RockStation

SICULICIDIUM: 20 YEARS OF RESISTANCE (Sun & Moon Records, 2023)

2024. január 17. - rattlehead18

a1133270127_10.jpgHúsz év telt el azóta, hogy két árny tűnt fel a ködös Hargitán. Az arcnélküliséget és névtelenséget választott két zenész már a kezdetekkor is csökönyösen ragaszkodott a black metal primordiális elemeihez. Írhatnám akár azt is, hogy két évtized alatt semmi sem változott a Siculicidium háza táján.

Némileg sarkítva, de voltaképpen erről is van szó. Pestifer hangszeres és Lugosi Béla vokalista 2003 óta ragaszkodnak a kijelölt irányhoz, bár folyamatos aktívitásról a formáció projekt-jellege miatt nem beszélhetünk. A hargitaiak akkor jelentkeznek új szerzeményekkel, amikor úgy érzik, van mit mondaniuk. Közléskényszerben nem szenvednek, a Siculicidium életre hívása óta mindössze három nagylemez jelent meg – a legutóbbi is 2020 őszén. Azóta mindössze egy, még hozzájuk képest is rendhagyónak nevezhető kazetta kiadvánnyal jelentkeztek, melyhez ugyan nem volt szerencsém, de tudomásom szerint egy nyers, ének nélküli próbatermi felvételről van szó. A téli napfordulóhoz, egyúttal a zenekar fennállásának huszadik évfordulójához időzítve pedig – számomra váratlanul – megérkezett egy egyelőre csak digitális formátumú kiadvány.

A 20 Years Of Resistance azokhoz szól, akik naivan úgy érzik, hogy otthonosan mozognak a Siculicidium által járt ösvényeken. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ha nem is feltétlenül időrendben, de ilyen-olyan kitérőkön keresztül ismerhetem a formáció összes, CD-n kiadott anyagát. Pestiferék a kerek évforduló alkalmából most összegereblyézték azokat a felvételeket, melyek java eredetileg kazettán vagy kislemezeken jelent meg, az időrenddel azonban nem foglalkoztak.

A lényeg, hogy a másfél órát is meghaladó terjedelmű kompilációra felkerült az első demo (Transylvanian Resistance), ahogy a Keringők-Valses, illetve A halál és az iránytű EP-k teljes hanganyaga. A további darabok viszont előttem ez idáig ismeretlen szerzemények. A nyitó párosról, a Megfeketedett és a Keletről jön című darabokról elsőre azt hittem, hogy friss darabok, aztán a zenekar felvilágosított, hogy ezek másfél évtizedes alkotások, két korábbi szerzemény magyar nyelvű, korai változatai - bár a Siculicidium esetében ugyebár az időfaktornak végképp nincs relevanciája…

Az erdélyiek black metalja az ősök hagyatékából táplálkozik, számukra a ’90-es évek és az azokat követő évtizedek, mint hatások teljes egészükben kimaradtak. Nyers, faragatlan, primitív black metalról van szó, a korai Venom, az első Bathory, a Hellhammer vagy hogy a dolgok punkos élét se felejtsük el, a Discharge nyomdokain. Az emlegetett nevek nem iránytűk, csak a hasonló attitűd révén említettem őket. Az érdekességek terepe pedig a gyűjtemény középső harmada, alaposan megpakolva ez idáig kiadatlan tételekkel, melyek között Faludy György versének megzenésítése mellett Lélekösvény-korabeli session is akad, zárásként pedig a Vempire képében kapunk egy ősi Barathrum feldolgozást.

A gyűjtemény tehát jelenleg csak digitális formában érhető el, de a hanganyagot a Fekete Terror Productions a tavasz folyamán egy speciális fanzine kíséretében kazettán is meg fogja jelentetni. A 20 Years Of Resistance azokhoz szól, akik már a mélybe tekintettek A kút kávájáról, a Siculicidium sajátos világába való belépéshez inkább Az alámerülés lárváit ajánlom.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7118304109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum