Jó eséllyel nem vagyok egyedül vele, a Subscribe igen nagy kedvencem volt és igazából a félig-meddig inaktív mivolta ellenére még mindig az is. A hatos - kár tagadni - igen nagy hatást gyakorolt az itthoni zenei mezőnyre, főleg a kortársakra és a később érkezőkre, ennek megfelelően pedig igen nagy respekt övezi őket - és ezért fájlalom, hogy már nem olyan aktívak, mint voltak annak idején. Persze érthető, de most nem ez a lényeg, hanem a tíz (plusz egy) éves Bookmarks mondhatni születésnapi koncertje, ami egy újabb adag Subi varázslatot szállított le a népnek. (Fotók: Máté Évi)
Amikor láttam, hogy lesz a koncert, még tanakodtam magamban. Elmenjek, ne menjek? Aztán jött a hír, hogy a Bookmarks ünneplése lesz az elsődleges cél - itt már elkezdett billenni a mérleg a "megyek" felé, majd amikor bedobták az ászt, miszerint a nevezett lemez bakeliten is kapható lesz (elvileg csak itt és ekkor), egyértelmű volt: ott a helyem!
Úgy alakult a dolog, hogy asszonykámat is tudtam vinni, a Subi pedig, azon belül főleg a Bookmarks, neki is igen nagy kedvence, fiatalkorának meghatározó lemeze, úgyhogy egymásra néztünk indulás előtt:
- Ez most egy randi?
- Igen, ez most egy randi!
Mivel rajtam volt a merch-görcs, a lemez hamar beesett a készletbe (már tavaly legyártották? 2021 van a tokon), a helyünket elfoglalva, immár elégedetten sörözve (asszonykám vodka-szódázva) láttunk neki a népünnepély megszemlélésének. Shell Beach: még mindig kurva jók, ezt felesleges ragozni! A tűző napsütésben kezdés nyilván nem volt a legszerencsésebb, de valakinek ezt is be kellett vállalni. Én nagyon örültem, hogy ők nyitották az eseménysort, még ha aránylag kevesen is voltak a szettjük alatt. A hangzás príma volt (ez szinte az egész estére elmondható), a látvány nyilván a nap miatt nem tudott kiteljesedni, de a zene magáért beszélt: jöttek a nóták szépen sorban, két friss tételt is kaptunk (hamarosan jön az egyikhez a videó!), én nagyon élveztem. Egyetértek Undossal: jöhetne már az a "kurva" lemez! Tudjátok, van az a szerencsés eset, mikor már az első zenekar után úgy érzitek a dolgot, hogy ez a koncert megérte. Én így voltam a Shell Beach után, persze még ekkor rengeteg volt a tárban. Jó, két "töltény", de azok is olyat szóltak, hogy... Talán nem kell ecsetelnem.
A Lazarvs egyre fixebb kötelezője a magyar palettának, Apeyék szépen felépítették a zenekart. Habár bevallom, nem én vagyok a legnagyobb rajongójuk, a mostani buli nagyon odatett. Lehet azért, mert körülöttem gyúltak a trombiták és én is jobban tudtam hangolódni, de lehet azért is, mert most (is)egyszerűen baromi jól nyomták. A náluk elkerülhetetlen LED-falas vetítések és a sötétedő idő miatt egyre jobban érvényesülő látvány tökéletes hangulatot épített az egyébként is mozgásra késztető riffek alá, lehetett érezni, hogy a tonnás témák egyre jobban átveszik a hatalmat az azokat egyébként is nagyon élvező, ismerő, tudó közönség felett. A circle piteket annyira nem kellett noszogatni, egy-két mozdulat és indultak is, egy pillanatra még a légibemutatóra suhanó gépek is beszálltak a látványba. Most, hogy itthon éppen újranézzük a Metalocalypse-ot, nekem valahogy teljesen "természetesnek" is tűnt egy ilyen látványelem, haha! Nyilván azért ésszerű keretek között kicsit luxus lett volna. Akárhogy is, a Lazarvs egyre jobban beérik nálam, az összes eddigi alkalom közül a mostani volt az, amikor úgy éreztem, ez a zene nekem szól. Fura, de hát értitek: vannak későn érők. Én meg klasszikusan az vagyok.
Gyors lepakolás (az erősítők hiánya miatt fel nem nagyon) és jött a Subscribe! A már-már megszokott Obsessive-Compulsive intro - Every Skin kezdés után sorra jöttek az érdekességek, itt és most egy olyan dallistával operáltak az urak, amire minden ínyenc megnyalhatta mind az akármennyi ujját. Az ezt követő The Verdant után jött a Moby Dicktől kölcsönvett hatás, a "pofonok jobbról, pofonok balról", a The Devil Take The Hindmost - Gazing kettős nem csak alanyi jogon, hanem ténylegesen is masszív circlepit gerjesztő hatással járt együtt. Gyorsan tegyük hozzá: az nyitánynál még hagyott némi kivánnivalót a hangzás, de ez idővel szépen ki lett kalapálva. Mit is lehet mondani erről a koncertről? Elsősorban hogy (nem üres szavak) most tényleg ott kellett volna lennie mindenkinek! Elég érdekes és valamilyen szinten szomorú volt látni, hogy a közönség ha össze lett volna sűrítve, a keverő színpadtól nézve harmadáig sem ért volna el. Ejnye! Hol voltunk, hol voltunk?
Visszatérve a koncertre, mert ugyebár volt itt egy szülinapos anyag. A Bookmarks ha jól számolom, három teljes (Bitter Boundary, Álomtégla és a ráadásra hagyott, mindig csodás Between Heaven And Her) és három medleybe szorított (az Anxiety trilógia második része, Books For The Dyslexic és Gay Rodeo) nótával képviseltette magát, ami egyáltalán nem rossz, sőt, becsületes arány! Emlékszem, amikor megjelent az album, mindenhol "végigjátszós" koncerteket adtak. Persze most is el lehetett volna ezt lőni, de azóta annyi más kihagyhatatlan, vagy ahhoz közeli tétel született, meg annyival másabb minden, hogy érthető volt a mixelgetés. Nem mellesleg itt debütált élőben a Relentless, elhangzott a másik "új", a Darken The Vermilion, a ritkább érdekességek közül a már tizenöt éves (te jó ég...!) UseHER Friendly (erre is emlékszem, amikor előzetesként kiadták, mennyire ronggyá hallgattam - ahogy később a teljes albumot is). Csak az a rohadt égett szag ne lett volna, ami a tűzijáték irányából a Park felé szállt - de újabb látványelem, aha! Az X-man végére biggyesztett Delirium I-re kötelező "jumpdafuckup" is ment szépen, minden kérés nélkül, látszik, hogy értő közönség gyűjt össze megnézni az urakat. Nem is tudom, mit lehetne elmondani erről az estéről, meg úgy általában a Subi szettjéről. A visszatérő koncert - tavalyi parkos buli és ezen koncert közül magasan ez tetszett a legjobban, az egyedüli hiba persze egyszerűen a szokásos: felőlem lemehetett volna a teljes diszkográfia, haha!
Bátran mondhatjuk, egy konkrét időutazásnak voltunk részesei és azt is bátran mondhatom: elszaladt az idő felettünk. Jó, tíz év nem sok, vagy nem tűnik annyinak, de ha belegondolunk, nagyon karcos, mi minden történt azóta, mennyivel másabb volt az élet 2011-ben. Én mondjuk személy szerint egyetemista voltam és a koliban orrba-szájba hallgattam ezt az albumot, ha nem a gép előtt voltam, az mp3 lejátszón pörgött a lemez és feelingelődtem jobbra-balra. Ezeket az élményeket elevenítette fel bennem ez a koncert, miközben büszkén mosolyogtam, hogy a menyasszonyom milyen édesen meg tud őrülni ezekre a számokra. Hibátlan volt, köszönöm!
Fotók: Máté Évi
