodra minden fontos embert, kit keresnél elsőre és miért?
Justin: Fúúú, ember! Ez milyen kérdés? Te jó Isten! Nem is tudom, hogy hallottam-e valaha ennyire jó és erős kérdést. Megfogtál, ezen nagyon sokat kellene gondolkodnom. Nem tudok így hirtelen erre konkrét választ adni, de úgy gondolom, hogy valaki olyanhoz, aki már elment és csak a túlvilágon találkozhatnék vele.

RS: Hogy jellemeznéd a saját stílusodat?
Justin: Melodikus, kísérletező és nagyon bízom benne, hogy eredeti.

RS: Mit érzel mai fejjel, amikor valaki azt mondja neked, hogy ő hatalmas Tool fan?
Justin: Jól látom, hogy Aenima szem van a karodon? Hehehe. Igazából örülök neki, ha valakinek sokat jelent a zenénk és ad neki valami pluszt, ez mindig örömmel tölt el.

RS: Danny nem olyan régen elmondta, hogy technikailag melyik a legnehezebb dal a számára. Neked melyik okoz kihívást?
Justin: A hosszú daloknál oda kell figyelni. Ott kell lenned, mind fizikálisan is, mind pedig fejben. Ezek alapján a 7empest és a Third Eye ...., számomra ezek a legnehezebb dalok.

RS: Úgy hallottam, hogy nem használtok egyáltalán metronómot.
Justin: Egyáltalán nem használunk koncerteken. Így az egészben van egy elsodró erő, amit a metronóm csak akadályozna. Vannak részek, amiknél kimondottan gyorsulunk, vagy olyan dalok, amikben kicsit szoktunk hullámozni, ez helyzettől függ. Ilyenkor a metronóm csak hátráltatna minket.

RS: De azért a stúdióban használtok? Vagy ott sem használtok?
Justin: De, használunk addig, hogy 1-2-3-4 és onnantól csak magunknak játszunk. Először mindig a dobot vesszük fel, de ebben semmi újdonság nincs és utána a gitárokkal a basszust.

RS: Minden próbát, dalírást rögzíteni szoktatok?
Justin: Abszolút, tudod nagyon sok dalunk van, amit félbe hagytunk, vagy ezeket nem is nevezném daloknak, hanem sokkal inkább ötleteknek, témáknak. Csomószor van olyan, hogy egy-egy témánál elakadunk, nem tudjuk, hogy mi legyen merre menjünk és olyankor visszatérünk valami régebbi témára, ami már pihent egy bizonyos ideje a fiókban. Amúgy ezeket a felvételeket általában hazafelé vezetve, a kocsiban szoktam visszahallgatni, hogy elég jók-e, szerintem. Van amikor remek ötletek születnek máskor meg...

RS: Mi a helyzet az új albummal?
Justin: Nyugi, nyugi! Nem kell rá újabb hosszú éveket várni, ezt megígérhetem. Lesz egy amerikai turnénk, utána pedig az Európai kör, amivel hozzátok is ellátogatunk. Ezután fogunk tartani egy minimális, pár hetes szünetet és összeülünk, hogy folytassuk a munkát. Az év második felét abszolút erre szánjuk és reményeim szerint hamarosan hallhatjátok az új lemezt.

RS: Nem olyan régen kijött egy signature gitárpedálod, miért olyan különleges ez a pedál?
Justin: Ez egy különleges basszusgitárosoknak készült wah-wah pedál, de igazából bárki használhatja. Nagyon jól kiemeli a mély hangokat. A Dunlop kitalálta, hogy létrehoz egy artist szériát, ilyen például Jerry Cantrell wah-wah pedálja is. Az enyémnek a különlegessége, hogy egyedi torzító van beleépítve, illetve 2 wah-wah effektet is tudsz rajta használni.

RS: Szerinted mennyire járult hozzá a misztikus imázsotokhoz, hogy anno használtátok a Fibonacci sort, illetve egyéb szakrális/okkult motívumokat?
Justin: Az imázsunkhoz nagyban hozzájárult, hiszen tök sokan még mindig egy misztikus zenekarként tekintenek ránk. Van is hatása a zenénkre nyilván, tudunk innen meríteni, mint zenekar, de a zene mögött még mindig mi vagyunk a lényeg, amit együtt, közösen képviselünk.

RS: Számodra mit takar az a jelentés, hogy okkult? Ez egy negatív dolog egyáltalán?
Justin: Nézd, én sokkal földhözragadtabb ember vagyok. Én csak lefekszem a földre és érzem a természetet, magát a földet és nekem ez teljesen megfelel. Az okkult kérdésekre inkább, Danny tudna neked válaszolni, ő van ebbe nagyon belemerülve. Tudod a dobjait is így rendezi, meg használ különböző motívumokat is.

Hatalmas köszönettel tartozunk Monica Seide-nek a Speak Easy PR-tól, aki összehozta számunkra (számomra) ezt az álominterjút. Illetve én külön köszönetet szeretnék mondani, Danev Gyurinak, aki a lehető legjobb időpontban adott egy olyan biztató löketet, amiért örökre hálás leszek!