RockStation

Nem csak Budapesten van zenei élet!

Lazarvs, Darkmess @ Miskolc, Helynekem

2024. január 17. - KoaX

l2.jpg

Amikor egy-egy ismertebb, kedvelt hazai zenekar a városodba látogat, akkor igyekszel elintézni, hogy láthasd őket. Jelen esetben a Lazarvs indult neki az ország keleti részének a Darkmess társaságában. Miskolc volt az úticél, ahol a Helynekem színpadát gyötörte meg szombat este a két zenekar. Igen, Budapesten kívül is van zenei élet!

Pár éve költöztem Miskolcra, Budapestről. Életem egyik legjobb döntése volt, mert imádom ezt a várost és a környéket. Az egyetlen hátrányunk, hogy a zenekarok inkább az ország nyugati felébe mennek játszani, amit nem is értek, hogy miért? Itt is lenne bőven élet, csak jönni kell játszani. Erre tökéletes példa volt ez a hideg, januári szombat este is.

d.jpg

Nem sokkal a Darkmess kezdése előtt érkeztünk a helyszínre. Gyors pult látogatás, ruhatárba be a kabátot és irány a színpad elé. A legendás zenekar, a Watch My Dying aranytorkú pacsirtájának a tanítását követve: karok elől összefonva, kemény tekintettel bámultam a zenekart és csak néha bólogattam, hogy érezzék, másik hangszertulajdonos nézi őket, kritikus szemmel. Oké, ez hülyeség, hiszen a zenekar nagy része ismer, régi haverság van közöttünk. A Darkmess-t most láttam először, amikor még Vendetta Inc-ként tolták akkor többször is. Tudom, a gitáros kiléte más, de azért a srácok alaptermészete semmit sem változott. Öröm volt látni, hogy azért már rájuk is szép számban összegyűltek az emberek, és a súlyos riffeket kitörő örömmel fogadta a közönség. A dalok végeztél nem a néma csend uralta a Helynekem koncerttermét, hanem aki csak tehette tapsolt és telitorokból ordított, hogy ezzel is bíztassa a zenészeket. A produkcióra semmi panasz nem lehet, maximálisan jól tolták. Slagika dobverő pörgetéseit mindig öröm nézni, Nimród pedig eszméletlen mód pontosan játszik a basszusgitárján miközben tekeri a nyakat és a hajkoronáját jobbra-balra. Remek bemelegítés volt, de azért tűkön mindenki akkor kezdett el ülni, mikor az ő előadásuk befejeződött és vártuk a Lazarvs-t.

l.jpg

Ez volt az első alakalom, hogy Apeyék, Attilával jártak az Acélvárosban. Én is most láttam először az új basszusgitárost, akinek a teljesítményében semmi kifogásolni való nem lehet. A színpadon kellő mértékben van jelen, annyira viszi a showt, amennyire kell. Ez sokkal inkább a frontemberre és Lacikára marad, aki szünet nélkül tolja a grimaszokat, miközben metronómot megszégyenítő módon szögel. A műsor jelentős része, illetve az első fele a tavaly megjelent Blackest-re épül. A Galatian kezdésnek marha jó volt, noha a harmadik lemezről ismert Methusalem tőlem messzebb helyezkedik el továbbra is. Ellenben a klipes Scum, élőben hatalmasat szólt! A dal alapjáraton tetszik nekem a lemezen is, de az igazi ereje élőben jön elő, amire már a közönség is izmosabban elkezdett mozgolódni. Ellenben a KIL. után a Blackest nekem kicsit sok volt egyben, nagyon megviseli a hallójáratokat ekkora adag súly. Viszont a Perpetual Rule nem csak az új albumon zseniális, hanem élőben is totálisan beránt. Ahogy körbenézel a termen látszik, hogy mindenki csak bólogat és Apey-val együtt énekli a sebeket feltépő sorokat. A Dominator riffje még most is gyilkos, és egyből megmozgatja a nyakakat, ha még valaki nem mozgatta volna. A Belphegor a valaha született legrövidebb, legtömörebb dala a zenekarnak, élmény látni, ahogy András megőrül a dal elején a színpadon. Ellenben ezek után következett számomra a releváció. Nagy betűkkel kell írnom, mert a zenekar egyik legjobb dala. JUDAS. Annyit tudok csak mondani, hogy köszönöm! Mindent vitt ez a dal, a mai napig annyira imádom, hogy leírni se lehet szavakkal. Csípőből mozgás, fejrázás és elalélás. Mondjuk ahogy én látom a mostani Lazarvs rajongók, inkább a második-harmadik lemeztől élik a dolgot, így kicsit úgy érzem egy-egy ilyen korai dalnál, mintha valami cinkos arc lennék, akinek titokban becsempésznek valami régiséget is a fiúik. Slaves-Black November élőben még keményebben szól, mint a lemezen. Őket követte a Nazareth, ami szintén klasszikus az én olvasatomban. A Solar King és a Godslayer, a negyedik lemezzel együtt nem találtak meg engem az évek alatt, de mégis jól esett erről az anyagról is hallani valamit. Az estét két klasszikussal zárták a srácok a második lemezükről. Abraham és a Pothead örökké koncertfavorit lesz, hiszen mindenki tudja ordítani, hogy I AM HELL, illetve a Pothead refrénje sem okoz gondot senkinek, ellenben még a koncert végén is rendesen megtudják mozgatni az embert.

Apey-ék kicsivel több, mint másfél órát játszottak, ami teljesen korrekt. A nyakamat, illetve a derekamat még másnap is éreztem. Igazi best of programot kaptunk, noha én nagyon megnézném a tavaly jubiláló Devils' Nectar megünneplését, amikor az elejétől  végéig eltolja azt a zenekar. Nem tudok mást mondani, zenekarok! Gyertek Miskolcra, hogy több ilyen színvonalas produkciót láthassunk!

A FOTÓKAT SZEPCSIK ZOLTÁN KÉSZÍTETTE.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1818302355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum